Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a e-mail címre várjuk.
Tanévértékelés 4. rész - Villám Károly
[2006. július 13. 07:59]
A 2005/2006-os iskolai év lezárását követően a Góliát-McDonald's FC központban dolgozó munkatársai mondják el véleményüket a maguk mögött hagyott időszakról:

14 rész: Villám Károly - szakmai vezető


Hajrá Góliát-McDonald's FC!

Közel az 50. életévemhez, alapító tagként 15 éves főállású alkalmazottként enyhe keserűség, dac, tenni akarás, édesapám elvesztése végett gyász ötvözte az elmúlt évemet.

A régi időkben ebben a korban már „szakinak” becézték az embert, aki oktatta a fiatal generációt, sőt talán elítélhető módon a munka dandárját már nem biztos, hogy ő akarta végezni. Ez nálunk messze nem így volt. Annak ellenére, hogy velünk, az egyesület tevékenységével nem szimpatizálók már eltemettek bennünket, mi mégis a munkatársakkal együtt az előző évhez képest, ha lehet még több munkát vállaltunk és végeztünk, a góliátos rendszerben foglalkoztatott gyerekekért, a testnevelő kollégák kölcsönös megbecsüléséért, önmagunkért. Életünket és hangulatunkat természetesen befolyásolta a központi forrás hiánya, a legfelsőbb szakmai fórum ellenségeskedése, érdektelensége.

A 2005/2006-os iskolai tanévre betervezett programjankat, sőt azon túl is szinte erőn felül teljesítettük. Amit az augusztusi országos szervezői értekezleten szerződésben rögzítetten megígértünk intézménynek, testnevelő kollégának, szervezőnek, gyermeknek, azt névadó, pártoló támogatónk a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft., a sportszergyártó szponzorunk az adidas Budapest Kft. jóvoltából és saját forrásból megvalósítottuk.

- Kiosztottunk több, mint 1100 adidas labdát az intézményeknek, 18.000 db gumilabdát a gyerekeknek.

- Szakmai tanulmányutat szerveztünk 5. alkalommal november 19-23-ig, 45 fő testnevelő kolléga, edző részére Hollandiába az Ajax és Feyenoord elit klubhoz.

- Körzeti szervezőink segítségével közel 200 téli teremtornát és ugyanennyi tavaszi tornát szerveztünk, az 5-12 éves góliátban regisztrált gyermekeink részére.

- A körzeti tornákon (tél-tavasz) összesen 18.000 db érmet 2000 db oklevelet osztottunk ki.

- A Vasas SC-vel közösen április 21-én 16 csapatos Tavaszköszöntő tornát szerveztünk.

- A McDonald’s Játékoskísérő Program keretében 5 hetes internetes játékot hirdettünk.

- Felejthetetlen és megismételhetetlen esemény volt a május 21-i Labdarúgó VB 2006 McDonald’s Játékoskísérő Program és az egybeszőtt GMFC 18. születésnapi Labdarúgó Gálája.

- Május 5-én ünnepi küldöttgyűlést tartottunk.

- A Magyarország – Új-Zéland barátságos válogatott labdarúgó mérkőzésen újra góliátos gyerekek kísérhették be a magyar csapatot.

- A hagyományos Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztiválunkon a MINI VB 2006. elnevezéssel június 16-17-18-án 228 csapat vett részt kitörölhetetlen élményt szerezve.

- A Ringier lapkiadó felkérésére a Városligeti Műjégpályán kialakított VB parkba június 19-23. között 4 napos labdarúgó tornát szerveztünk 3 korosztályban, közmegelégedésre.

Az elvégzett és megvalósított programok, események önmagukért beszélnek. Hozzátenni lehet, elvenni nem. Tisztelettel köszönöm a velem együtt őszinte kapcsolatban levő, együttgondolkodó pedagógus kollégáknak a segítő munkáját.

Nagy boldogságban lennék, ha rövid időn belül nem kellene még egy olyat elvesztenem, ami a szívemhez a legközelebb áll...

Szavazás










Impresszum