 |
 |
 |
|
 |
 |
Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a sajto@goliatfc.hu e-mail címre várjuk. |
 |
|
 |
| Rosszul rajtoltunk |
| [2006. szeptember 12. 12:42] |
 |
 |
A szabadkai nemzetközi torna nyitónapján a magyar U19-es válogatott 4-2-es vereséget szenvedett Izrael ellen. A mieink közül Dudás Ádám és Farkas Balázs volt eredményes, 1-1-es állásnál a játékvezető kiállította Úr Lászlót.
A Szlavan Vilotics Nemzetközi Torna első játéknapján Somodi Bence - Úr László, Tóth Imre, Sipos Tamás, Vadnai Dániel - Pátkai Máté, Dudás Ádám (Szakály Dénes, a 80. percben), Farkas Balázs, Kottán Krisztián (Tandari Tamás, a 60. percben), Mészáros Márk (Fekete Ádám, a 63. percben) - Lencse László (Tóth Péter, a 80. percben) összeállításban szerepelt csapatunk. Az izraeli válogatott szerezte meg a vezetést az első félidőben, s bár Várhidi Péter szövetségi edző együttese Dudás Ádám révén a 72. percben egyenlített, a gól után nem sokáig örülhettek a mieink. A 75. percben ugyanis Úr László kézzel hárított a tizenhatoson belül, ezért pedig piros lap és tizenegyes járt. A büntetőt értékesítette Izrael válogatottja, sőt, ellenfelünk hamarosan növelte is előnyét. Farkas Balázs a 81. percben ugyan büntetőből szépített, ám a lefújás előtt még egy gólt szerzett az izraeli együttes, beállítva a 4-2-es végeredményt.
Várhidi Péter a találkozó után nyilatkozott: - Nagy csalódás volt számomra a mieink fizikai állapota - mondta a szakvezető. - Bár három gólt kaptunk a kiállítás után, én nem csupán az emberhátrány számlájára írom a vereségünket. A játékosok nagy része nem szerepel klubcsapatában, és ennél a korosztálynál, U19-es szinten már nagyon fontos a jó fizikum. Játékban talán nem tudtak volna fölülmúlni bennünket, de így nem volt esélyünk…
A magyar csapat kedden 16 órakor a Szerbia ellen 2-1-es vereséget szenvedő Ukrajnával találkozik. Képünkön Lencse László, korábbi góliátos labdarúgó látható. |
 |
|
 |
|