Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a e-mail címre várjuk.
Kovács Zoltán szerződést hosszabbított
[2007. december 18. 07:23]
Kovács Zoltán, a Győri ETO és az U21-es válogatott fiatal védője Klement Tibor ügyvezető igazgatónál járt. A játékost elkísérte Vasile Miriuta, aki mint FIFA Licences játékosügynök tért vissza a folyók városába. Mint ismeretes Miriuta kétszer is játszott felnőtt együttesünkben, most azonban Zoltánt, mint ügynök segítette a szerződéskötésnél. Mivel Kovács Zoli már előzetesen tárgyalt Tarsoly Csaba, elnökkel és Egervári Sándor, vezetőedzővel – akik kifejezték azon szándékukat, hogy hosszútávon számítanak a fiatal védőre – csak néhány részletet kellett tisztázni és mindkét fél legnagyobb örömére 2012. december 31-ig hosszabbított szerződést a labdarúgó.

Hálával tartozom Tarsoly Csabának, aki akkor keresett meg, amikor mélyponton volt a Honvéd és olyan lehetőséget kínált, mely szakmai szempontból mindenképpen előrelépés volt számomra. Az elmúlt időszakban hozzáállásommal és munkámmal igyekeztem meghálálni ezt a bizalmat. Úgy érzem, hogy Egervári mester keze alatt remek lehetőségem nyílik a fejlődésre; szeretnék élni vele. A hosszabbításban fontos szerepet játszott, hogy megszerettem a várost és a szurkolói visszajelzésekből azt tapasztalom, hogy ők is megszerettek engem – nyilatkozta az egykori góliátos játékos a győri csapat honlapjának.
Legyen a Góliát a kezdőlapom!


Szavazás










Impresszum