Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a e-mail címre várjuk.
Minden mérkőzésen pályára lépett Góliátos
[2006. március 27. 14:19]
17, egykor Góliátban nevelkedő fiatalember szerepelt a Borsodi Liga 20. fordulójának hétvégi mérkőzésein. Egyesületünk az összes mérkőzésen „érdekelt” volt. Közülük 13 kezdőként lépett pályára, öten pedig végig is játszották a találkozókat. Hatan voltak győztes csapatnak a tagjai és hárman veszteséi, a többiek, vagyis nyolcan 1 pontot értek el együttesükkel a döntetlenek fordulójában.

A pénteki Győr- Tatabánya mérkőzésen Bank István 90 percen át szerepelt, de bankot ezúttal ő sem robbantott... Győr – Tatabánya 0-0

Szakály Péter a kaposvári találkozó 68. percétől próbált meg gólt csempészni a játékba, de ezúttal nem láthatott találatot a szép számú publikum. Kaposvár – FTC 0-0

A Hungária körúton lépett pályára a legtöbb góliátos, az MTK-s Pál András 71 percig és a soproni Ivancsics Gellért egész meccsen át kezdőként, míg a hazaiaknál Zsidai László a második félidőben és Kozmor Ákos a 79. perctől csereként bizonyíthatott a kifejezetten színvonalas mérkőzésen. MTK – Sopron 2-0

Berdó Balázs és Balaskó Iván is kezdőként bő órát játszva járult hozzá ahhoz, hogy a Pécs gárdája immár 9 mérkőzés óta veretlen. Diósgyőr – Pécs 0-0

A leggólgazdagabb meccsen a rákospalotaiak három góliátossal a kezdőcsapatukban örülhettek végül a pontmentésnek, amire a játékuk alapján rá is szolgáltak. Nagy Gábor végig, Németh Tamás 63, míg Cseri Gergő (képünkön) 57 percig hajtott derekasan. Vasas – REAC 2-2

Tovább kell várni a Pápa feltámadására... Sem az egész meccsen sokat futó Kincses Péter, sem a kezdőként egy félidőt kapó, ám kapura egyáltalán nem veszélyes Kozarek András nem tudott annyit hozzátenni a játékhoz, hogy a Fehérvárt megszoríthassa a hazai csapat. Pápa – Fehérvár 0-2

Zalaegerszegen tíz Honvéd-drukkert letartóztattak, Venczel Balázst meg feltartóztatták a kőkemény hazai védők, így csak 64 percen át bírta gyűrődést az egykori szombathelyi játékos. ZTE – Bp. Honvéd 0-0

A forduló rangadóján a lila-fehéreknél 90 percen át szerepelt a válogatott Vanczák Vilmos, aki az első gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett. A 80. percben egymást váltotta két góliátos, amikor Hullám Attila helyére Freud Gábor állt be. Újpest – Debrecen 2-1
Szavazás










Impresszum