 |
 |
 |
|
 |
 |
Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a sajto@goliatfc.hu e-mail címre várjuk. |
 |
|
 |
| Köszönet |
| [2007. április 23. 09:57] |
 |
Örömmel tapasztalhattuk, hogy Sípmester játékunk elérte a célját, hiszen óriási élményt jelentett a győzteseknek és hasznos perceket a benne résztvevőknek. Megerősítésül álljon itt egy újabb levél:
Kedves Góliátosok !
Szeretnék köszönetet mondani Bence fiam nevében a Góliát-McDonald's FC-nek, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett része. Vele együtt személyesen én is átélhettem edző-apaként ezt a jétékvezetői, majd mérkőzés hangulatot. A Góliátos játékostársai különbusszal érkeztek a mérkőzésre, akiknek szintén nagy élményt nyújott ez a péntek esti diósgyőri hangulat. Szeretnénk megköszönni Szabó Sándor, Szalai Zoltán, Butkai Zsolt, Hegedűs Attila játékvezetők és aszisztensek önzetlen baráti segítségét. Kisfiamnak egy életre szóló élményt szereztek azzal, hogy köztük lehetett, és hogy ő indíthatta el a játékot sípszavával. A mérkőzés végén a játékvezetőtől megkapta a mérkőzés jegyzőkönyvét, amely mostmár az érmei mellett foglal helyet. Köszönjük a Góliátnak ezt a kezdeményezést, és kívánjuk, hogy még több gyermeknek szerezzenek hasonló élményeket.
Baráti üdvözlettel: Rábai Attila
Azon leszünk...
A mérkőzésről készült fotók hamarosan megtekinthetőek képgalériánkban, csakúgy, mint a debreceniek. |
 |
|
 |
|