Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a e-mail címre várjuk.
Paksi siker
[2007. november 30. 13:56]
A Ligakupa sorozat második része kezdődött meg ma délelőtt, és ezen rögtön két góliátos gól is született. Mielőtt a két csapat elkezdte volna a mérkőzést, egyértelművé vált, hogy a felnőtt keretével pályára lépő Paks jóval esélyesebb az NB III-as csapatával kiálló Fehérvárnál, azzal együtt, hogy bár az atomváros csapata volt a pályaválasztó, a mérkőzést mégis Székesfehérvárott rendezték. Az első félidőben a fölény nem érvényesült, hiszen a 21. percben szerzett Balaskó Iván (képünkön) góllal vezetett Paks. A szünet után viszont két perc alatt elrendezték a mérkőzés sorsát Gellei Imre tanítványai, hiszen előbb a 49. percben Kiss Tamás, majd az 50. percben Vári talált be a kapuba. Háromgólos előnyük tudatában kissé kényelmeskedtek a paksiak, így a 76. percben Disztl szépített az eredményen, ámbár a gólban Kovács kapus is ludas volt. Mivel semmi sem veszélyeztette a Paks sikerét, érthetetlen volt egy-két játékosának a felesleges keménykedése, amelynek az lett a vége, hogy Molnár a 87. percben megkapta a második sárga lapját is, és a kiállítás sorsára jutott. A fehérváriak erejéből még egy kapufára tellett, de az eredmény már nem változott, a Paks 3-1 arányban győzött.

A REAC - DVSC találkozót ma, a többi mérkőzést holnap játszák.
Legyen a Góliát a kezdőlapom!


Szavazás










Impresszum