 |
 |
 |
|
 |
 |
Az egyesülettel, honlapunkkal, versenyekkel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a sajto@goliatfc.hu e-mail címre várjuk. |
 |
|
 |
| Korábbi híreink |
 |
BÚÉK! [2007. december 31. 12:00]
Sikerekben, emlékezetes pillanatokban, remek jubileumi napokban gazdag 2008-as évet kívánunk egyesületünknek, és természetesen minden tagunknak, velünk szimpatizálónak! |
| Tovább » |
|
Szép évzárás! [2007. december 31. 09:44]
Bodor Boldizsár remeklését hozta a holland labdarúgó-bajnokság 18. fordulója: a Roda játékosa gólt szerzett és gólpasszt adott. Az együttes az Excelsior Rotterdam otthonában nyert 2-1-re. Bodor a középpálya bal oldalán kapott szerepet, a 27. percben Cissét szolgálta ki, majd a 74. percben saját maga vette be egy gyönyörű szabadrúgásból a rotterdamiak hálóját.
|
Tovább » |
|
Két "különdíjasunk" is akadt... [2007. december 30. 21:42]
Mintegy 2500 nézőelőtt került sor a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a II. Santander Kupára, amelyet a magyar válogatott és a berlini Hertha játékosa, Dárdai Pál szervezett. A tornán a házigazda Pécs mellett a REAC, a Barcs, az Újpest, a Kozármisleny és a Bundesliga All Star elnevezésű együttes lépett pályára. Utóbbi csapatban a Bundesliga magyarjai szerepeltek, az együttes tagja volt többek között Dárdai Pál, Szélesi Zoltán, Lőw Zsolt és Torghelle Sándor is. Eredetileg úgy volt, hogy Hajnal Tamás is elutazik a tornára, ám mégsem lehetett ott: a menedzsere váratlanul Luxemburgba "rendelte" őt, nem lenne meglepő, ha hamarosan egy komolyabb csapatban találkoznánk a nevével.
Elődöntő: Pécs-Kozármisleny 2-2, büntetőkkel 4-3 Elődöntő:Lancast Bundesliga-Barcs 7-4 A 3. helyért: Barcs-Kozármisleny 4-4, büntetőkkel 10-9 Döntő: Pécs-Lancast Bundesliga 2-0
A torna gólkirálya: Cseri Gergő (képünkön) (REAC), 6 gól Legjobb kapus: Sólyom Csaba (Pécs) A legjobb mezőnyjátékos: Márton Gábor (Lancast-Bundesliga) A Lancast-Bundesliga legjobbja: Szélesi Zoltán
|
Tovább » |
|
Szatmári nyilatkozat klubja honlapján [2007. december 30. 10:25]
A Reggina hivatalos honlapjának jelenlegi főanyaga egy Szatmári Loránddal (képünkön) készített beszélgetés. A fiatal magyar játékos megemlíti, hogy első számú kedvencei: Kaká, illetve Rosicky, valamint, hogy nyári átigazolásakor más talján csapatok is érdeklődtek iránta, de a szintén Reggina ificsapatában edződő Kovacsik Ádám gyorsan rábírta a helyes döntésre. Megtudhatjuk azt is, hogy Szatmári jelenleg itthon tölti idejét, valamint, hogy édesapja - édesanyjával ellentétben - könnyebben tudomásul veszi a sportoló fia távollétét, lévén, hogy a Steaua ifijében szerepelt annak idején. A fiatal megemlíti, hogy csapattársai az első pillanattól kezdve rendkívül rokonszenvesen viselkedtek. Egyébként a Reggina Primavera gárdája a déli csapatokkal (Palermo, Lazio, Roma, Napoli, Messina, Frosinone) mérkőzik, és jelenleg a 14 csapat között a tizedik. Szatmári többnyire kezdő volt, kivételeket jelentenek az alkalmak, mikor a magyar U21-ben szerepelt. |
Tovább » |
|
Stieber gólt lőtt [2007. december 29. 22:58]
A Yeovil Townban kölcsönjátékosként szereplő Stieber Zoltán nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szeretne jó játékkal, és góllal hozzá járulni a Yeovil sikereihez. Az előbbi már korábban összejött neki, az utóbbira viszont a Brighton elleni mérkőzésig várni kellett. A 19 éves középpályás a legmegfelelőbb időpontra tartogatta a góllövő cipőjét, ugyanis 1-1-es állásnál az 50. percben talált be, amivel csapata 2-1-re diadalmaskodott a Brighton felett. |
Tovább » |
|
Szent őrültek [2007. december 27. 10:22]
Nemrégiben hírt adtunk arról, hogy Pártos Péter, góliátos csoportvezetőt kitüntette a III. kerületi Önkormányzat. Íme egy példa, hogy vajon miért... Már évek óta az a szokás a Krúdy Gyula Általános Iskolában, hogy a két ünnep között kibérlik a Kerék utcai Általános Iskola (szabványméretű kézilabdapálya méretű) tornatermét, hogy ott négy napon át (december 27-30.) sokkal jobb körülmények között futballozhassanank. Minden nap reggel nyolctól kettőig jönnek a különböző korcsoportos nebulók egy kis önfeledt focira, természetesen a testnevelő tanár felügyelete mellett. |
| Tovább » |
|
Máris fociznak [2007. december 26. 11:56]
A korábbi góliátos labdarúgóink közül Kanta Józsefék (képünkön) rúgnak leghamarabb labdába, hiszen immár hagyományosan ebben az évben is összecsapnak a Profik, a Lányok, az Öregfiúk, a Szurkolók és az Old Boys-csapatok az MTK-Karácsonyi Tornán. Az izgalmas meccseket ígérő, de – és ami ennél sokkal fontosabb – jó hangulatú viadal december 27-én 9 órakor kezdődik a Hungária körúti csarnokban. Egykori neveltjeink közül Pintér Ádám, Bonifert Péter, Pátkai Máté, Pál András és Zsidai László is műfűre léphet holnap. |
Tovább » |
|
Pártos Péter kitüntetése [2007. december 25. 11:18]
A hagyományokhoz híven az idén is átadták az Óbuda-Békásmegyer Spotjáért Emlékplaketteket a városrészben élő, kimagasló teljesítményt nyújtó sportvezetők és tanárok egy csoportjának. Idén köztük volt a Krúdy Gyula Általános Iskola testnevelője, a kezdetektől a GMFC-vel együttműködő Pártos Péter (képünkön) is, aki a polgármesteri hivatal tanácstermében vehette át a díjat. |
| Tovább » |
|
Kellemes Ünnepeket! [2007. december 24. 07:24]
A Góliát-McDonald's FC vezetősége nevében kívánunk békés Karácsonyt minden nálunk sportoló gyermeknek, azok szüleinek és természetesen áldozatos kollégáinknak! A 20. életévét ünneplő egyesületünkre mindig is jellemző volt az összefogás, a szeretet, szóljon erről ez az ünnep és a következő 20 év is! |
| Tovább » |
|
Teljes martfűi siker [2007. december 23. 09:26]
Pálinkás Ferenc jóvoltából megkaptuk a kuntszentmártoni II. korcsoportos Góliát téli körzeti torna eredménylistáját. A képünkön látható Sportcsarnokban lezajlott esemény célja a gyermeklabdarúgás népszerűsítése és versenyzési lehetőség biztosítása volt a körzetben működő csapatok részére. A Kunszentmárton körzet terembajnoka címe eldöntésére 2007. december 18-án került sor az 1997-1998-ban született gyermekek részére Homok községben.
A részletes eredmények megtalálhatóak táblázatunkban a Versenyek, eredmények menüpont alatt, ám a Tovább gomb megnyomásával megtudhatja, hogy mi lett a sorrend azon a viadalon, amelynek gólkirálya Kiss Roland (Martfű) lett 3 góllal, s amelyiken Nagy Zoltán játékvezető munkáját köszönhetjük! |
| Tovább » |
|
Szakmai út a képernyőn! [2007. december 22. 21:52]
A Góliát-McDonald's FC szakmai tanulmányútjáról készült sportfilmek az év végén kerülnek sugárzásra. A Sport Klub Televízió két részletben sugározza a Franciaországban és Németországban forgatottakat. December 25-én 19:30 órakor a strasbourgi, míg január 1-jén 19:30 órakor a kaiserslauterni rész kerül műsorra. (Mindkét adás a Futsal Magazinon belül kerül levetítésre.) A kettő között a Sport1 TV Junior Magazin című műsorában is lesz egy tíz perces változat december 30-án, vasárnap 13:30 órakor. |
| Tovább » |
|
Döntésre várva! [2007. december 22. 15:08]
Kovács Zoltán, a Győri ETO és az U21-es válogatott fiatal hátvédje a hét elején az angol második vonalban szereplő Burnley FC csapatához utazott próbajátékra. A 24 együttest felvonultató Championship nyolcadik helyén álló együttesnek Király Gábor személyében magyar válogatott kapusa van. Kovács Zoltán (képünkön jobbra, zöldben) pénteken, a reggeli órákban érkezett haza.
„Remekül éreztem magam Angliában – mondta a Győr honalpjának a játékos, akit nem sokkal a repülőgép leszállása után értek el. – Hétfőn utaztam el, majd egy edzést követően végigjátszottam a Bolton Wanderers elleni, egy-egyre végződő barátságos mérkőzést. Nem ért meglepetésként, hogy a találkozón egy percig sem volt megállás, nagy iramban, keményen futballozott mindenki. Úgy érzem, hogy jól ment a játék, a szakemberek is elégedettek voltak a teljesítményemmel. Rajtam kívül még két középpályást és egy csatárt teszteltek az angolok. A csapat keretét zömében angol és ír játékosok alkotják, akik nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Király Gabi is sokat segített nekem, vele egyébként rengeteget beszélgettem. A néhány nap alatt is egy remekül felépített klubot és egy jó csapatot ismertem meg a Burnleynél. Megmutatták a stadiont is, amelynek egy részét éppen most újítják fel. Az angol egyesület vezetőivel úgy egyeztünk meg, hogy döntésükről majd értesítik a menedzseremet. Bizakodó vagyok."
A játékos egyébként éppen a napokban hosszabbította meg az ETO-val kötött szerződését 2012. december 31-ig, így a zöld-fehér klub vezetői valószínűleg csak egy anyagilag rendkívül előnyös ajánlat esetén válnának meg az őszi szezonban jó teljesítményt nyújtó csupa szív védőtől. A labdarúgó egyébként elmondta még, hogy az ETO-nál is remekül érzi magát, Magyarország egyik legjobb körülményeket biztosító klubjában futballozhat, ráadásul a vezetőedző, Egervári Sándor is számol vele a jövőben, így többek között ezért is döntött a hosszabbítás mellett.
|
| Tovább » |
|
Újabb elismerés egy góliátos kollégának! [2007. december 21. 06:02]
Az év vége általában a számadások ideje. Ez így volt Heves megyében is adecember 19-én. Nagy megtiszteltetés érte Monori Géza testnevelő tanárt, labdarúgó edzőt, a hatvani góliátos körzet szervezőjét, sportcsoportvezetőjét, hisz három évtizedes, kiemelkedő sportszakmai munkája elismeréséül "Heves Megye Sportjáért" kitüntetésben részesült. Géza, mi is őszinte szívvel gratulálunk. Pedagógiai lojalitásod, több évtizedes kitartó sport és gyermeklabdarúgás iránti alázatod, elhivatottságod alapján méltó helyre került ezen elismerés.
|
| Tovább » |
|
Korcsmár próbajátékon [2007. december 20. 14:48]
Újabb magyar érdekeltségű futballeseményre kerül sor Angliában, igaz, ezúttal nem bajnoki pontokért, vagy kupa-továbbjutásért folyik majd a küzdelem. A West Ham United és a Liverpool tartalékcsapatai ugyanis barátságos meccset játszanak egymás ellen pénteken. A találkozó érdekessége, hogy a londoniaknál próbajátékon lévő újpesti középső védőnek, Korcsmár Zsoltnak ez a találkozó remek alkalom arra, hogy bizonyíthassa rátermettségét a West Ham vezetőinek, bár nem lesz könnyű dolga, mert az ellenfél csatársorában feltehetően Németh Krisztián fogja riogatni a hazai védőket. |
Tovább » |
|
A jászberényi ötös [2007. december 20. 12:27]
Öt korcsoport küzdelmeire kerül sor januárban Jászberényben, amikor a Góliát körzeti teremlabdarúgó tornákat rendezi meg Weiszmüller Imre, körzeti szervező. A 14 csapat január 19-én, illetve 26-án veszi birtokba a Belvárosi Általános Iskola sportcsarnokát.
A sorsolás megtekinthető a Veresenyek, eredmények menüpont alatti táblázatunkban. |
| Tovább » |
|
V. Mini Teremfoci - Tiszazug Kupa [2007. december 19. 11:47]
Pálinkás Ferenc küldte el honlapunknak az alábbi összefoglalót: "Kunszentmárton és Tiszazug Labdarúgó Utánpótlásáért Közalapítvány, valamint a Tiszazugi Diáksport Bizottság a hagyományoknak megfelelően Kunszentmártonban a városi általános iskola Széchenyi István lakótelepi épületének tornatermében rendezte meg hatalmas érdeklődés mellett az évzáró teremfoci tornáját. A 24x12 m-es pályán 150x80 cm-es kapukra játszottak a 3 fős csapatok, és 10 településről összesen 29 csapat három korcsoportban mérte össze tudását. Mindhárom korcsoportban csoportos körmérkőzés után jutottak a csoportelsők a hármas döntőbe.
Sárközi György önkormányzati képviselő, az oktatási, művelődési és sport bizottság alelnöke, a közalapítvány kuratóriumának titkára nyitotta meg a zsúfolásig megtelt tornateremben a rendezvényt.
A martfűi és a kunszenti óvodásokat az I. korcsoportba sorolták be, ahol az 1999-ben és utána születettek szerepeltek. A kilenc csapat közül a homokiak valamennyi mérkőzésüket megnyerve végeztek az élen.
A II. korcsoportba (1997-ben és utána születettek) tizenegy csapat nevezett és a Kunszentmártoni Góliát nagy fölényét hozta a torna.
A legidősebbeknél a III. korcsoportban az 1995-ben és utána születettek léptek a parkettre, és rendkívül nagy harcban és éles küzdelemben a körbeverések után a gólkülönbség döntött.
Végeredmény:
I. kcs.: 1. Homok (Blága Ádám, Szőke Ármin, Koszta Richárd - felkészítő: Somogyi Béla) 2. Tiszaföldvár Kossuth (Trencsényi Tamás) 3. Szelevény (Gödön Marianna) 4. Cserkeszőlő (Gyóllai László) 5. Cibakháza (Kabai Zsolt) 6. Martfű óvoda (Trencsényi Tamás) 7. Kunszentmárton Góliát (Gácsi Tibor) 8. KDSE (Gácsi Tibor) 9. Kunszentmárton óvoda (Tóth József) Gólkirály: Nagy János (Tiszaföldvár) 9 góllal
II. kcs.: 1. Kunszentmárton Góliát (Sütő Máté, Viczián Ferenc, Zsíros Tamás – felkészítő: Sütő Zsolt) 2. Cserkeszőlő (Gyóllai László) 3. Tiszafüldvár Kossuth (Trencsényi Tamás) 4. Öcsöd (Farkas Tibor) 5. Kunszentmárton Góliát II. (Sütő Zsolt) 6. KDSE II. (Sütő Zsolt) 7. Homok (Somogyi Béla) 8. KDSE I. (Sütő Zsolt) 9. Tiszakürt (Paulovics Attila) 10. Szelevény (Gödön Marianna) 11. Mesterszállás (Izbékiné Gácsi Márta) Gólkirály: Viczián Ferenc (Kunszentmárton Góliát) 11 góllal. Különdíjasok: Ország Anna (KDSE) Kerekes Eszter és Rozmis Gabriella (Cserkeszőlő) Kovács Éva Gréta (Mesterszállás)
III. kcs.: 1. Tiszaföldvár Kossuth (Boros István, Dóró Gábor, Kiss Attila, Árvai Valentin – felkészítő: Trencsényi Tamás) 2. Cibakháza (Kabai Zsolt) 3. Homok (Somogyi Béla) 4. Öcsöd (Farkas Tibor) 5. Cserkeszőlő Góliát (Gyóllai László) 6. Cserkeszőlő ÁI (Gyóllai László) 7. Tiszakürt „A” (Paulovics Attila 8.KDSE (Petróczki József) 9. Tiszakürt „B” (Paulovics Attila) Gólkirály: Lendvai Arnold (Homok) 7 góllal
A díjakat Sárközi György önkormányzati képviselő, Pálinkás Ferenc TDSB titkár, Mráv József az alapítvány kuratóriuma tagja és Csendes Imre a Martfűi Tisza Cipő SE egykori NB II-es csapatának kapusa adta át. A mérkőzéseket közmegelégedésre Csetfalvi Pálma vezette.
A rendezvényt Kunszentmárton Város Önkormányzata a „Tártkapus program” segítségével támogatta."
|
| Tovább » |
|
Kész a szakmai beszámoló! [2007. december 19. 07:09]
Majoros Attila munkájának köszönhetően elkészült az egyesület legutóbbi szakmai tanulmányútjának összefoglalója két részletben, amelyek a Szakmai utak menüpont alatt olvashatóak! A szakmai értékelést és a beszámoló elfogadását az elnökség a 2008. januári elnökségi ülésén teszi meg.
Ezúton is köszönjük Attila, áldozatos, precíz és szakértői munkáját, amellyel azoknak is bepillantást enged meg a kulisszák mögé, akik nem vettek részt az utazáson. |
| Tovább » |
|
Kovács Zoltán szerződést hosszabbított [2007. december 18. 07:23]
Kovács Zoltán, a Győri ETO és az U21-es válogatott fiatal védője Klement Tibor ügyvezető igazgatónál járt. A játékost elkísérte Vasile Miriuta, aki mint FIFA Licences játékosügynök tért vissza a folyók városába. Mint ismeretes Miriuta kétszer is játszott felnőtt együttesünkben, most azonban Zoltánt, mint ügynök segítette a szerződéskötésnél. Mivel Kovács Zoli már előzetesen tárgyalt Tarsoly Csaba, elnökkel és Egervári Sándor, vezetőedzővel – akik kifejezték azon szándékukat, hogy hosszútávon számítanak a fiatal védőre – csak néhány részletet kellett tisztázni és mindkét fél legnagyobb örömére 2012. december 31-ig hosszabbított szerződést a labdarúgó. |
Tovább » |
|
Évzáró bajnokság [2007. december 17. 06:14]
2007. december 18-án kedden 14:00 órakor Cserkeszőlő, Homok, Kunszentmárton és Martfű II. korcsoportos csapatainak küzdelmével megkezdődik a Góliát-McDonald's Futball Club Kunszentmárton körzet téli teremlabdarúgó tornájának négy részes sorozata. Holnap az 1997-1998-as születésűek játszanak Homokon, míg január 10-én, 14-én és 17-én további három korosztályban versengenek a csapatok. (Képünk a tavalyi téli versenyen készült!)
A teljes versenykiírás letölthető innen! |
| Tovább » |
|
Szélesiék nagy sikere [2007. december 16. 21:33]
A tabellán második Nancy vendégként gólnélküli döntetlent játszott a Strasbourggal a francia labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Szélesi Zoltán végig a pályán volt a strasbourgi csapatban. Az egykori góliátos magyar védő is hozzájárult ahhoz, hogy csapata kapott gól nélkül zárta a találkozót. |
Tovább » |
|
Szalai jól érzi magát Madridban [2007. december 14. 17:36]
Jól kezdett a Real Madrid B-csapatában a 20 éves Szalai Ádám. A korábban VfB Stuttgartnál nevelkedő játékost azonban az elmúlt hetekben már csak a kispadról veti be edzője, ugyanis az egyik társa remek sorozatot fogott ki, és hétről-hétre rúgja a gólokat. Szalai azonban nem kedvetlenedett el, ő továbbra is úgy véli, jó döntést hozott, amikor Spanyolországba szerződött.
- Válogatottbeli elfoglaltságaim miatt kihagytam két meccset, és ez idő alatt az egyik riválisom jól teljesített, és azóta is a kezdőcsapat tagja, így tehát most nehezebb a helyzetem - mondta Szalai. - Jól érzem magam itt, úgy vélem, ez megfelelő helyszín ahhoz, hogy fejlődjek. Egyelőre még nem érzem magam eléggé érettnek arra, hogy egy felnőtt csapatban szerepeljek. A karácsonyi ünnepeket itthon töltöm, de 27-én már indulnom kell vissza Madridba. |
Tovább » |
|
Még tart az akció! [2007. december 13. 07:02]
Kizárólagos sportszertámogatónk a NIKE és partnere, a Maraton Bt. 2007. december 31-ig tartó, nagyszabású sportszervásárlási akciót indított.
Az értékesítésre kerülő termékek a www.sporttrend.hu WEBoldalon találhatók. Itt láthatók a focihoz és a kosárlabdához szükséges edző- és mérkőzés felszerelések képei, melyekre rákattintva megtalálhatók a választható színek és az árak is.
Reméljük, minél több Góliát-McDonald’s FC-hez tartozó iskola, illetve csapat tud élni ezzel a kitűnő lehetőséggel.
|
| Tovább » |
|
Meghatározó szerepkörök [2007. december 12. 08:00]
Vasárnap három góliátos válogatott és egyben légiós is pályára lépett klubcsapatában, közülük Szélesi Zoltán és Tőzsér Dániel örülhetett győzelemnek.
Tőzsér Dániel (képünkön) végigjátszotta az AEK bajnokiját az Apollon Kalamari ellen, sőt, remek teljesítményt nyújtott, egy gólpasszt is adott a 4-0-ás athéni győzelemmel végződő találkozón.
Vanczák Vilmos végig pályán volt a svájci bajnokságban szereplő Sion idegenbeli bajnokiján, együttese 1-0-ra kikapott a Young Boystól.
A francia bajnokságban a Strasbourg 3-0-ra diadalmaskodott a Rennes gárdája ellen, Szélesi Zoltán végigjátszotta a találkozót a győztes hazai együttesben. |
Tovább » |
|
Végre felnőttek között [2007. december 11. 07:32]
Stieber Zoltán ugyancsak hasznára van az angol harmadik ligás Yeovil Town csapatának, ahol kölcsönben szerepel. Az Aston Villa játékosa a legutóbbi mérkőzésen is a kezdőben kapott helyet. A 19 éves labdarúgó élt is a lehetőséggel, mert egészen a 79. percig remekül játszott, és csapata első góljából is kivette a részét: Terry Skiverton a magyar játékos szögletéből szerezte meg a csapat első gólját. |
Tovább » |
|
Ráthy már nem a Honvéd játékosa [2007. december 10. 07:26]
Szűkszavú közlemény jelent meg az ősszel remekül szereplő, a bajnokságban második helyen álló Honvéd honlapján: a klub tudatja, hogy Schindler Szabolccsal, Ráthy Richárddal és Tóth Balázzsal közös megegyezéssel szerződést bontottak.
A budapesti Kölcsey Ferenc Angol Tagozatos Általános Iskola egykori góliátosának természetesen még nincs klubja, de azonnal jelezzük, ha megtudjuk, hova igazol a képünkön látható tehetséges kapus. |
Tovább » |
|
Négy gól zárásként [2007. december 08. 21:56]
A labdarúgó Ligakupa 3. fordulójával zárult az idei őszi futballszezon kis hazánkban, és a szombati nyolc találkozón négy góliátos gólnak is tapsolhatott a nagyérdemű. A Siófok - Paks (4-2) találkozón Kozmor Ákos a hazaiak, míg Kiss Tamás a paksiak részéről volt eredményes, míg a Korcsmár Zsolt és Nagy Olivér is góllal járult hozzá a lila-fehérek nagy gólarányú győzelméhez a Vasas - Újpest (0-7) mérkőzésen. Képünkön az egykori pécsi góliátos, Nagy Olivér látható. |
Tovább » |
|
Takács Ákos Kispestre tart [2007. december 07. 10:27]
Takács Ákos valószínűleg nem lesz a zöld-fehérek játékosa. A középpályás felbontotta a dán Vejlével a szerződését, és szívesen hazatérne. A Ferencvárosnál le is igazolnák, de a 100% Fradi szerint nem lesz a klub játékosa, mivel a Honvédhoz igazol.
A Nemzeti Sport információi szerint a játékos még nem egyezett meg a kispestiekkel, de az álláspontok nagyon közel állnak egymáshoz, és a korábban a válogatottban is megfordult Takács a Bozsik-stadionban kezdheti a tavaszt. |
Tovább » |
|
A hét mesterlövész [2007. december 06. 12:34]
A labdarúgó Ligakupa tavaszi 2. fordulójában hét gólt szereztek az egykori góliátos játékosok. Takács Marcell lőtte csapatának egyetlen gólját a Tatabánya-Győr (1-4) találkozón, míg a Kaposvár-Paks (4-5) mérkőzésen Grúz Tamás a hazaiak, Kiss Tamás pedig a vendégek egyik gólját jegyezte. Az MTK-Vasas (3-2)meccsen Kanta József két látványos gólt szerzett, de bátyja Kanta Szabolcs sem maradt gól nélkül, hiszen ő a Fehérvár-Siófok (2-5) találkozón talált be a hazaiak hálójába, ám a meccs igazi hőse a képünkön is látható Miklósvári János lett, aki védő létére két gólt rúgott. |
Tovább » |
|
Majoros próbajátékon [2007. december 05. 09:19]
Nagy reményekkel érkezett még a nyáron Zalaegerszegre Majoros Árpád egyszeres válogatott labdarúgó, aki korábban a Vasas színeiben bolondította meg az ellenfél védőit. A sikertelen egerszegi félév után azonban szerződést bontott az egykori orosházai góliátos, aki jelenleg a lengyel Cracovia csapatánál szerepel próbajátékon. |
Tovább » |
|
Előkelő helyezések [2007. december 04. 07:30]
A Nemzeti Sport szokásához híven minden mérkőzésen osztályozta a magyar élvonal játékosait az őszi szezon során. A pontszámok alapján az egykori góliátosok közül Pintér Ádám (képünkön) érte el a legjobb helyezést a mezőnyjátékosok között, 6,154-es átlagteljesítményével a második helyre nyert besorolást.
A legjobb tízbe további két játékosunk került be: Zsidai László az ötödik pozícióban, míg Pátkai Máté a kilencedik helyen zárt. Mindannyian az MTK játékosai. |
Tovább » |
|
Végre Szakály-gól! [2007. december 03. 06:50]
Ősszel elmaradtak a Kaposvár kiváló játékosának góljai, ám a Ligakupa előrehozott tavaszi fordulójában a képünkön látható Szakály Péter találata is kellett a Siófok 2-1-es legyőzéséhez. |
Tovább » |
|
Két napos fociünnep Siófokon [2007. december 02. 08:20]
Pápai Lajos körzeti szervező elküldte a GMFC siófoki téli körzeti tornájának versenykiírását, amelyből kiderül, hogy december 15-16-án két-két korcsoport népesíti majd be a Beszédes József Általános Iskola Sportcsarnokát. Szombaton az ovisok és a II. korcsoportosok, míg vasárnap az I. és III. korcsoportosok kezdik el rúgni a labdát egyaránt 09:00 órától. |
| Tovább » |
|
Egy újabb góliátos nagy esélye [2007. december 01. 07:11]
Az 1990-es születésű Molnár Marcell (képünkön) is helyet kapott Garami József kezdő tizenegyében. Az agárdi akadémián nevelkedő játékos így pályára léphet az Újpest elleni Liga Kupa-mérkőzésen, mely 13 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.
Mivel az NB III-ban szereplő MTK tartalékcsapat vasárnap pótolja elmaradt bajnokiját a Veresegyháza ellen, az ott stabilan számításba vett játékosok nem játszanak a Liga Kupa-meccsen. Lehetőséget kap viszont Molnár Marcell, aki januártól várhatóan a felnőtt csapattal kezdi a felkészülést, sorsáról a téli alapozás tapasztalatai döntenek. |
Tovább » |
|
Paksi siker [2007. november 30. 13:56]
A Ligakupa sorozat második része kezdődött meg ma délelőtt, és ezen rögtön két góliátos gól is született. Mielőtt a két csapat elkezdte volna a mérkőzést, egyértelművé vált, hogy a felnőtt keretével pályára lépő Paks jóval esélyesebb az NB III-as csapatával kiálló Fehérvárnál, azzal együtt, hogy bár az atomváros csapata volt a pályaválasztó, a mérkőzést mégis Székesfehérvárott rendezték. Az első félidőben a fölény nem érvényesült, hiszen a 21. percben szerzett Balaskó Iván (képünkön) góllal vezetett Paks. A szünet után viszont két perc alatt elrendezték a mérkőzés sorsát Gellei Imre tanítványai, hiszen előbb a 49. percben Kiss Tamás, majd az 50. percben Vári talált be a kapuba. Háromgólos előnyük tudatában kissé kényelmeskedtek a paksiak, így a 76. percben Disztl szépített az eredményen, ámbár a gólban Kovács kapus is ludas volt. Mivel semmi sem veszélyeztette a Paks sikerét, érthetetlen volt egy-két játékosának a felesleges keménykedése, amelynek az lett a vége, hogy Molnár a 87. percben megkapta a második sárga lapját is, és a kiállítás sorsára jutott. A fehérváriak erejéből még egy kapufára tellett, de az eredmény már nem változott, a Paks 3-1 arányban győzött. |
Tovább » |
|
Újabb rangos kupameccs [2007. november 30. 07:29]
Tőzsér Dániel csapata, az AEK Athén hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Fiorentina együttesével az UEFA-kupa csoportkörének 3. fordulójában a C csoportban. Az egykori góliátos magyar középpályás végig pályán volt. |
Tovább » |
|
Fotógaléria a szakmai útról [2007. november 29. 06:26]
Fotógaléria című menüpontunk alatt máris megtekinthető egy csokor a strasbourgi, kaiserslauterni szakmai tanulmányútról. Köszönet a fényképekért Polónyi Lászlónak és Faragó Gyulának! |
| Tovább » |
|
Nemes cselekedet [2007. november 28. 19:51]
Szélesi Zoltán még tavaly megajándékozta Villám Károlyt, egykori edzőjét egy olyan futballcipővel, amelyet a Bundesligában használt. A Góliát-McDonald's FC szakmai vezetője azonban nem tartotta meg ezt a becses ajándékot, hanem a szakmai úton - Szélesi Zoltán jelenlétében - elajándékozta azt egy csupaszív kollégájának, a lajosmizsei Faragó Gyulának!
Neki pedig az első dolga volt, hogy - a tegnapi hazaérkezés után - elhelyezte Lajosmizse város sportcentrumában a vitrinbe, a külföldön szerzett érmek, kupák, Puskás és Gera sajátkezű aláírása, valamint az Ugandából kapott labda mellé. |
| Tovább » |
|
Szerencsésen hazaérkeztek a szakemberek [2007. november 27. 19:45]
Ma kora délután befutott a busz Kaiserslauternből, ahol a Góliát-McDonald's FC félszáz szakembere hétfőn megtekintette a "Vörös Ördögök" utánpótláscentrumot, majd este a Kaiserslautern - Mainz Bundesliga2 rangadót. A mérkőzésen nem esett gól, így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az edzők, testnevelők egy árva gólt sem láthattak a túrán. |
| Tovább » |
|
Hat góliátos gól [2007. november 26. 07:10]
Öt mérkőzésen, öt játékos hat gólt lőtt az NB I. zárófordulójának eddigi mérkőzésein (a ma esti Sopron - MTK találkozón játszik majd a legtöbb egykori játékosunk egyszerre). Az élre kívánkozik a képünkön is látható Weisz Tamás este, aki sereghajtó Tatabánya színeiben lőtt két gólt (ráadásul győztes találatot) a Bp. Honvéd ellen (Tatabánya - Bp. Honvéd 4-3). Korcsmár Zsolt is örülhetett, hiszen a 91. percben mentett pontot csapatának a bajnok ellen (Újpest - DVSC 1-1). Ugyancsak egy pontot ért a siófoki Kanta Szabolcs 35 méterről lőtt gólja (Paks - Siófok 1-1), míg a nyíregyházi Szilágyi Norbert győzelemhez segítette csapatát a meccs első góljának megszerzésével (Nyíregyháza - Vasas2-1). Kovács Zoltán pedig a mérkőzés utolsó gólját szerezve tette fel a győri i-re a pontot (Győr - DVTK 5-1). |
Tovább » |
|
Nehéz ellenfelek [2007. november 25. 19:11]
Ma délután kisorsolták a 2010-es labdarúgó világbajnokság európai selejtezőcsoportjait. A mieink az "A" csoportba kerültek Portugália, Svédország, Dánia, Albánia és Málta társaságába. A selejtezők jövő szeptemberben kezdődnek. Most még könnyebb válaszolni a szavazásunkban feltett kérdésre... |
| Tovább » |
|
Szélesi végig a pályán volt [2007. november 24. 23:23]
51 magyar drukkernek okozott örömet, hogy a Strasbourg gárdájában az egykori góliátos fiú, Szélesi Zoltán az egész Valenciennes elleni találkozót végigjátszotta. A mérkőzés 0-0-ás döntetlent hozott, a lefújás után megható pillanatokat lehetett átélni, amikor a válogatott játékos külön kijött megköszönni a buzdítást a Góliát-McDonald's FC szakmai tanulmányútján résztvevő edzők,testnevelők szurkolását. Szélesi a mezét átadta Villám Károlynak, egykori edzőjének, így trikó ezentúl az egyesület irodáját díszíti majd. |
Tovább » |
|
Stieber felnőttcsapathoz került [2007. november 24. 14:13]
Az eddig az Aston Villa tartalékcsapatában játszó Stieber Zoltán január 1-ig kölcsönadták a harmadosztályú Yeovil Townnak. A fiatal játékost - aki igazán az irányítói szerepkörben érzi otthon magát -, 2004-ben próbajátékra hívta a Manchester United és az Arsenal is, de tényleges megállapodás nem született közöttük. 2005 májusában aztán leigazolta őt az Aston Villa, ahol 2009-ig szóló profi szerződést kapott. Stieber angliai kalandjának egy fontos állomása a mostani kölcsönjáték, amikor a felnőtt mezőnyben is bizonyíthat. |
Tovább » |
|
Megérkeztünk Strasbourgba! [2007. november 23. 13:22]
A klub pressroomjából írok, és örömmel jelentem; szerencsésen és pontosan megérkeztünk a francia első osztályú csapathoz, ahol Szélesi Zoltán fogadott minket. Jelenleg zajlik a klub elnöki fogadótermében a kötetlen beszélgetés a válogatott labdarúgóval. |
| Tovább » |
|
A hetedik(en) Te magad légy! [2007. november 22. 18:00]
49 rendkívül lelkes kollégával tömött busz indult el ma este Franciaországba a Góliát-McDonald's FC hetedik szakmai tanulmányútjára! A honlapunkon zajló szavazás alapján a legtöbben (69%) a két utánpótláscentrum látogatását várják, a francia bajnoki meccs 14 %-nyi szavazót hozott lázba, a Bundesliga2 találkozó, és a Szélesi Zolival való találkozás lehetőségét 6-6 %-nyi voksoló helyezte az első helyre, míg a szabadidős események csupán 5 %-nyi kattintást kaptak.
Íme a tudnivalók az öt napos útról:
Szélesi Zoltán és Hajnal Tamás elévülhetetlen érdemeit ezúttal is megköszönve újabb remek program vár azokra, akik november 22-27. között részt vesznek az önköltséges túrán.
Mint köztudott, 2003 óta hat szakmai utazást szerveztünk, amelyeken több mint 200 Góliátos kollégánk vett részt. A résztvevők betekintést nyertek a Hertha BSC, Bayern München, Slavia és Sparta Praha, AC Milan, Atalanta Bergamo, AFC Ajax, Feyenoord, West Ham United és a Crystal Palace klubok életébe, és megismerték utánpótlás-nevelő tevékenységüket.
2007. november 22-27. között Strasbourgba és Kaiserslauternbe szervezzük a következő utazást. Franciaországban megtekintjük a Racing Club Strasbourg - AFC Valenciennes francia bajnoki labdarúgó mérkőzést, és megismerkedünk a házigazda klub utánpótlás-nevelésével. Ezután az 1. FC Kaiserslautern - 1. FSV Mainz 05 Bundesliga 2. labdarúgó mérkőzést nézzük meg, és a Kaiserslautern utánpótlás-nevelésével ismerkedünk meg.
A tervezett program összeállításakor az alábbiakat vettük figyelembe:
- színvonalas európai labdarúgó bajnokságok mérkőzéseinek megtekintése - betekintés egy francia-, és egy németországi klub utánpótlás-nevelő tevékenységébe - kötetlen beszélgetés egy a Góliátból indult, idegenlégiós válogatott labdarúgóval - Góliátos szakemberek sportbaráti kapcsolatépítése, tapasztalatcseréje - az utazás szakmai tanulságainak beépítése a további Góliátos munkába - a szakmai út minőség/ár aránya kedvező legyen, - támogatóink számára lehetőséget biztosítani, hogy aktívan részt vegyenek egyesületünk életében, programjainkon.
|
| Tovább » |
|
NIKE termékek 50% kedvezménnyel [2007. november 22. 11:45]
Kizárólagos sportszertámogatónk a NIKE és partnere, a Maraton Bt. 2007. december 31-ig tartó, nagyszabású sportszervásárlási akciót indított.
Az értékesítésre kerülő termékek a www.sporttrend.hu WEBoldalon találhatók. Itt láthatók a focihoz és a kosárlabdához szükséges edző- és mérkőzés felszerelések képei, melyekre rákattintva megtalálhatók a választható színek és az árak is.
Reméljük, minél több Góliát-McDonald’s FC-hez tartozó iskola, illetve csapat tud élni ezzel a kitűnő lehetőséggel.
|
| Tovább » |
|
Takács Ákos hazatért [2007. november 22. 11:33]
Szerdán ismét a Fradival edzett Takács Ákos. A középpályás másfél éve távozott az Üllői útról, ám most hazaköltözött Dániából.
Egyértelmű volt, hogy az Üllői útra jövök edzeni, örülök, hogy ezt lehetővé is tették számomra a vezetők - mondta Takács a klub honlapjának. - Először edzettem újra a csapattal, de vélhetően mostantól tartósan együtt készülünk majd a következő hetekben. Dániából végleg eljöttem, felbontottam a szerződésemet a Vejlével, ahol az utóbbi időben már nem éreztem jól magam, így szabadon igazolható vagyok. Egyelőre nem tudom, mit hoz a folytatás, elképzelhető, hogy továbbra is külföldön maradok, de ha úgy alakul, akkor az Üllői útra is szívesen visszatérnék. Az biztos, hogy még szeretnék valamikor játszani egy jó Fradiban, és nem csak levezetni térnék majd vissza. |
Tovább » |
|
Győrött is köszöntöttek minket [2007. november 22. 07:03]
November 16-án a Radnóti Miklós Általános Iskola és ISK a győri körzet szervezésében nagysikerü tornát rendezett a Góliát-McDonald's FC fennállásának 20. jubileuma alkalmából! Vígh Zsolt, körzeti szervező foglalta össze a történéseket:
A torna kiváló környezetben a Győraréna FC műfüves pályáin került megrendezésre. (Ezúton is külön köszönet a vendéglátóknak a csodálatos körülményekért és a támogatásért.) A négy korosztályban összesen 24 csapat vívott nagyszerű mérkőzéseket a végső sorrend kialakításáért. A győri körzet csapatai mellé a nyúli körzet góliátosai is becsatlakoztak, valamint a város meghívott iskolái szélesítették a mezőnyt.
Minden korosztályban a legjobb kapus és gólkirály különdíjat kapott! Az eredmények az alábbiak szerint alakultak :
I. korcsoport
1. Fekete István Általános Iskola, Győr 2 Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr 3. Ikrény Általános Iskola
Gólkirály: Sándor Károly (Fekete István Általános Iskola, Győr) Legjobb kapus: Kovács Patrik (Fekete István Általános Iskola, Győr)
II. korcsoport
1. Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr 2. Szabadhegyi Közoktatási Központ, Győr 3. Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr
Gólkirály: Koncsag Martin (Szabadhegyi Közoktatási Központ, Győr) Legjobb kapus: Skotovics Ákos (Kölcsey Ferenc Általános Iskola, Győr)
III. korcsoport
1. Fekete István Általános Iskola, Győr 2. Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr 3. Győri Dózsa U15 leányok
Gólkirály: Böröcz Bence (Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr) Legjobb kapus: Joó Alexandra (Győri Dózsa SE)
IV. korcsoport
1. Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr 2. Gyárvárosi Általános Iskola, Győr 3. Bakonyszentlászló Általános Iskola
Gólkirály: Dömény Dávid és Kelemen Márk (Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr) Legjobb kapus: Kiss András (Radnóti Miklós Általános Iskola, Győr)
A tornán közel háromszázan vettek részt (játékosok, tanárok, edzők, szülők ) remek hangulatban köszöntve a foci és a Góliát-McDonald's FC-t. |
| Tovább » |
|
Érdemtelen vereség [2007. november 21. 22:15]
2-1-re kikapott utolsó EB-selejtező mérkőzésén a magyar labdarúgó válogatott a regnáló Európa-bajnok, görög csapattól. A mieink szereztek vezetést Buzsáky Ákos megpattanó lövésével (képünkön), ám utána sajnos, egykori góliátos focistánk, Vanczák Vilmos öngólt vétett, majd egy jogtalan 11-es után Baszinasz állította be a végeredményt. Szélesi és Vanczák végig a pályán volt, Tőzsért a találkozó hajrájában cserélte le Várhidi Péter szövetségi kapitány. |
Tovább » |
|
Újra hárman a kezdőben! [2007. november 21. 08:08]
Válogatottunk tagjai kedden délelőtt jó másfélórás edzésen vettek részt, amelyen a szövetségi kapitány a frissítő gyakorlatok mellett a szerdán elvárt csapatjátékot gyakoroltatta. Várhidi Péter délután ki is hirdette a szerda esti kezdőcsapatot.
Válogatottunk Görögország elleni összeállítása:
Fülöp Márton – Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland, Vanczák Vilmos – Vass Ádám, Tőzsér Dániel – Hajnal Tamás – Buzsáky Ákos, Priskin Tamás, Halmosi Péter |
Tovább » |
|
Szekszárdi bronzérem [2007. november 20. 09:35]
Az egy héttel ezelőtti tanévindító góliátos torna után ismét egy kupán vett részt a Szekszárdi ÖTÖs Iskola Góliátos csapata. Bátaszéken 21. alkalommal rendezték meg a II. korcsoportosok részére a Kölyök Kupa nemzetközi gyermeklabdarúgó tornát. Szabadka és Csantavér csapatai érkeztek a határon túlról, akik sportiskolai csapataikkal mindig remek játékerőt képviseltek. Így volt ez most is. A csoportmérkőzések alkalmával mindjárt a legerősebbnek tűnő Szabadka csapatával került össze a szekszárdi gárda és maradt alul 4-2-re, pedig sokáig jól tartotta magát, 2-1-re még vezettek is, végül győzőtt a fizikálisan sokkal jobb csapat. A másik csoportmeccsükön Őcsényt verték 6-0-ra. A harmadik helyért a házigazda Bátaszék csapatát 3-0- ra győzték le. Így a két külföldi csapat előttük végzett, de azért a bronzéremmel boldogan utaztak haza.
Végeredmény:
I. Szabadka II. Csantavér III. Szekszárd ÖTÖS IV. Bátaszék V. Várdomb VI. Őcsény
|
| Tovább » |
|
Információs tábla [2007. november 20. 07:08]
Folyamatosan töltjük fel a Versenyek, eredmények menüpont alatti táblázatunkat, amint megkapjuk körzeti szervezőinktől a téli teremtornák versenykiírásait. Ugyanott olvasható az összes Tanévindító Torna eredménysora is. |
| Tovább » |
|
Szomorú hétvége! [2007. november 19. 09:47]
Két vereség, nulla rúgott gól a felnőtt és az U21-es válogatottunk hétvégi mérlege, hiszen a nagyok Moldovától, a fiatalabbak pedig Lettországtól, vagyis nem világverő együttesektől kaptak ki. Az EB-selejtezőn Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos és Tőzsér Dániel (korán le is cserélték) sem nyújtotta élete formáját a 3-0-ra elveszített mérkőzésen, míg az U21-es csapatban szereplő Kovács Gábor, Kovács Zoltán, Pintér Ádám, Zsidai László, Farkas Balázs, Ivancsics Gellért és Szalai Ádám sem tudta feldolgozni hogy kapusunkat, Bogdán Ádámot a 22. percben kiállították. A kapus egy röviden hátratett labdára futott ki a tizenhatoson kívülre, s a büntetőterület előtt buktatta a lettek egyik támadóját. |
Tovább » |
|
Három góliátos a kezdőben! [2007. november 17. 17:44]
Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte a válogatott kezdőcsapatát a 18 órakor kezdődő, Moldova elleni mérkőzésre. A sárga lapok miatt hiányzó Juhász Rolandot és a kisebb sérüléssel küszködő Vass Ádámot Csizmadia Csaba és Vadócz Krisztián pótolja majd. A magyar válogatott esti kezdőcsapata tehát:
Fülöp Márton - Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Csizmadia Csaba, Vanczák Vilmos - Vadócz Krisztián, Tőzsér Dániel - Hajnal Tamás - Gera Zoltán, Priskin Tamás, Dzsudzsák Balázs |
Tovább » |
|
Íme a részletek [2007. november 16. 08:53]
A SZAKMAI TANULMÁNYÚT PROGRAMJA Az utazás időpontja: 2007. november 22-27.
Találkozás/indulás: November 22-én (csütörtök) 1730 – kor a Syma Rendezvény és Sport Központ, Dózsa György úti oldalán. Ekkor kerülnek átadásra a megrendelt NIKE kabátok (13.000,- Ft).
Utazás: 49 férőhelyes Scania Irisar autóbusszal, 2 gépkocsivezetővel.
Tervezett útvonal: Budapest - Bécs - Linz - Passau - Regensburg - Nürnberg - Karsruhe - Strasbourg
Felszállási lehetőségek:Csurgó - Nagyatád - Kaposvár - Budapest - majd az M1-es autópályán Győr előtt a 82-es út leágazásnál az OMV benzinkútnál - Hegyeshalom határátkelő.
2007. november 23. /péntek/: 11:00 - 12:00 Érkezés Strasbourgba. 12:00 - 14:00 Városnézés (autóbuszos és gyalogos). 15:00 - 18:00 Szakmai program: Látogatás a Racing Club de Strasbourg utánpótlás centrumába. Tájékoztató, konzultáció, és a 10-14 éves korosztályos csapatok edzéseinek megtekintése. 19:00 - 20:00 Szálláshely elfoglalása. Elhelyezés: Strasbourgtól 24 km-re az Ibis Haguenau középkategóriás szálloda 2 ágyas szobáiban. A szállodában étterem, snackbár található.
2007. november 24. /szombat/: 07:30 – 08:30 Reggeli 08:45 Indulás „Elzász fővárosába” Strasbourgba. 10:00 - 11:30 Városnézés: közös sétahajózás az Ill folyón és a csatornákon. 11:30 - 18:15 Szabadprogram: - Séta a történelmi városrészben /Grand Ile/ „Petite France”, - Katedrális: L’Horloge Astronomique 12:30 órakor harangjáték (belépő 2 euro), - Rohan érseki palota: Botticelli, Breughel, Rubens, Van Dyck, Murillo, Goya festményei, elzászi fajanszedények (belépő 4 euro), - Pont du Corbéau hídja, Zsilipek kilátói, Kazamaták, Gutenberg tér, Kléber emlékmű stb. - További látnivalók: Európai Parlament – időpont egyeztetéssel, Nemzeti Színház, Főposta, Főpályaudvar, Elzász-, Archeológia-, Szépművészeti és Természeti Múzeum, stb. 18:30 Indulás a mérkőzés helyszínére - Stade de la Meinau. 20:00 - 22:00 Racing Club Strasbourg – FC Valenciennes francia első osztályú labdarúgó mérkőzés megtekintése. 22:30 Indulás a szálláshelyre.
2007. november 25. /vasárnap/: 07:30 - 08:30 Reggeli. 08:30 - 08:55 Bepakolás, szállás elhagyása. 09:00 - Indulás Kaiserslauternbe. 11:00 - 12:00 Szálláshely elfoglalása. Kaisereslautern: Hotel Barbarossahof 2 ágyas szobákban. 12:30 - Szabadprogram, városnézés: Japanischer Garten, Kaisers Brunnen, Pfalzgalerie, stb. 2007. november 26. /hétfő/: 08:00 - 09:30 Reggeli. 09:30 - 10:00 Bepakolás, szállás elhagyása. 10:00 - 12:00 Városnézés, szabadprogram. 12:00 Szakmai program. 12:45- 13:30 Stadionlátogatás: a Fritz-Walter-Stadion megtekintése. 13:45 - 15:00 Ebéd vendéglátóinkkal, a Novotel Hotel éttermében. 15:15 - 18:30 Látogatás a „Rote Teufel” utánpótlás centrumba, ahol a tájékoztatót és a konzultációt követően megtekintjük az 5-14 éves korosztályos csapatok edzéseit. 18:45 Indulás a Fritz-Walter-Stadionba. 20:15 - 22:00 1.FC Kaiserslautern – 1.FC Mainz 05 Bundesliga 2. labdarúgó mérkőzés megtekintése. 22:30 Hazautazás Budapestre.
2007. november 27. /kedd/: kora délután Várható érkezés Budapestre.
|
| Tovább » |
|
Itt az első téli teremtorna! [2007. november 15. 23:18]
Veszprém megye volt a legfrisebb, hiszen Matolcsi István helyi szervező már el is küldte szerkesztőségünknek a körzeti torna versenykiírását. Ebből kiderül, hogy 3 korcsoportban 30 csapat játszik csoportmérkőzéseket 2007. november 23-tól 2008. január 24-ig, majd a győzteseknek következik a döntő 2008. január 29-én.
A versenykiírás megtekinthető itt. |
| Tovább » |
|
Kanta József visszatért [2007. november 14. 07:18]
Remekül sikerült Kanta József sérülés utáni visszatérése. A REAC elleni bajnokin az MTK játékmestere első labdaérintésre gólpasszt adott az ugyancsak egykori góliátos Pál Andrásnak – aki első labdaérintésével kicselezte a vendégkapust, majd a hálóba gurított.
- Én sem láttam még ilyet soha - mondta el a Pont FM 88.1 rádiónak a meccs után Kanta József. -Andrissal már a meccs előtt arról beszélgettünk, hogy mennyire örülünk a felépülésnek. Attól egy kicsit azért tartottunk, hogy nehogy elrontsuk a csapat játékát a pályára lépésünkkel, de szerencsére jól sült el a kettős csere. Erre a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Talán nem is kell mondanom, mennyire boldog vagyok.
A játékos a Kaposvár elleni szeptemberi bajnokin sérült meg. - Nagyon hosszú volt ez az öt hét, meccshiányom volt, nagyon örülök, hogy vége ennek az időszaknak. Az különösen feldob, hogy hozzá is tudtam tenni valamit a győzelemhez. |
Tovább » |
|
Újabb tanévnyitó, ezúttal Szekszárdon [2007. november 13. 14:06]
Szombaton rendezték meg Szekszárdon a Góliát-McDonald's FC helyi tanévindító tornáját, amelyről Enyedi Attila, körzeti dszervező számol be honlapunknak szavakban és képekben:
Köszönet mindenkinek a gyerekek nevében is, aki segített a megvalósításban. Rajtatok kívül köszönet a Garay Iskola igazgatónőjének, aki térítésmentesen biztosította a tornatermet a gyerekeknek a játékhoz. Köszönet a Megyei Labdarúgó Szövetségnek, mert a játékvezető küldésén és díjazásán kívül két korcsoport győztesének versenylabdát ajánlott fel. Egyébként ünnep volt szerintem, és remélem nem csak nekem, mert közel 150 gyermek küzdött egymással, én meg velük és a sok szülővel. A torna végén odajött egy harmadikos kisfiú és kérdezte tőlem, hogy lesz-e még ilyen torna, mert "TÖK JÓ VOLT. ITT LEHETETT FOCIZNI, FUTKÁROZNI..." - mondta. Persze mindezt tágra nyílt és csillogó szemekkel. Talán ezért is megérte már a sok fáradozás!!!
A torna eredménylistája ide kattintva olvasható, míg a képes beszámoló a Tovább gomb megnyomásával lesz látható.
|
| Tovább » |
|
Ismét három a magyar igazság, és egy a ráadás [2007. november 13. 09:49]
A Soproni Liga 14. fordulójában ismét négy gólt szereztek az egykori góliátos játékosok. Időrendben a leghamarabb Grúz Tamás (képünkön) köszönt be a Tatabányának, amelynek csatára, Takács Marcell újfent gólt szerzett, ám a 4-2-es kaposvári vereséget nem tudta elkerülni a sereghajtó. Pátkai Máté és Pál András a hétfői mérkőzésen lőtte az MTK első, illetve második gólját, hozzájárulva csapatuk 3-0-ás győzelméhez a REAC ellen. |
Tovább » |
|
13 megye képviselteti magát [2007. november 12. 13:51]
Az adatok beérkezése után elkészítették a Góliát-McDonald's FC munkatársai azt a statisztikát, amelyből kiderül, hogy a november 22-i szakmai tanulmányi úton résztvevők megyénkénti megoszlása a következő:
Bács-Kiskun megye: 4 fő Békés megye: 1 fő Borsod-Abaúj-Zemplén megye: 1 fő Budapest: 15 fő Győr-Moson-Sopron megye: 5 fő Heves megye: 1 fő Jász-Nagykun-Szolnok megye: 2 fő Nógrád megye: 1 fő Pest megye: 3 fő Somogy megye: 6 fő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 2 fő Tolna megye: 4 fő Veszprém megye: 4 fő
|
| Tovább » |
|
Fontos gól Vanczáktól [2007. november 12. 09:40]
Vanczák Vilmos (képünkön) kezdőként lépett pályára a svájci Sion hazai bajnokiján, a válogatott védője góllal vette ki a részét a St. Gallen elleni 5-1-es sikerből.
Szélesi Zoltán végigjátszotta a Strasbourg bajnokiját a francia bajnokságban, de sok öröme neki sem lehetett, a Monaco 3-0-ra verte együttesét. |
Tovább » |
|
Góliátban kezdték [2007. november 11. 16:46]
Sokat és sokszor foglalkozunk azokkal a sportemberekkel, akik annak idején a Góliát-McDonald's FC egyik iskolájában kezdtek el futballozni, és azóta komoly eredményeket értek el a labdarúgásban, vagy éppen egy másik sportágban. Rovatunk, a Góliátban kezdték most felfrissült, új képekkel, személyekkel bővült, igazodva a szezonban történt átigazolásokhoz is!
Fedezze fel velünk újra értékeinket! |
Tovább » |
|
Képgaléria Monorierdőről [2007. november 10. 11:51]
A monorierdei Góliátos beindító tornáról készült képeket a Fotógalériák menüpont alatt lehet megtekinteni. A képeken a ceglédberceli II. korcsoportos Góliátos csapat és Schmidt Balázs, a torna gólkirálya látható többek között. |
| Tovább » |
|
Dvorschák Gábor aláírt [2007. november 09. 16:24]
Újabb tehetséges fiatal lépett azon játékosok közé, akik profi szerződést írtak alá az Újpest FC-hez. Dvorschák Gábor a megállapodás szerint 2012. június 30-ig kötelezte el magát a lila-fehérekhez.
Gábor 1989. szeptember 14-én született, és Juhász Tibornál kezdett el futballozni a Homoktövis u-i Általános Iskolában. Jelenleg az Újpest B keret tagja, de pályára lépett már három Ligakupa-mérkőzésen is. A 191 cm magas, 82 kg-os középső védő tagja a korosztályos válogatottnak is.
- A profi szerződés nagy megtiszteltetést és nagy előrelépést jelent számomra - mondta a játékos. - Immár tíz éve, hogy Újpesten futballozom, végig folyamatosan jártam meccsekre szurkolóként is, ami nekem az alapot jelenti. Jó érzés volt nézni a csapatot stadionban és azon gondolkodni, hogy talán egyszer én is itt játszhatok majd. Remélem, ez az álmom minél hamarabb teljesül. Persze előbb az NB III-as csapatban kell bizonyítanom, a cél azonban az élvonal. Későbbi vágyam, hogy külföldön is kipróbáljam magam, illetve, hogy belekóstoljak abba a légkörbe, ahol minden csak a fociról szól. Korcsmár Zsolt példája is mutatja, hogy Újpesten nem feledkeztek el a fiatalokról, és aki teljesít, az megkapja a lehetőséget, hogy rendszeres játsszon. Úgy érzem, az elmúlt másfél évben sikerült nagyon sokat fejlődnöm, ami köszönhető annak is, hogy az edzőim sok játéklehetőséget biztosítottak számomra, és több meccsen is felhívhattam magamra a figyelmet. Ezúton is köszönöm mindenkinek a segítséget, aki idáig foglalkozott velem. |
Tovább » |
|
Tele a busz! [2007. november 08. 12:53]
Óriási volt az érdeklődés egyesületünk 7. szakmai útja iránt, így örömmel jelenthetjük, hogy betelt a az utazó keret. Mivel az utolsó pillanatban mindig van egy-két lemondó, ezért, aki nagyon szeretne jönni, és még eddig nem jelentkezett, az még tartaléknak jelöltetheti magát!
Mint ismeretes ezúttal Strasbourg és Kaiserslautern lesz az úticél november 22-27. között. |
| Tovább » |
|
Kilencen a keretben [2007. november 07. 17:55]
U21-es együttesünk a jövő vasárnap Lettország ellen játszik Eb-selejtezőt, Rigában. Róth Antal csapatának tagjai hétfő délelőtt találkoznak az MLSZ székházában, majd a dunavarsányi edzőtáborba utaznak, s ott készülnek a szombati utazásig.
Az U21-es válogatott kerete:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Hegedűs Lajos (BFC Siófok), Pintér Ádám (MTK Budapest), Kovács Zoltán (Győri ETO FC), Kovács Gábor (Vasas), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Varga Róbert (Győri ETO FC), Kiss Zoltán (Újpest FC), Szakály Péter (Gabona Trans-Kaposvár), Laczkó Zsolt (Levadiakos), Völgyi Dániel (Győri ETO FC), Simonfalvi Gábor (ZTE FC), Zsidai László (MTK Budapest), Szabó Ádám (MTK Budapest), Pátkai Máté (MTK Budapest), Németh Krisztián (Liverpool FC), Hrepka Ádám (NEC Nijmegen), Farkas Balázs (Dinamo Kijev), Szalai Ádám (Real Madrid), Ivancsics Gellért (Budapest Honvéd) |
Tovább » |
|
A góliát-légiósok hétvégéje [2007. november 05. 14:56]
A francia bajnokságban légióskodó Szélesi Zoltán végig a pályán volt a hazaiaknál a Strasbourg-PSG találkozón, csapata azonban nem tudott pontot gyűjteni, a fővárosiak 2-1-re nyertek.
A holland élvonalban Bodor Boldizsár (képünkön) csapata, a Roda az Ajax otthonában lépett pályára. A sárga-feketék 4-2-es vereséget szenvedtek, Bodor a második félidőben jutott játéklehetőséghez.
Tőzsér Dániel a 67. percben állt be az AEK Athén gárdájába, a fővárosiak meglepetésre hazai pályán 2-1-re kikaptak a Larissától.
Vanczák Vilmos is kilencven percet játszott a hétvégén, de csapata, a Sion 4-1-re kikapott az FC Zürich otthonában a svájci pontvadászatban.
|
| Tovább » |
|
Góliát-gólok [2007. november 03. 23:29]
A Soproni Liga 13. fordulójában több egykori növendékünk is megrezegtette a hálót. Kiss Tamás (képünkön) találatával pontot mentett a Paks a Diósgyőr ellen (2-2), Tokody Tibor, a Győr bravúros győzelmét biztosította be az Újpest ellen (4-2), míg Pátkai Máté és Pintér Ádám góljaival járult hozzá az MTK tatabányai 3-1-es győzelméhez. A másodosztályban három pontot érő gólt szerzett a ferencvárosi Brettschneider László, aki a Jászberény ellen lőtte a találkozó egyetlen gólját. |
Tovább » |
|
Itt a válogatott keret! [2007. november 02. 07:23]
Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a november 17-én Moldova (Chisinau, 19 óra) és a november 21-én Görögország (Puskás Ferenc-stadion, 20.15) nemzeti csapata ellen vívandó Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésekre.
A keret tagjai
Kapusok Fülöp Márton (Leicester City), Balogh János (DVSC-TEVA), Balajcza Szabolcs (Újpest FC)
Védők Csizmadia Csaba (SV Mattersburg), Vermes Krisztián (Újpest FC), Vaskó Tamás (Bristol City FC), Balogh Béla (Colchester United), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Szélesi Zoltán (RC Strasbourg), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások Vass Ádám (Brescia), Tóth Balázs (Racing Genk), Tőzsér Dániel (AEK Athén), Leandro De Almeida (DVSC-TEVA), Filkor Attila (Internazionale), Hajnal Tamás (Karlsruhe)
Támadók Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Buzsáky Ákos (Queens Park Rangers), Dzsudzsák Balázs (DVSC-TEVA), Halmosi Péter (Plymouth Argyle), Feczesin Róbert (Brescia), Priskin Tamás (Watford FC)
tartalékok: Bodor Boldizsár (Roda JC Kerkrade), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Rajczi Péter (Pisa) |
Tovább » |
|
Őrizzük emlékét! [2007. november 01. 17:29]
Mindenszentek Napján gondoljunk a 2005-ben tragikus közlekedési balesetben elhunyt egykori pécsi góliátos, Notheisz Zoltánra is! |
| Tovább » |
|
A 3. forduló következik [2007. október 31. 13:06]
A Pest megyei Monorierdő Góliátos körzet 2007. 11. 04-én, vasárnap Vasadon 5 korosztályban (ovi, I., II., III., IV. kcs.) tartja a Góliát-McDonald's FC 2007/2008-as tanév őszi tanévindító torna sorozatának befejező versenynapját. Előtte szeptember 30-án Vasadon és október 14-én Monorierdőn már tartottak egy-egy fordulót, amelyben rendezvényenként 100-150 Góliátos gyermek futballozott. Ezen a vasárnapon a vasadi, ceglédberceli, monorierdei, üllői, csévi és vecsési góliátos csapatok vesznek részt a tornán. Szécsényi Pál körzeti szervező szeretettel vár minden érdeklődőt!
|
| Tovább » |
|
Megkezdte működését a Góliát-McDonald's FC fóruma! [2007. október 30. 11:42]
A fórumon hozzászólni, illetve a hozzászólásokat olvasni csak a regisztrált, belépett felhasználóknak van lehetősége. Az egyszerűség kedvéért néhány lépésben összefoglaljuk az új regisztráció elkészítéséhez, illetve már meglévő regisztrációval a fórum használatához szükséges tudnivalókat.
Új regisztráció
1. A fórum oldal megnyitása. 2. A felső menüsorban a "Regisztráció" menüpont kiválasztása - egy kis ablak fog megnyílni. 3. Név és e-mail cím megadása (mindenképpen egy saját, létező e-mail címet kell megadni, mert erre a címre fog küldeni a rendszer egy ideiglenes jelszót). 4. A megadott e-mail címre a rendszer elküld egy ideiglenes jelszót. Ezt a fórum felső menüsorában lévő "Jelszó módosítás" menüpontra kattintva megnyíló kis ablakban változtassuk meg! 5. A sikeres jelszócsere után a regisztrációkor megadott névvel és az új jelszóval beléphetünk a "Belépés" menüpontra kattintva, és a fenti adatokat a felugró ablak mezőibe írva. 6. A kívánt témát megnyitva küldhetjük el hozzászólásainkat, kérdéseinket, illetve olvashatjuk a többiek által küldött üzeneteket.
Az üzenőfal használata meglévő regisztrációval
1. A regisztrációkor megadott névvel és saját jelszavunkkal beléphetünk a "Belépés" menüpontra kattintva, és a fenti adatokat a felugró ablak mezőibe írva. 2. A kívánt témát megnyitva küldhetjük el hozzászólásainkat, kérdéseinket, illetve olvashatjuk a többiek által küldött üzeneteket.
Tipp: érdemes olyan jelszót választani, amely mások számára nehezen kitalálható, mi mégis könnyen meg tudjuk jegyezni!
Kattints tehát a Fórum menüpontra, és regisztrálj! |
| Tovább » |
|
A gála a legnépszerűbb [2007. október 29. 08:20]
Honlapunk legutóbbi szavazásán arra voltunk kiváncsiak, hogy olvasóink vajon miképpen ünnepelnék meg a Góliát-McDonald's FC 20 éves jubileumi születésnapját. A legtöbben (46,7 %) egy gálát látnának szívesen, míg a szavazók pontosan egy negyede szervezői összejövetelt, belső ünnepet javasolt. A klikkelők 18,3 %-a egy filmben örökítené meg a jeles évfordulót, míg 3,3 %-ük külön kiadványban gondolkodna. A voksolók 6,7 %-a nem ünnepelne semmivel. |
| Tovább » |
|
Takács gólja nem osztott, nem szorzott [2007. október 28. 17:15]
A DVTK 3-1-re győzött Ligakupa mérkőzésen a Tatabánya ellen, és ezen a találkozón a vendégek egyetlen gólját az egykori góliátos Takács Marcell lőtte (képünkön). |
Tovább » |
|
Szekszárdon is tornával köszöntik a tanévet [2007. október 28. 07:32]
November 10-én Szekszárdon is megrendezik a Góliát-McDonald's FC Tanévindító Tornáját, Enyedi Attila szervezésében. Stílszerűen a 20 év tiszteletére 20 percenként követik egymást a mérkőzések, amelyek most kivételesen egy félidősek. Reméljük, sikeresen zajlik majd le 3 különböző korosztály egyidőben levő tornája és ezzel hozzájárul Szekszárd is a 20 év méltó ünnepléséhez.
A menetrend, illetve a sorsolás itt olvasható! |
| Tovább » |
|
Visszaállítjuk az órát! [2007. október 27. 20:15]
Ne feledd! Egy órával többet aludhatunk, holnap! |
| Tovább » |
|
Lódi 4 gólt lőtt! [2007. október 27. 12:55]
Szenzációs formában futsalozott Lódi Tamás (képünkön akcióban), aki az Argentína elleni bronzmérkőzésen a magyar válogatott összes gólját szerezte. Sajnos, hosszabbítás után 5-4-re kikaptunk, így - legjobb európai együttesként! - a negyedik helyet szereztük meg a 3. Futsal Világkupán. |
Tovább » |
|
A bronzéremért játszunk [2007. október 27. 06:23]
Válogatottunk a nem hivatalos futsal világbajnokság elődöntőjében a címvédő Brazília ellen lépett pályára. Kozma Mihály együttese 2-1-es félidő után 5-2-es vereséget szenvedett. Csapatunk első gólját Tóth Szabolcs szerezte a 10. percben, a 29.-ben pedig egykori játékosunk, Lódi Tamás talált be a házigazdák kapujába.
A másik elődöntőben Irán 3-2-re győzött Argentína ellen, így vasárnap Brazília – Irán döntő, szombat hajnalban pedig Argentína - Magyarország „bronzmeccs” lesz.
|
Tovább » |
|
Óriási elismerés [2007. október 26. 12:11]
Veszprém Megye Jogú Város október 23-a tiszteletére rendezett megemlékezésén "Veszprém Megye sportjáért" kitüntetésben részesítette - több évtizedes kiemelkedő munkájuk elismeréseként - Bódai Ibolyát, Ajka város sportreferensét, Góliátos szervezőnket és Hanzmann László tapolcai testnevelő tanárt, labdarúgó edzőt, aki ugyancsak Góliátos szervezőnk és sportcsoportvezetőnk. Mindkettőjüknek szívből gratulálunk! Osztozunk velük örömükben, hiszen több évtizedes elhivatott munkavégzésük, sport- és gyermekszeretetük, állhatatosságuk és szorgalmuk alapján igazán méltóak erre az elismerésre.
|
| Tovább » |
|
Fórummal bővült honalpunk! [2007. október 26. 06:05]
Honlapunk új szolgáltatása a menüsorban megtalálható Fórum, amely lehetőséget teremt a "beszélgetésre", a gyors információcserére. Sok örömet kívánunk a használatához! A regisztrációhoz és a belépéshez szükséges összes tudnivaló elolvasható a menüpontra kattintva.
Két témában nyitottuk meg a topicot, amelyekhez várjuk a hozzászólásokat:
A tanévindítás nehézségei
20 éves a Góliát-McDonald's FC |
| Tovább » |
|
Négy között a válogatott [2007. október 25. 12:47]
Gyurcsányi kettő, illetve az egykori góliátos labdarúgó Lódi Tamás (képünkön) góljaival 3-1-re győzött a magyar válogatott Szlovénia ellen a brazíliai futsal Világ Kupán, a sportág nem hivatalos világbajnokságán. A mieink veretlenül jutottak el az elődöntőig, ahol a házigazda brazil együttes vár rájuk.
Magyarország-Szlovénia 3-1 (0-1) Gólszerző: Gyurcsányi a 21., Lódi a 28., Gyurcsányi a 38. percben
A negyeddöntő eredményei:
Irán - Uruguay 6-3 Magyarország - Szlovénia 3-1 Argentína - Belgium 2-1 Brazília - Egyiptom 7- 3
|
Tovább » |
|
Hazai siker Lajosmizsén [2007. október 25. 11:18]
Október 22-én Góliátos csapatok részvételével rendezték meg az Őszi kupa III.korcsoportos tornát a lajosmizsei sportcentrumban. A viharos erejű szél ellenére minden meghívott csapat megérkezett, és sportszerűen küzdötte végig a rendezvényt. A helyezéseket körmérkőzéses formában döntötték el a csapatok.
Végeredmény:
1. Lajosmizse, Fekete István Ált. Isk. 12 pont 2. Kecskemét, Református Ált. Isk. 7 pont 3. Jakabszállás, Ált. Isk. 5 pont 4. Kecskemét, Damjanich Ált. Isk. 2 pont 5. Nyárlőrinc, Búzás Ált. Isk. 1 pont
Különdíjasok:
Legjobb kapus: Tóth Gergő (Kecskemét) Legjobb játékos: Kis Richárd ( Lajosmizse) Gólkirály: Halmavánszki Tamás (Lajosmizse)
A díjakat Karakas Ferenc megyei koordinátor és Faragó Gyula a torna szervezője adta át. A győztes lajosmizsei csapat ezen a tornán lépett először pályára a Görbe Zsolt apuka által vásárolt NIKE mezben, amihez a Góliát-McDonald's FC-n keresztül kedvezményesen sikerült hozzájutni.
|
| Tovább » |
|
Kettő a harmadikon… [2007. október 25. 07:30]
Verebélyi Gyula, iskolaigazgató sorai megmagyarázzák a címet...: Nem matematikai műveletről van szó! A XV. kerületi Czabán DSE harmadik alkalommal rendezte meg hagyományos labdarúgó vándorkupáját október 20-án, szombaton hat fiú és négy lány csapat részvételével. A Budai II. Stadion műfüves pályáján a házigazdák III. korcsoportos lány csapatában góliátos együttest is üdvözölhettünk. A budapesti ( XIII. és XV. kerületi ) iskolákon kívül vendégünk volt a sződi és bernecebaráti iskola is. Sajnos, számukra udvariatlan vendéglátóknak bizonyultunk, miután a fiúknál–lányoknál egyaránt kapott gól nélkül (8-0, 14-0), csak győzelemmel otthon tartottuk a gyönyörű vándorkupákat. A hölgyeknél a góliátos Mihácsi ikrek még rátettek egy lapáttal: Gabi 8 góllal gólkirály(nő), Krisztina pedig a legjobb mezőnyjátékos címet szerezte meg. |
| Tovább » |
|
Bartha szerzett vezetést [2007. október 24. 20:59]
A Ferencváros labdarúgó-csapata 2-2-es döntetlent ért el az Üllői úton a Kaposvár ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, ami teljesen nyílttá teszi a visszavágót. A hazaiak vezető gólját az egykori góliátos Bartha László (képünkön) szerezte, míg Dragóner egyenlítő találata előtt másik korábbi játékosunk, Brettschneider László adta a gólpasszt. |
Tovább » |
|
Góliátos siker Tatabányán! [2007. október 24. 07:21]
Klubcsapatokat megelőzve nyerte meg az 1997-es korosztályban az 5. Öcsi Kupát a Krúdy Góliát csapata, akik veretlenül és kapott gól nélkül zárták a műfüves pályán 5+1 fő részére kiírt tornát. A szakadó eső ellenére is biztató játékot mutató góliátosok mögött a Kecskéd és a Pestszentlőrinc végzett még érmes helyen. |
| Tovább » |
|
Portré egy felfedezett Góliátosról [2007. október 23. 15:39]
A Sport Klub Televízió mai, 19:30 órakor kezdődő futsal-magazinjában 9 percben bemutatnak egy roppant tehetséges fiatalembert, akit idén fedezett fel a sportág. A Cső-Montage játékosa, Krizbai György meghívót kapott a Brazíliában szereplő válogatottba is Kozma Mihály szövetségi kapitánytól, így most igazán élhet a felkínált lehetőséggel. |
Tovább » |
|
A legjobb nyolc között a futsal válogatott [2007. október 23. 14:40]
Brazíliában a nem hivatalos világbajnokságon, vagyis a 3. Futsal Világ Kupán a negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott, amelyben Sivák Péter (képünkön), Krizbai György és Lódi Tamás révén három, egykoron góliátos fiú is szerepel. Hollandia ellen 1-0-ra nyertünk (Sivák góljával), Japánt és Uruguayt egyaránt 4-2-re vertük.
A csoportok végeredményei:
A-csoport 1. Brazília 9 pont 2. Belgium 6 pont 3. Mozambik 3 pont 4. Kanada 0 pont
B-csoport 1. Irán 6 pont 2. Szlovénia 5 pont 3. Üzbegisztán 4 pont 4. Paraguay 1 pont
C-csoport 1. Argentína 6 pont 2. Egyiptom 3 pont 3. Chile 0 pont 4. Peru (kizárva)
D-csoport 1. MAGYARORSZÁG 7 pont 2. Uruguay 4 pont 3. Hollandia 3 pont 4. Angola 1 pont |
Tovább » |
|
Bodor Boldizsár első szezonbeli gólja [2007. október 22. 14:23]
A holland labdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában hazai pályán 1-1-es döntetlenre végzett Bodor Boldizsár együtese, a Roda Kerkrade az Utrecht ellenében. Az egykori góliátos juttatta vezetéshez a hazaiakat a 27. percben, a fordulás után aztán Somersnek azonban sikerült egalizálnia a 60. percben. |
Tovább » |
|
Rendkívül fontos gól [2007. október 22. 11:00]
A Soproni Liga 12. fordulójában az eddigi hét mérkőzésen három egykori góliátos fiatalember is gólt szerzett. Kétségkívül a legfontosabbat a képünkön látható Kanta Szabolcs, aki a Siófok - REAC meccs egyetlen gólját lőtte. A soproni Zana Norbert arra lehet büszke, hogy a bajnok Debrecen hálójába betalált, míg a Paks játékosa Kiss Tamás Újpesten köszönt be, ám ezek a találatok csak szépségtapasznak voltak jók. |
Tovább » |
|
Ünnepi torna [2007. október 21. 08:51]
Két góliátos lánycsapat is részt vesz a Czabán DSE által rendezett október 23-i versenyen, ahol 1995-ben született hölgyek, és 1993-as fiúk fociznak majd. A Verebélyi Gyula által elküldött meghívó és versenykiírás alább olvasható.
Meghívó
Versenykiírás |
| Tovább » |
|
Szentesi képgaléria [2007. október 20. 17:09]
Fotóalbumunkból ezúttal a Góliát-McDonald's FC 20. Tanévindító tornasorozatának szentesi állomásán készült sorozatot ajánljuk! |
| Tovább » |
|
Gólt sem kapott a Petőfi [2007. október 20. 06:25]
Halász Szabó Antal elküldte a szentesi Góliát-McDonald's Tanévnyitó Fesztivál Torna leírását, amelyet 2007. október 14-én, vasárnap rendeztek meg 08:30-12:30 óra között a Pusztai László Sporttelepen az 1997-98-as korcsoportos csapatok részére. A torna lebonyolitása körmérkőzéses formában két pályán történt.
A résztvevő csapatok az alábbiak voltak:
Damjanich János Általános Iskola, Kecskemét Mindszenti Általános Iskola Fábiánsebestyéni Általános Iskola Koszta József Általános Iskola, Szentes Klauzál Gábor Általános Iskola, Szentes Petőfi DSE., Szentes
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Tóth Ferenc, a McDonald's üzletlánc szegedi vezetője, Villám Károly, a Góliát-McDonald's FC szakmai vezetője, és Szentes Város Civil TV stábja.
Végeredmény:
1. Petőfi DSE 5 3 2 0 4-0 13 pont 2. Fábiánsebestyén 5 3 2 0 22-5 11 pont 3. Koszta József 5 3 1 1 14-7 9 pont 4. Mindszent 5 2 1 2 10-7 8 pont 5. Damjanich J. 5 1 0 4 4-12 3 pont 6. Klauzál Gábor 5 0 0 5 3-24 0 pont
Megjegyzés: a döntetlen mérkőzéseken büntetőkkel eldöntött eredmény alapján a győztes 2 pontot, a vesztes 1 pontot kapott.
|
| Tovább » |
|
Francia-német szakmai tanulmányút [2007. október 18. 22:03]
Szélesi Zoltán és Hajnal Tamás elévülhetetlen érdemeit ezúttal is megköszönve újabb hihetetlenül izgalmas tanulmányút vár a Góliát-McDonald's FC szakmai programján belül azokra, akik november 22-27. között részt vesznek az önköltséges túrán.
Mint köztudott, 2003 óta hat szakmai utazást szerveztünk, amelyeken több mint 200 Góliátos kollégánk vett részt. A résztvevők betekintést nyertek a Hertha BSC, Bayern München, Slavia és Sparta Praha, AC Milan, Atalanta Bergamo, AFC Ajax, Feyenoord, West Ham United és a Crystal Palace klubok életébe, és megismerték utánpótlás-nevelő tevékenységüket.
Az új ismereteket és sok-sok élményt nyújtó önköltséges szakmai utazás lehetőségét ebben a tanévben is biztosítjuk a sportcsoportvezetőknek, szervezőknek, intézményvezetőknek, a Góliátot támogató egyéneknek és szervezetek tagjainak.
2007. november 22-27. között Strasbourgba és Kaiserslauternbe szervezzük a következő utazást. Franciaországban megtekintjük a Racing Club Strasbourg - AFC Valenciennes francia bajnoki labdarúgó mérkőzést, és megismerkedünk a házigazda klub utánpótlás-nevelésével. Ezután az 1. FC Kaiserslautern - 1. FSV Mainz 05 Bundesliga 2. labdarúgó mérkőzést nézzük meg, és a Kaiserslautern utánpótlás-nevelésével ismerkedünk meg.
A tervezett program összeállításakor az alábbiakat vettük figyelembe:
- színvonalas európai labdarúgó bajnokságok mérkőzéseinek megtekintése - betekintés egy francia-, és egy németországi klub utánpótlás-nevelő tevékenységébe - kötetlen beszélgetés egy a Góliátból indult, idegenlégiós válogatott labdarúgóval - Góliátos szakemberek sportbaráti kapcsolatépítése, tapasztalatcseréje - az utazás szakmai tanulságainak beépítése a további Góliátos munkába - a szakmai út minőség/ár aránya kedvező legyen, - támogatóink számára lehetőséget biztosítani, hogy aktívan részt vegyenek egyesületünk életében, programjainkon.
A szakmai tanulmányút részvételi díja: 87.600,- Ft/fő ami tartalmazza: az utazás költségeit (autóbusz bérleti díj, 2 gépkocsivezető napidíj-szállásköltségei, autópályadíj, parkolási díj), teljes körű utasbiztosítás, 3 éjszaka szállás *** szállodában /reggelivel/, tolmács, mérkőzés belépőjegyek).
Tekintettel a várható érdeklődésre, elsősorban a körzeti szervező, csoportvezető kollégáinknak ajánljuk fel a lehetőséget, de a Góliátot támogató szervezetek, személyek, partnerszervezeteink képviselőinek jelentkezését is szeretettel várjuk!
Kérjük, utazási szándékát legkésőbb október 31-ig /szerda/ jelezni szíveskedjen!
Jelentkezni kizárólag e-mailen info@goliatfc.hu vagy a 06-1-273-0710 faxon lehet!
A jelentkezéseket a kitöltött visszaigazoló-lapok beérkezési sorrendjében fogadjuk el! A befizetéseket a jelentkezés elfogadását követően, írásos értesítésünk alapján „postafordultával” kérjük megtenni, mivel az utazás teljes költségét előre kell kifizetnünk./
Szívből reméljük, hogy a fenti információkat örömmel fogadják!
Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésre az alábbi telefonszámokon:
Rozman Mónika: 20/447-5614 Majoros Attila: 20/447-5724 Villám Károly: 20/447-5714
Letölthető formában:
Részletes program
Visszaigazoló lap
Tájékoztató levél |
| Tovább » |
|
Piros Arany Kupa [2007. október 18. 12:02]
A 20 éves Góliát-McDonald's FC és a kalocsai góliátos körzet közös nyílt utánpótlás labdarúgó tanévindító tornáján, Kalocsán 4 korosztályban 42 csapat és közel 500 gyermek kergette a labdát. A Kalocsai Méhecskék és a kalocsai Góliát körzet - az iskolai és az egyesületi utánpótlás labdarúgás összehangolásának gondolatával - rendezte meg október 13-án ezt a nagyszabású tanévnyitó tornát. Az ország egész területéről érkezett csapatok, a kissé hűvös időjárás ellenére is lelkesen küzdöttek, és a szervezésnek köszönhetően folyamatos játékban tudták összemérni tudásukat. Remélhetőleg sok tapasztalattal és jó emlékekkel tértek haza. A tornát szülők és helyi vállalkozók is támogatták, aminek köszönhetően a vendéglátók egyedi kalocsai porcelán kupákkal és Góliátos érmekkel tudták jutalmazni a győztes csapatokat. A díjakat Dr. Bagó Zoltán a Bács-Kiskun Megyei Közgyülés alelnöke, és Pákolicz Dávid, a kalocsai utánpótlás egyik sikergyermeke (jelenleg a Győri ETO játékosa) adták át. A rendezvényen részt vett még Dr. Baksa László, a Góliát-McDonald's FC elnöke is. Az elnök úr is örömmel láthatta, hogy mennyi gyerek töltötte sporttal ezt az őszi hétvégét. A szervezők ezúton is köszönik mindazok segítségét akik támogatták a rendezvény lebonyolítását.
Eredmények:
1997-es korosztály:
1. Kecskemét 2. Kiskőrös 3. Győri ETO 4. Baja 5. Kiskunmajsa 6. Grundball (Szombathely) 7. Kalocsa 8. Vasas 9. AC Villám(Zugló) 10. Kozármisleny 11. Izsák 12. Rendőr TE (Szeged)
1998-as korosztály:
1. Győri ETO 2. MAC-Népstadion SE 3. Kozármisleny 4. Kalocsa 5. Kecskemét 6. Vasas 7. PVSK 8. Kiskörös 9. Grundball (Szombathely) 10. Izsák
1999-es korosztály: 1. Goldball (Budapest) 2. Győri ETO 3. Kiskunmajsa 4. Baja 5. UFC 6. MAC Népstadion SE 7. Kiskőrös 8. Kalocsa 9. Kecskemét 10. Izsák
2000/2001-es korosztály:
1. Győri ETO 2. Rendőr TE (Szeged) 3. UFC 4. Kalocsa 5. MAC Népstadion SE 6. Kecskemét 7. Baja 8. PVSK 9. Kiskőrös 10. AC Villám (Zugló) |
| Tovább » |
|
Az idei első teremtorna! [2007. október 18. 08:13]
Jön a hideg, lassan-lassan terembe vonulnak a kis focipalánták. A szekszárdi tanévindító rendezvény mindenesetre a Garay János Általános Iskola tornatermében kerül megrendezésre az I., a II. és a III. korcsoportosok részére. A november 10-i esemény versenykiírása Enyedi Attila jóvoltából itt olvasható. |
| Tovább » |
|
Szép győzelem idegenben [2007. október 17. 21:53]
Szélesi Zoltán apró sérülése után végül nem kockáztatott, vagyis csak Vanczák Vilmos (képünkön) és Tőzsér Dániel játszott a korábbi góliátosok közül abban a csapatban, amely 1-0-ra legyőzte Lengyelországot Lódzban. Gólunkat Hajnal Tamás szerezte a 80. percben büntetőből. |
Tovább » |
|
Íme a várható kezdőcsapat [2007. október 17. 07:21]
A magyar válogatott a Widzew Lódz stadionjában ked este megtartotta a lengyelek elleni barátságos mérkőzés előtti utolsó edzését. A meccsnapot megelőző, megszokott elemekkel tarkított foglalkozás - cicázás, kocogás – összesen 60 percen át tartott, és egymás közötti kétkapus játékkal zárult.
A mieink este 18:00 órakor várhatóan a következő összeállításban kezdenek:
Fülöp - Szélesi (Csizmadia), Vaskó, Juhász, Vanczák - Vass, Tőzsér - Gera, Hajnal, Dzsudzsák - Priskin (Feczesin) |
Tovább » |
|
Fájdalmas vereség [2007. október 16. 21:52]
Bogdán - Kovács G., Kovács Z., Pintér, Varga R., (Völgyi, 83.) - Szakály P., Zsidai, Demjén, Laczkó - Hrepka (Farkas B., 59.), Szalai összeállításban lépett pályára U21-es válogatottunk kedden este Fehéroroszország ellen, vagyis hét egykori góliátos is küzdhetett az EB-selejtező csoport első helyének megtartásáért. Sajnos, nem sok sikerrel, a vendégek ugyanis 1-0-ra győztek az Üllői úton. |
Tovább » |
|
Nagy siker Karcagon! [2007. október 15. 21:22]
Karcagon is beindult a tanév. A jelképes Góliát-McDonald's Tanévindító Tornáról álljanak itt a szervezők által írt sorok:
"Óriási szülői érdeklődés mellett kezdődött az idei tanév első „Góliátos” tornája Karcagon. A jelentkezésnél örömmel állapítottuk meg, hogy a helyi csapatokon kívül – Kiskulcsosi és Kováts Mihály Általános Iskolák – két vidéki csapat: a berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola és a szolnoki Fiumei úti Általános Iskola is elfogadta meghívásunkat. A tiszafürediek - ígéretük ellenére - sajnos sorozatos betegségek miatt nem tudtak részt venni a tornán.
Eredmények:
I. korcsoport
Kováts – Kiskulcsos 0-6 Veress – Fiumei 1-3 Fiumei – Kováts 5-2 Kiskulcsos – Veress 5-1 Fiumei – Kiskulcsos 2-1 Kováts – Veress 0-1
I. helyezett: Fiumei Úti Általános Iskola, Szolnok II. helyezett: Kiskulcsosi Általános Iskola, Karcag III. helyezett: Veress Zoltán Általános Iskola, Berekfürdő IV. helyezett: Kováts Mihály Általános Iskola, Karcag
II. korcsoport
Kováts – Kiskulcsos 3:3 Veress – Fiumei 0:3 Fiumei – Kováts 2:0 Kiskulcsos – Veress 6:1 Fiumei – Kiskulcsos 1:1 Kováts – Veress 2:1
I. helyezett: Fiumei Úti Általános Iskola, Szolnok II. helyezett: Kiskulcsosi Általános Iskola, Karcag III. helyezett: Kováts Mihály Általános Iskola, Karcag IV. helyezett: Veress Zoltán Általános Iskola, Berekfürdő
|
| Tovább » |
|
Hibátlan teljesítmény [2007. október 15. 10:15]
Újabb - fontos - góliátos gólnak örülhettünk a hétvégén, hiszen Tatabányán az egykori óbudai Krúdy-játékos, Lengyel Dániel (képünkön) szerezte meg Svájc ellen az U19-es válogatott egyenlítő gólját, amit Koman Vladimir hajrábeli találata követett, így a fiatalok 2-1-re legyőzték a csoportbeli legfőbb riválist, és 100 %-os teljesítménnyel végeztek a kvartett élén. |
Tovább » |
|
Tőzsér első gólja a válogatottban! [2007. október 14. 11:10]
EB-selejtező mérkőzésen 2-0-ra győzött a magyar labdarúgó válogatott Málta ellen a Szusza Ferenc Stadionban. A gólokat Feczesin Róbert és Tőzsér Dániel szerezték. A korábbi góliátos labdarúgónak ez volt az első gólja a nemzeti tizenegyben, és nem is volt akármilyen találat. Tőzsér 24 méterről csavart be a kapufa segítségével egy szabadrúgást a 77. percben. |
Tovább » |
|
Filmek a tanévindítóról [2007. október 12. 11:44]
A múlt hét pénteken Csepelen megrendezett jelképes tanévindító tornán forgatott az Aloha Produkció stábja, amelynek köszönhetően az alábbi televíziós megjelenésekre lehet számítani:
NSO TV október 13., szombat (a www.nso.hu oldalon) Hír TV, Pálya című magazin október 15., hétfő 22:00 Sport Klub, Futsal Magazin október 16., kedd 19:30
A későbbiek folyamán az MTV és a Sport1 Televízió is műsorára tűzi összefoglalónkat az eseményről!
A héten felvétel forgott a Főnix Televízió stúdiójában is a 20. tanév beindításának apropójából, ahol Vadnai Ágnes, a McDonald's Kft. kommunikációs menedzsere és Dr. Baksa László, a Góliát-McDonald's FC alapító elnöke voltak a vendégek. (Képünkön a ripotalanyok)
A sugárzás időpontja:
Főnix Televízió (UHF 31) október 14., vasárnap 18:30 |
| Tovább » |
|
Már továbbjutottunk! [2007. október 12. 06:32]
Az U17-es válogatott mellett az U19-es is elmondhatja magáról, hogy már két - egyébként hibátlan - kör után továbbjutott selejtezőcsoportjából. A kazahok elleni győzelmet a Wales elleni 3-1-es siker követte, így a megszerzett 6 pont már az elitkörbe kerülést jelenti. A találkozó első gólját a képünkön látható, egykori gödöllői góliátos fiú, Busai Attila szerezte, míg Németh Krisztián kétszer volt eredményes. Az egykori játékosaink közül Busain kívül Lengyel Dániel, Korcsmár Zsolt, Nagy Olivér és Simon Ádám volt aktív részese a sikernek. |
Tovább » |
|
Zsidai sérülése nem komoly [2007. október 11. 22:23]
Az U21-es válogatott - soraiban 11 egykori góliátos labdarúgóval - gőzerővel készül a fehéroroszok elleni mérkőzésre. Szerdán egy ütközés során megsérült Zsidai László (képünkön), ám szerencsére megnyugtató hírek érkeztek felőle:
"A középpályás sérüléséről a délelőtti röntgenvizsgálat során kiderült, hogy nem komoly, és hála az orvosi stáb szakértő munkájának úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy ő is részt vegyen a tréningeken" – mondta el az mlsz.hu-nak Róth Antal szakvezető. |
Tovább » |
|
A kalocsai Piros Arany [2007. október 10. 07:39]
A regionális tanévindító tornák közül ezúttal a kalocsai Piros Arany Kupa versenykiírását tesszük közzé. Az október 13-i versenyt négy korosztály számára rendezik a Kalocsa Városi Sporttelepén.
Íme, a dokumentum! |
| Tovább » |
|
Pátkai remekelt [2007. október 09. 20:26]
Egyre jobban beilleszkedik, mi több már alapembernek mondható az MTK gárdájában Pátkai Máté, aki a Vasas elleni mérkőzésen a forduló egyetlen góliátos gólját szerezte. Ennél sokkal fontosabb, hogy az U21-es játékos hihetetlen mennyiséget fut, rengeteg labdát szerez és a támadásokat is kiválóan építi fel. Rajta kívül az MTK-ban Pintér Ádám, Zsidai László és Simon Attila, míg a Vasasnál Kincses Péter és B. Tóth Balázs lépett pályára egykori neveltjeink közül. |
Tovább » |
|
Tanévnyitó képekben! [2007. október 09. 07:11]
A Góliát-McDonald's FC 20. tanévét jelképesen elindító csepeli tornáról készült fotósorozatunk megtekinthető Képgalériánkban! |
| Tovább » |
|
Szép siker a kazahok ellen! [2007. október 08. 22:32]
U19-es együttesünk hétfőn lejátszotta első Eb-selejtezőjét. Sisa Tibor együttese Székesfehérvárott nagyszerű játékkal 6-0-ra győzött Kazahsztán ellen, s az első helyen áll a csoportban. A számos helyzetet kialakító korosztályos gárda mindkét félidőben három gólt szerzett, de akár nagyobb különbségű vereséget is mérhetett volna a mindössze egyetlen kapuralövésig jutó kazah együttesre. Birtalan Botond (képünkön) a 22. és a 25. percben is a hálóba talált, harmadik gólunkat pedig Dudás Ádám szerezte, a 29. percben. Negyedik gólunkat Nagy Olivér lőtte a 77. percben, majd a 80.-ban Busai Attila, 86.-ban pedig Nikházi Márk is eredményes volt. A kazahok nem találtak ellenszert határozott, célratörő játékunkra, remekül futballozó fiataljaink sikere teljesen megérdemelt volt.
Hat gólunkból tehát négyet egykori góliátosok szereztek, rajtuk kívül pályára lépett még Korcsmár Zsolt és Lengyel Dániel is. |
Tovább » |
|
Szélesiék parádéznak [2007. október 08. 06:25]
A Ligue 1 egyetlen magyar légiósa, Szélesi Zoltán a tizedik fordulóban végig a pályán volt a Strasbourg Metz elleni bajnokiján. A magyar szélső védő remekül teljesített, igyekezett a támadásból és a védekezésből is kivenni a részét. A találkozó egyébként 2-1-es vendégsikert hozott, amivel a világoskék már hetedikek a tabellán, mindössze négy pontra lemaradva a harmadik helyen álló Le Mans mögött. |
Tovább » |
|
16 csapat versenyzett! [2007. október 07. 13:26]
A Csepel SC stadionjában 16 csapat részvételével két korosztályban mérkőztek meg a budapesti általános iskolák csapatai a Góliát-McDonald's FC Tanévindító tornáján. A legsikeresebbnek az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola bizonyult, hiszen egy első- és egy második helyezést sikerült elérniük.
I. korcsoport végeredmény:
1. XIII. ker. Számítástechnikai Ált. Isk. 2. III. ker. Krúdy Gyula Ált. Isk. 3. XX. ker. Stromfeld Aurél Ált. Isk. 4. XVI. ker. Bornemisza Péter Ált. Isk.
II. korcsoport végeredmény:
1. III. ker. Krúdy Gyula Ált. Isk. 2. XIX. ker. Eötvös József Ált. Isk. 3. XVI. ker. Bornemisza Péter Ált. Isk. 4. Szigetszentmiklós Ált. Isk.
Az egyesület legfőbb támogatóját, névadó szponzorát, a McDonald’s Kft-t a csepeli étterem vezetője Kelemen Zoltán úr képviselte, aki közreműködött a díjak átadásában is.
Képünkön a győztesek! |
| Tovább » |
|
A GMFC Tannévindító Tornája Tokajban [2007. október 06. 22:36]
A Góliát- McDonald's FC most ünnepli a fennállásának 20. évét, melynek első nagyszabású rendezvénysorozata a Góliátosok Tanévindító Tornája, melynek egyik helyszíne Tokaj volt. A Tokaji Szüreti Napok keretébe beillesztett versenyen (2007. október 05. 13:00) a Tiszalúc, Nyíregyháza Kertváros, Miskolc Avastető és a Tokaj DSE II. kcs. (10 évesek) csapatai vettek részt.
Csordás Sándor a torna szervezője az alábbiakban foglalta össze a történteket:
Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk. A mérkőzések java részét esőben kellett lejátszani. Mindez nem befolyásolta a meccsek színvonalát. A nedves talajon is nagyon szép megoldásokat láthattunk a csapatoktól. A nagyszámú szurkolótábor ( szülők, vendégek, turisták) tapssal és egyéb sportszerű megnyilvánulással fejezte ki tetszését egy-egy szép csel, kapuralövés, összjáték és gól alkalmával. Szeretném megköszönni a McDonald's étteremhálózatnak és a NIKE -nek, hogy támogatják a Góliát FC-t és létrejöhetett ez a verseny! Külön köszönetemet szeretném kifejezni Mirgai tanár úrnak ( Nyíregyháza Kertváros), Suhajda tanár úrnak ( Miskolc Avastető) és Siri Norbert tanár úrnak (Tiszalúc), hogy a csapataikat felkészítették és elkísérték a versenyre! Talán az első helyen kellett volna említeni mind a négy csapat gyerekeinek szüleit, akik segítettek és segítenek a csapatok utazásában, bátorítják a gyerekeiket, a versenyfelszereléseket mossák és sok-sok apró segítséget nyújtanak az edzőknek. Köszönet nekik!
A verseny jegyzőkönyve:
Nyíregyháza-Tokaj 2:3 Tiszalúc-Miskolc 0:3 Nyíregyháza-Miskolc 4:0 Tokaj-Tiszalúc 7:0 Nyíregyháza-Tiszalúc 7:0 Tokaj-Miskolc 3:2
HELYEZÉSEK: 1. TOKAJ DSE 2. NYÍREGYHÁZA KERTVÁROS 3. MISKOLC AVASTETŐ 4. TISZALÚC
|
| Tovább » |
|
Egy csapatra való góliátos a keretben! [2007. október 05. 07:20]
Az élről várja a folytatást a Róth Antal által vezetett U21-es magyar együttes, amelynek tagjai a jövő kedden találkoznak, és Dunavarsányban készülnek az október 16-i Eb-selejtezőre. A 18 órakor a Ferencváros Üllői úti stadionjában rendezendő összecsapás jelentősége azért is nagy, mert a fehérorosz csapat ugyanúgy kilenc pontot gyűjtött négy eddigi mérkőzése során, mint a mieink. Egyúttal korosztályos gárdánk vissza is vághat a júniusi 1-0-ás idegenbeli vereségért.
Miután a csapat tagjai számára fontos a hazai közönség bíztatása, a találkozóra 500 forintért bocsát ki jegyeket az MLSZ. A fővárosi általános iskolások számára a mérkőzés megtekintése (szervezett formában) ingyenes. Jelentkezni Őze Tibornál, az MLSZ munkatársánál lehet az 577-9500-s budapesti számon.
Az U21-es válogatott kerete (képünkön Pátkai Máté)
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Hegedűs Lajos (BFC Siófok) – kapusok; Kiss Zoltán (Újpest FC), Kovács Gábor (Vasas SC), Kovács Zoltán (Győri ETO), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Pintér Ádám (MTK Budapest), Varga Róbert, Völgyi Dániel (mindketten (Győri ETO), Szakály Péter (Gabona Trans-Kaposvár), Szatmári Lóránd (Reggina), Zsidai László (MTK Budapest), Demjén Gábor (DVSC-TEVA), Pátkai Máté (MTK Budapest), Szabó Ádám (MTK Budapest), Ivancsics Gellért (Budapest Honvéd), Laczkó Zsolt (Levadiakosz), Hrepka Ádám (NEC), Szalai Ádám (Real Madrid), Farkas Balázs (Dinamo Kijev) – mezőnyjátékosok. |
Tovább » |
|
Simon András megsérült [2007. október 04. 21:33]
Idő előtt ért véget Simon András számára az U19-es válogatott ma délutáni tréningje. A nyáron a Liverpoolhoz szerződött csatár az egymás közti játékban Szekeres Adriánnal együtt ugrott fel egy labdáért, és a pálya közepén, egy ártalmatlan szituáció során rosszul fogott talajt. A pályáról fájdalmas arccal távozó Simont a dunavarsányi edzőtáborból azonnal a Sportkórházba szállították további vizsgálatra. Erősen kérdéses, hogy Sisa Tibor a jövő héten sorra kerülő 3 Eb-selejtező valamelyikén számíthat-e a valószínűleg vállficamot szenvedett futballistára, aki pályafutása során már bajlódott vállsérüléssel. |
Tovább » |
|
Szentesen is pénteken indul a tanév! [2007. október 04. 06:42]
A Góliát-McDonald's FC a 20. tanévét kezdi meg azzal a tornasorozattal, amelynek állomásai és időpontjai a köetkezők:
Tokaj (Városi Sportpálya) - 2007. október 5. 13:00 órától Budapest (XXI., Csepel SC Stadion) - 2007. október 5. 14:00 órától Szentes - 2007. október 14. 14:00 órától Kalocsa (Városi Sporttelep) - 2007. október 13. 09:00 órától Karcag (Liget úti Sporttelep) - 2007. október 14.
Ezúttal a a tokaji versenykiírást csatoljuk itt! Képünk a tavaszi körzeti tornán készült. |
| Tovább » |
|
Szerződéshosszabbítás [2007. október 03. 14:55]
Cseri Gergő továbi négy társával egyetemben elfogadta a REAC által nyújtott és követelt feltételeket, így 2009 nyaráig marad a rákospalotaiak alkalmazásában. |
Tovább » |
|
A pesti kupa sorsolása [2007. október 03. 07:42]
A Góliát-McDonald's FC a 20. tanévét megnyitó budapesti tornán két korcsoportban 8-8 csapat lép majd pályára. A jubileumi góliátos tanév ünnepélyes, jelképes elindítása október 5-én lesz a Csepel-pályán az alábbi szereposztás szerint.
|
| Tovább » |
|
Szalai Puskás nyomában [2007. október 02. 20:30]
A Stuttgart-ból nyáron szerződtetett magyar U19-es középpályás, Szalai Ádám teljesítményére a spanyol sportlapok is felfigyeltek. A Real fiókcsapatában, a Castillában szerzett gólja történelmi jelentőségű, hiszen magyar játékos 1966 negyedik hónapjában lőtt utoljára tétmérkőzésen gólt a Real bármelyik csapatának színeiben. Az akkori gólszerző Puskás Ferenc volt, aki a Király Kupa elődjében a Sporting Gijon kapujába talált be. 41 évet kellett várni egy újabb magyar gólra, és ez keltette fel a helyi újságírók érdeklődését Szalai iránt. Az ifjú tehetség is megszólal a riportban, és kitér arra, hogy a nagy előd nyomdokába kíván lépni, de ehhez még sokat kell tennie. Azért pedig, hogy egyáltalán idáig eljutott, sok köszönettel tartozik azoknak, aki az elmúlt időszakban segítettek neki. Elsősorban szülei és menedzsere, ifj. Laczkó Mihálynak nevét említette meg az írásban. De köszönetét fejezete ki a Real vezetőinek, hogy ekkora lehetőséget adtak számára, és bizalmat szavaztak neki, hogy szerződtették a királyi klubhoz. |
Tovább » |
|
Stieber Zoltán elismerése [2007. október 02. 07:36]
Örömteli hírek érkeztek Stieber Zoltánról: egy birminghami rádió - a West Midlands - szeptember hónap legjobb fiatal játékosának választotta az Aston Villa középpályását. A 19. életévét két hét múlva ünneplő futballista érdemei között - aki januárban profi szerződést kötött az angol klubbal - megemlítik: a bajnokságában veretlen tartalékgárda jó szereplése a magyar utánpótlás-válogatott remek játékának is köszönhető. Stieber még Martin O'Neill csapatának nyári felkészülési túráján mondta a következőket:
- Figyelemmel követem az akadémiáról felkerült játékosokat, és Agbonlahor valamint Gardner példáját követve szeretném elérni ugyanazt, amit ők - jelentette ki Stieber. - Biztos vagyok benne, hogy miként nekik már sikerült az előrelépés, egy kis szerencsével ugyanez hamarosan összejöhet számomra is. |
Tovább » |
|
Tőzsér is Rivaldo is gólt lőtt [2007. október 01. 06:29]
Tőzsér Dániel találata adta meg a kezdő lökést az AEK Athénnek a Levadiakosz elleni fölényes, 4-0-s idegenbeli győzelme alkalmával. A magyar válogatott középpályás Liberopulosz átadása után a 31. percben távoli lövésből, mintegy húsz méterről volt eredményes. A 35. minutumban Blanco növelte az előnyt, aki idénybeli negyedik találatával a góllövőlista élére ugrott. Fordulás után negyedóra sem telt el, Silva máris mattolta a hazaiak kapusát, a 76. percben Rivaldo zseniális passza után pedig Koné állította be a végeredményt. |
Tovább » |
|
Szilágyi Norbert győztes gólja [2007. szeptember 29. 20:29]
A Nyíregyháza a képünkön is látható Szilágyi Norbert góljával hozta el a három pontot Siófokról, így a két újonc csatáján a szabolcsiak nyertek 1-0-ra. A korábbi góliátos támadó a kupamérkőzés után a bajnokin is betalált, így igazán jó hetet tudhat maga mögött. |
Tovább » |
|
Indul a 20. szezon! [2007. szeptember 27. 13:17]
A Góliát-McDonald's FC a 20. tanévét kezdi meg azzal a tornasorozattal, amelyet Budapesten, Tokajon és Kalocsán rendeznek meg (Karcagon és Szentesen szervezés alatt áll a rendezvény). A jubileumi góliátos tanév ünnepélyes, jelképes elindítása október 5-én lesz Tokajon és Budapesten a Csepel-pályán, míg Kalocsán október 13-án lesz a torna. A nyolc csapatos viadalokon a versenyzési lehetőség biztosítása, a sportszerű mérkőzéseken a helyezések eldöntése, és az örömszerzés a cél. Speciális szabálya is lesz a versenyeknek, hiszen döntetlen esetén 6-6 darab rávezetés dönti el a pontok elosztását, vagy éppen a továbbjutást. A részletes versenyszabályokat lásd itt.
Külön köszönet jár a helyi szervezőknek, akik munkájukkal hozzájárultak e tanév rendhagyó elindításához. Budapesten Märtz János, Tokajon Csordás Sándor, Kalocsán Faragó László közreműködését tartjuk nagyra! |
| Tovább » |
|
Kupaspecialisták [2007. szeptember 27. 11:04]
A Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé jutásért vívtak tegnap több mérkőzést (kedden a REAC esett ki, tegnap az MTK, a ZTE és a Tatabánya), amelyeken öt egykori góliátos fiú szerzett összesen hat gólt. A legfontosabbat kétségkívül Birtalan Botond (képünkön) szerezte, aki a 91. percben lőtte a Sopron továbbjutást jelentő gólját (Mór - Sopron 1-2). Takács Marcell hiába szereztt vezetést Gyirmóton, a 2-2-es döntetlennel kiesett a Tatabánya. Skita Tamás két gólja önbizalomszerzésre biztos jó volt (Cigánd - Vasas 0-5). Szilágyi Norbert gólja is kellett ahhoz, hogy csapata 0-2-ről nyerjen (Békéscsaba - Nyíregyháza 2-5), míg Rebecsák Szilárd beállította a végeredményt a Mezőkövesd - DVTK (0-3) mérkőzésen. |
Tovább » |
|
Hét góliátos a pályán [2007. szeptember 25. 06:21]
Az NB I. zárófordulójában a Vasas SC - BFC Siófok összecsapáson a hazaiaknál három (Kincses Péter, Skita Tamás és Piller József - képünkön), míg a vendégeknél négy (Kanta Szabolcs , Lipcsei Roland, Miklósvári János és Kozmor Ákos) egykori góliátos próbált meg gólt szerezni, de mindhiába. A 0-0-ás végeredmény a Siófok számára volt hízelgőbb. |
Tovább » |
|
Szalai Ádám gólt lőtt! [2007. szeptember 24. 06:15]
Harmadik meccsét játszotta a Real Madrid B-nek tekinthető, úgynevezett Castilla csapatában Szalai Ádám. Az U21-es válogatott játékos először lépett pályára hazai közönség előtt, és mindjárt gólt is szerzett. A volt Stuttgart légiós a 70. percben vette be a San Isidro kapuját, tehát megkezdte a gólgyártást. Sőt, ha az ellenfél kapusa nem mutat be óriási bravúrt, akkor újabb gólt szerezhetett volna. |
Tovább » |
|
Kanta megsérült! [2007. szeptember 23. 16:13]
Szombaton viszonylag könnyedén, 3-0-ra verte a Rákóczit az MTK Kaposváron, ám a vendégek középpályása Kanta József mindössze 45 percet töltött a pályán, mivel a szünetben Garami József lecserélte. A csapata második gólját szerző Kantát meglehetősen ritkán szokta "lekapni" edzője, ezért egyértelműnek tűnt, hogy kényszerűségből kell Zsidait beküldeni a tizenegyest hibázó, majd a kipattanót értékesítő Kanta helyére.
- Sajnos a bemelegítéskor meghúzódott az ágyékom, nyilalló fájdalmat éreztem - mondta Kanta a mérkőzés után -, és már akkor szóltam Józsi bácsinak, hogy nem fogom tudni végigjátszani a meccset. Remélem, hogy hamar meggyógyulok, bízom benne, hogy néhány nap alatt elmúlik ez a sérülés. Ami a meccset illeti, Milinte szerintem hatalmasat védett a büntetőnél, mert úgy érzem, hogy jól sikerült meglőnöm a labdát. Szerencsére a kipattanó elém került, és ebből gólt szereztem, így nem volt gond, hogy a tizenegyes kimaradt. Egyébként, biztos vagyok benne, hogy nem sok csapat viszi el Kaposvárról a három bajnoki pontot. |
Tovább » |
|
Jó forduló volt! [2007. szeptember 23. 08:29]
A pénteki Takács Marcell góllal együtt összesen öt gólt értek el egykori játékosaink eddig az NB I. 9. fordulójában. Bank István először lőtt gólt győri színekben a Fehérvár elleni rangadón, Zana Norbert pontot mentett otthon a Paks ellen, míg Kanta József és Pál András tevékenyen hozzájárult az MTK fölényes kaposvári győzelméhet. |
Tovább » |
|
Takács fordulatot vitt a játékba [2007. szeptember 22. 08:19]
A Tatabánya - DVTK NB I-es mérkőzésen sokáig úgy tűnt, hogy a vendégel elviszik a három pontot, ám a 75. percben a hazaik cseréltek, és az egykori góliátos Takács Marcell (képünkön) pályára lépésével megváltoztatták az állást. A fiatal labdarúgó első labdaérintése után megiramodott a félpályától és a kapuba bombázott. Pár perc múlva az egyenlítés is összejött, így 2-2 lett a végeredmény. |
Tovább » |
|
Vanczák gólt lőtt! [2007. szeptember 21. 10:45]
Vanczák Vilmos a várakozásoknak megfelelően a kezdőcsapatban kapott helyet együttese, a Sion UEFA Kupa-mérkőzésén, a Galatasaray ellen. A svájciak legutóbbi találkozójukon hét gólt rúgtak az alacsonyabb osztályú UGS-nek és a jelek szerint sikerült átmenteni jó formájukat: 10 perc után már két góllal vezettek, a második találatot Vanczák Vilmos szerezte. Az első félóra végén háromra növelte az előnyét a Sion, ekkor úgy tűnt, már az első mérkőzésen eldőlhet a továbbjutás. A Galata azonban összekapta magát, hét minutum elteltével szépített, majd a második félidőben átvette az irányítást, még egy gólt szerzett és relatíve kedvező helyzetből várhatja az isztambuli visszavágót. |
Tovább » |
|
Tőzsér bombaformában [2007. szeptember 20. 22:28]
Tőzsér Dániel remekelt a Salzburg ellen pályára lépő AEK Athén együttesében az UEFA-kupa első fordulójában. A magyar játékos csereként beállva két gólpasszt adott, és a mezőny legjobja lett.
Julio Cesart egy összecsapás után le kellett cserélni és Tőzsér állt be a helyére a 30. percben. A magyar játékos nem tétlenkedett, az 58. percben káprázatos labdával indította Rivaldót, a brazil kiválóság tisztán átvehette a játékszert, és a hálóba talált. A 83. percben egy újabb szögletből megszerezte a harmadik találatot is az AEK, Tőzsér labdája után Koné bólintott Ochs kapujába. A magyar játékosnak a 72. percben volt egy veszélyes szabadrúgása is, a sorfalon megpattanó labda azonban elment a kapu mellett. Az egykori góliátos labdarúgót a meccs után a mezőny legjobbjának is megválasztották.
|
Tovább » |
|
Csak "góliátos gólok" Sopronban [2007. szeptember 19. 21:07]
A Liga Kupa 4. fordulóját bonyolították le tegnap és ma, és ebben a körben öt korábbi játékosunk volt eredményes. Kőhalmi András a REAC színeiben lőtt gólt a REAC - ZTE (3-5) találkozón, Kanta Szabolcs pedig a Siófok - Kaposvár (4-1) megyei derbin volt eredményes. A legérdekesebb meccs ebből a szempontból a Sopron - MTK (3-0) mérkőzés volt, amelyen minden gólt egykori játékosunk szerezte. Zana Norbert, Csikós Sándor (képünkön) és Birtalan Botond is eredményes volt azon a meccsen, amelyen 10 (!) hajdani góliátos lépett pályára. |
Tovább » |
|
Egy kis település nagy eseménye [2007. szeptember 18. 12:48]
Kiss Tamás és Hajdú Szabolcs levelét tesszük közzé:
2007. szeptember 15-én, szombaton 10-órai kezdettel került megrendezésre a tiszaburai sportpályán a VIII. Dr. Berrár Mihály Labdarúgó Vándorkupa. 15 csapat részvételével ismét hatalmas sikert aratott a sportrendezvény az U-9-es korosztály számára. A község polgármestere, Farkas László és Tárcza Zoltán a torna főszervezője köszöntötte a csapatvezetőket, a mérkőzéseket megelőző technikai értekezleten. A csapatok 3 pályán 5-ös csoportokban körmérkőzések során dőlt el, hogy ki jut a felsőházba, illetve ki játszik az alsóbb helyezésekért. A várakozásnak megfelelően a csoportokból a Ferencvárosi TC, Kazincbarcikai LC, Eger LC Sportiskola és a Jászberényi LC csapatai emelkedtek ki. A II. fordulóban az egyenes kiesési rendszerben viszont kissé borult a papírforma és a kapott gól nélküli FTC a büntető párbajban alul maradt a végén 3. helyen végzett Jászberénnyel szemben (0:0; büntetőkkel 2:1),s csak a 4. helyet szerezte meg a tavalyi bajnokcsapat. A Kazincbarcika nevető harmadikként a legjobb 3 csapat közé került és megbízható, jó teljesítménnyel lett a torna idei bajnoka. A hazai team a tavalyi esztendőhöz képest négy helyet javítva a középmezőny elején a 7. helyen végzett.
Itt szeretném megköszönni Majoros Attilának a Góliát-McDonald’s FC szervezési vezetőjének, hogy ellátogatott kis településünkre s ezzel emelte a nap hangulatát. Örömmel fogadtuk a csapat számára felajánlott „Góliátos” mezt és a labdákat. Az erdményhirdetés a Ferencvárosi Öregfiúk és a Tiszaburai Öregfiúk (8-6) mérkőzés félidejében történt meg. A különdíjakat Dr. Fenyvesi Máté 75-szörös válogatott labdarúgó, a torna fővédnöke és a Ferencvárosi Öregfiúk csapatából: Dr. Juhász István, Novák Dezső, Csikós Gyula válogatott labdarúgók adták át. A helyezésekért járó kupákat, érmeket, okleveleket a település polgármestere és a torna főszervezője adták át a csapatkapitányoknak.
Érdekesebb eredmények: I. fordulóban: Karcag- Jászberény 0:4, Honvéd- Kecskemét 0:3, Tiszabura- Ferencváros 0:4
II. fordulóban: MTK- Diósgyőr 2:1, Kazincbarcika- Kecskemét 1:1 büntetőkkel 4:3, Eger- Szolnok 0:0
III. fordulóban: Fegyvernek- MAC MTK 0:0, Nyíregyháza- Abádszalók 1:0, REAC- Karcag 1:1
A VÁNDORKUPÁT a Kazincbarcika LC csapata vehette birtokba egy évre. 2. Eger LC Sportiskola 3. Jászberény LC 4. Ferencvárosi TC 5. SC Hírös-ÉT Kecskemét 6. Szolnoki MÁV-Mondi 7. Tiszabura GMFC 8. MAC-MTK Budapest 9. Fegyvernek NKSE 10. Diósgyőr Borsodi SI 11. Nyírsuli Nyíregyháza 12. Abádszalók GMFC 13. Rákospalotai EAC 14. Karcag VLC 15. Budapesti Honvéd
Különdíjak:
Gólkirály: Dragoner Filip (FTC) 9 találat Legjobb irányító játékos: Lázi László (Kazincbarcika) Legjobban cselező: Szegő Patrik (Kazincbarcika) Legjobban szerelő: Bárkányi Márk (Jászberény) Legügyesebb kislány labdarúgó: Madarassy Kitti (Eger) Legjobb kapus: Nádasi Olivér (FTC) Legjobb hazai játékos: Csonka Erik Zoltán Legsportszerűbb csapat: Budapesti Honvéd A legjobb nevelő edző: Koós Károly ( Kecskemét)
A mérkőzés után baráti találkozóval és autogramok osztásával fejeződött be ez a ragyogó sportnap.
|
| Tovább » |
|
Góliátos csúcstalálkozó [2007. szeptember 17. 23:18]
Hétfőn este a Hungária körúton, az MTK- Győr összecsapáson mindkét oldalon több korábbi góliátos játékos kapott szerepet. A hazaiaknál Pál András, Kanta József, Pátkai Máté és Zsidai László is játszott, míg a vendégeknél Bank István (képünkön), Kovács Zoltán, Tokody Tibor lépett pályára. Sérülés miatt a lelátóról nézte a meccset Bonifert Péter és Pintér Ádám, a győriek kispadjáról pedig Müller Zsolt. Nos, a végén a zöld-fehérek örülhettek jobban a 2-2-es végeredménynek, hiszen 1 helyzetből lőttek 2 gólt, míg az MTK fiataljai nem koncentráltak elég jól az ellenfél kapujánál. |
Tovább » |
|
Kanta Szabolcs hiába szerzett vezetést [2007. szeptember 16. 13:56]
Az újonc Siófok a listavezető Bp. Honvédet fogadta az NB I. 8. fordulójában, és az első félidő hajrájában Kanta Szabolcs (képünkön) remekbeszabott szabadrúgás-góljával meg is szerezte a vezetést. A fővárosiak szünet után fordítani tudtak, így egy döntetlenszagú mérkőzésen végülis Ivancsicsék (aki pont a II. félidőre állt be) szerezték meg a három pontot. |
Tovább » |
|
Előkerült megtévedt fiú... [2007. szeptember 14. 13:05]
Rég látott vendég tette a tiszteletét a Fáy utcában Kovács Gábor személyében. Mint ismeretes, az U21-es válogatottnál is számításba vett védő elutazott próbajátékra a Baselhez (menedzsere azt állította honlapunknak, a svájciak küldtek meghívót, az angyalföldiek meg azt, hogy nem engedték el a futballistát), és még mindig nem dőlt el, hol folytatja a pályafutását. Mészöly Géza vezetőedző elmondta, beszélt a védővel, aki azonban nem edzett sérülése miatt. Hozzátette, szüksége lenne a fiatal játékosra, de a végső döntést az ügyében majd Vancsa Miklós ügyvezető és Jámbor János tulajdonos mondja ki. |
Tovább » |
|
Sérültek a siófoki góliátosok [2007. szeptember 14. 07:00]
Az U21-es válogatottnál megsérült Sütő László, míg a korábban Achilles-műtéten átesett Lipcsei Roland (képünkön) műtött lábfeje ugyanakkor beduzzadt, és most vizsgálják ultrahanggal, hogy mi lehet a bajok okozója. A védő Miklósvári János alig heverte ki gyomorpanaszait, most pedig a héten belázasodott, valami vírus támadta meg a szervezetét. A Siófok így különösen nehéz körülmények között készül a listavezető elleni mérkőzésre. |
Tovább » |
|
Stiebert kölcsönadnák [2007. szeptember 13. 13:56]
Az Aston Villa több fiatal reménységének szeretne folyamatos játéklehetőséget biztosítani, és bár erre a tartalékbajnokság is teret ad, Martin O'Neill több, a klub alkalmazásában álló játékost kölcsönadhat. A menedzser tervei között szerepel, hogy a birminghami gárda első csapatának közelébe került futballistáknak, akik a Premiershipben jelenleg a 10. helyet elfoglaló gárdában egyelőre kevés eséllyel pályáznak a bajnoki- és kupaszereplésre, azzal garantálja a lehetőséget arra, hogy tapasztalatot szerezzenek, hogy (egy, még nem megjelölt periódusra) egy más egyesülethez engedi el őket - hogy aztán érettebb labdarúgóként érkezzenek vissza a Villa Parkba.
O'Neill az együttessel télen profi szerződést kötött Stieber Zoltán számára is biztosítaná az ideiglenes klubváltás lehetőségét. Angol lapértesülések szerint a 19 éves középpályás felől a League One-ban szereplő Luton Town érdeklődik. |
Tovább » |
|
A csoport élén állunk! [2007. szeptember 13. 08:45]
Róth Antal együttese Európa-bajnoki selejtezőn a Szusza Ferenc Stadionban fogadta Szerbia korosztályos csapatát. Válogatottunk az első játékrészben Petkovic öngóljával és Hrepka Ádám találatával 2-0-ás vezetést szerzett, a második félidőben Sulejmani szépített, így a mieink 2-1-re győztek.
Magyarország - Szerbia 2-1 (2-0)
Magyarország: Bogdán Ádám - Kovács Gábor, Guzmics Richárd, Kovács Zoltán, Varga Róbert - Szabó Ádám, Demjén Gábor - Farkas Balázs (Szakály Péter, Hrepka Ádám (Völgyi Dániel), Laczkó Zsolt (Ivancsics Gellért)- Szalai Ádám. |
Tovább » |
|
Nehezen emészthető vereség [2007. szeptember 12. 22:31]
3-0-ás vereséget szenvedett a magyar labdarúgó válogatott a törökök elleni isztambuli EB-selejtezőn. A miértről kérdezzék meg Stuart Dougal játékvezetőt...! A skót sípmester óriási tévedése ugyanis döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. A 64. percben ugyanis 0-0-ás állásnál Gera felvágásáért 11-est kellett volna ítélni és kiállítani a török kapust, ám ehelyett a magyar csapatkapitánynak mutatta fel műesésért a sárga lapot, majd állította ki a West Bromwich légiósát. Válogatottunk ezután összeroppant és végül egyéni hibák miatt súlyos vereséget szenvedett. |
Tovább » |
|
Pár hét kihagyás vár Pintérre [2007. szeptember 12. 15:31]
Isztambulban tartózkodó válogatottunk vezetői és játékosai szomorúan értesültek arról, hogy a diagnózis szerint Pintér Ádám, az MTK Budapest védője combizom-szakadást szenvedett, és ezért két hét pihenőre kényszerül.
Pintért Várhidi Péter a gyomorfertőzés miatt kórházba került Vaskó Tamás helyére hívta át az U21-es gárda edzőtáborából a múlt szerdán. A játékos késő este érkezett meg Dunavarsányból Tatára, ahol - anélkül, hogy a védő egyetlen edzésen is részt vett volna - másnap kiderült, hogy sérült, és rögtön haza is utazott. |
Tovább » |
|
Mindhárman utaznak Törökországba! [2007. szeptember 11. 06:46]
A jelenlegi labdarúgó válogatott keretében szereplő három egykori góliátos futballista is tagja a ma reggel repülőre ülő társaságnak. Az olaszok és a bosnyákok ellen egyaránt a kezdőben helyet kapó Tőzsér Dániel, Szélesi Zoltán és Vanczák Vilmos (képünkön) kiváló hangulatban készül az összecsapásra, honlapunknak elmondták, hogy igazán büszkék arra, hogy ennek az újjáformálódó nemzeti tizenegynek a tagjai lehetnek. |
Tovább » |
|
Hibátlan focihétvége! [2007. szeptember 10. 08:11]
A felnőtt- és az U21-es válogatott tétmeccseken elért sikerei mellett a magyar U19-es válogatott is kitett magáért, hiszen vasárnap délután Szerbia együttesével mérkőzött meg a 14. alkalommal megrendezett Stevan Milotic Emléktorna döntőjében. Együttesünk gólnélküli döntetlent játszott a házigazdákkal, a meccs utáni büntetőpárbajt pedig 5-4-re megnyerte, s így megszerezte a torna első helyét.
A magyar együttest Gulácsi Péter - Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Dvorschák Gábor, Kádár Tamás - Gál András, Busai Attila - Dudás Ádám (Nikházi Márk a 65. percben), Koman Vladimir, Nagy Olivér (Faggyas Milán a 90. percben) - Simon András összeállításban szerepeltette Sisa Tibor szövetségi edző.
A mérkőzésen nem született gól, így a játékidő letelte után 11-esek következtek. Koman Vladimir, Simon András, Faggyas Milán, Busai Attila és Gál András értékesítette a büntetőt, vagyis három korábbi góliátos is betalált! Nikházi Márk ugyan hibázott, de mivel Gulácsi Péter védett egy tizenegyest, egy másikat pedig elrontottak a szerbek, a tornagyőzelmet a magyar válogatott szerezte meg. |
Tovább » |
|
Győzelem az EB-selejtezőn! [2007. szeptember 08. 21:36]
Mindhárom egykori góliátos labdarúgó (Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos és Tőzsér Dániel is) végigjátszotta a Bosznia-Hercegovina elleni EB-selejtezőt, és tevékeny részt vállalt az 1-0-ás sikerből. Gratulálunk a teljesítményükhöz! |
Tovább » |
|
Döntőbe jutottunk Szerbiában! [2007. szeptember 08. 09:08]
A szerbiai Vilotic Emléktornán szereplő U19-es válogatott a csütörtöki, Bulgária elleni 2-1-es győzelem után pénteken Izrael együttesével mérkőzött meg, s 0-0-ás félidő után 2-0-ra győzött.
Sisa Tibor szövetségi edző Gulácsi Péter - Szekeres Adrián (Debreceni András a 90. percben), Lengyel Dániel, Dvorschák Gábor, Gál András - Nikházi Márk (Kádár Tamás a 80. percben), Simon Ádám - Présinger Ádám, Koman Vladimir, Szolnoki Péter (Nagy Olivér az 55. percben) - Faggyas Milán (Simon András az 55. percben) összeállításban szerepeltette az együttest. A finisig egyik fél sem tudott gólt szerezni, de a 77. percben az addig is fölényben futballozó magyar gárda szerzett előnyt: Nikházi Márk átadása után Koman Vladimir talált a kapuba. A 82. percben aztán végképp eldőlt a mérkőzés, második találatunkat Gál András szerezte.
A bolgárok ellen a győztes gólt a képünkön látható Lengyel Dániel szerezte és azon a találkozón még pályára lépett egykori játékosaink közül Busai Attila és Balikó Milán is, vagyis kilenc egykori góliátos szerzett döntő érdemeket abban, hogy vasárnap Szerbia ellen mérkőzhetünk a döntőben! |
Tovább » |
|
5 góliátos találat! [2007. szeptember 07. 23:45]
Az U21-es válogatott 2-1-es félidőt követően 6-1-re nyert San Marino otthonában az Eb-selejtező sorozatban. Róth Antal gárdája szerdán Szerbiával találkozik a Szusza Ferenc Stadionban. A vártnál nehezebben indult a mieink számára az első U21-es Európa-bajnoki selejtező. A Bogdán Richárd - Sipos Tamás, Kovács Gábor, Guzmics Richárd, Varga Róbert - Ludánszki István (Szabó Ádám, a 78. percben), Demjén Gábor - Farkas Balázs (Szatmári Lóránd, a 85. percben), Hrepka Ádám (Szakály Péter, a 67. percben), Ivancsics Gellért - Szalai Ádám összeállításban játszó magyar csapat Szalai révén már a 7. percben megszerezte a vezetést, a hazaiak azonban néhány perccel később egy szöglet után egyenlítettek. A második magyar gólt Farkas Balázs szerezte a 44. percben, így Róth Antal együttese egygólos előnnyel vonulhatott szünetre. A megnyugtató előnyt jelentő harmadik találatot Ivancsics Gellért érte el, majd Szalai Ádám még kétszer betalált (a 69. és a 75. percben) és Szabó Ádám (88. perc) is eredményes volt. |
Tovább » |
|
Letölthető adatlapjaink [2007. szeptember 07. 09:09]
Amint azt már korábban is megszokhatta mindenki, ezúttal is lmegtalálható weblapunkon az a két adatlap, amit a sportcsoportvezetőknek kell kitölteniük. Ha valaki a honlapunkról tölti le magának az adatlapokat, a kitöltés után saját körzeti szervezője e-mail címére küldje el azt!
Az űrlapokat az Adatlapok, nevezés menüpontban lehet megtalálni!
|
| Tovább » |
|
Pintér megsérült... [2007. szeptember 06. 22:32]
A magyar felnőtt válogatott edzésén kiderült, hogy Pintér Ádám sérült, a védő az U21-es válogatottal sem tudott volna elutazni. Mivel ő biztosan nem tud játszani szombaton, már vissza is utazott Budapestre.
Ezzel okafogyottá vált szavazási kérdésünk, helyette egy másik - ugyancsak válogatottal kapcsolatos - kérdést vetünk fel... |
Tovább » |
|
Pintér kiválása után nyolcan így is maradtak... [2007. szeptember 06. 08:45]
A korosztályos együttes - az A-válogatotthoz hasonlóan – két Eb-selejtezőt vív a következő időszakban. Pénteken San Marinóban szerepelnek az U21-esek (20:30-kor lesz a Serra Valle stadionban a mérkőzés), öt nappal később pedig a 18:00 órakor a Szusza Ferenc Stadionban lépnek pályára, Szerbia ellen. Az eredményeknek nagy jelentőségük lesz a folytatás szempontjából, hiszen a mieink számára ezzel a két összecsapással kezdődik a küzdelem az új lebonyolítási rendben (ennek lényege, hogy a korosztályos csapatok a felnőtt válogatottaktól eltérő sorsolás alapján vívják mérkőzéseiket).
Az U21-es válogatott kerete (vastaggal a korábbi góliátos labdarúgók)
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Hegedűs Lajos (BFC Siófok), Sipos Norbert (Nyíregyháza Spartacus), Kovács Gábor (Vasas SC), Sütő László (BFC Siófok), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Varga Róbert, Völgyi Dániel (mindketten (Győri ETO), Szakály Péter (Gabona Trans-Kaposvár), Szatmári Lóránd (Reggina), Demjén Gábor (DVSC-TEVA), Ludánszki István (Integrál DAC), Kovács Zoltán (Győri ETO), Szabó Ádám (MTK Budapest), Ivancsics Gellért (Budapest Honvéd), Laczkó Zsolt (Levadiakosz), Hrepka Ádám (NEC), Szalai Ádám (Real Madrid), Farkas Balázs (Dinamo Kijev). |
Tovább » |
|
Ismét négyen a válogatottnál! [2007. szeptember 05. 21:33]
Várhidi Péter szövetségi kapitány Pintér Ádámot hívta be a gyomorfertőzéssel bajlódó Vaskó Tamás helyett a magyra labdarúgó-válogatott keretébe. Pintér Ádám eredetileg az U21-es válogatottal készült volna, de ma este már csatlakozik a nagycsapathoz és három további góliátos labdarúgóhoz, így már négy egykori iskolás labdarúgónk tagja a felnőtt keretnek. |
Tovább » |
|
Örök élmény a Balatonnál [2007. szeptember 04. 12:33]
2007. július, Balaton, Keszthely, Helikon Kupa. Ezek a szavak bizonyára szerepelni fognak a Nagyatádi Babay József Általános Iskola 10 tanulójának élménybeszámolójában. Az 1998-as korosztályú csapat a Tanévzáró Fesztiválon való eredményes szereplés/2. hely/ jutalmaként 5 napot tölthetett a „magyar tenger” partján. A Góliát –McDonald’s FC segítségével az U-9-es csapat részt vehetett az I.Helikon Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornán. Szereplésükkel nemcsak iskolájuknak, hanem a góliátosok nagy családjának is elismerést szereztek. A csoportmérkőzéseken még voltak problémák: a nyári kánikula, a nemzetközi versenyszabályok /60x40-es pálya 6+1 játékossal/ a szlovén csapat játékstílusa szokatlan volt a fiúknak, akik mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtottak. A szlovén NK Kamnik, Ajka, Keszthely, Siófok, majd újra a Keszthely csapatain keresztül vezetett a somogyiak útja a döntőig, ahol megismétlődött a tornán lejátszott első mérkőzésük. Az 5 nap alatt a két csapat játékosai között barátságok alakultak ki, ami a pályán egyáltalán nem volt észrevehető. Szikrázó mérkőzés után az atádiak örülhettek jobban, büntetőrúgásokkal sikerült megszerezniük a tornagyőzelmet. Szakály Gyula és Bérdi József tanítványai köszönetüket fejezik ki Major Gábor és Gera Zoltán/csak névrokon/ szervezőknek a felejthetetlen napokért. A győztes csapat névsora: Tóth Krisztián, Jasek Attila, Kulcsár Kristóf, Patak Bálint, Horváth Ferenc, Töreki Erik, László Bence, Brezovszky Barnabás, Vékony Bence, Tratnyek Dániel. |
| Tovább » |
|
Tőzsérék az UEFA Kupában folytatják [2007. szeptember 04. 07:23]
Tőzsér Dániel a 46. perctől volt részese az AEK Athén otthoni 4-1-es vereségének a Sevilla elleni BL-selejtező visszavágón. A múlt heti tragikus esemény (Puerta halála) miatt elhalasztott találkozón esélye sem volt a görögöknek, akik 6-1-es összesítéssel búcsúztak idei BL-álmaiktól. |
Tovább » |
|
Gól és két gólpassz [2007. szeptember 03. 23:09]
Kanta József (képünkön) kiváló játéka is kellett ahhoz, hogy az MTK magabiztosan győzze le a Zalaegerszeg együttesét a Soproni Liga 7. fordulójának zárótalálkozóján. Kanta lőtte a harmadik hazai gólt, az elsőt és a negyediket ő készítette elő, míg egy másik korábbi góliátos, Pál András is gólpasszal vétette magát észre a fővárosiak által 4-1-re megnyert találkozón. Rajtuk kívül még Pintér Ádám és Pátkai Máté játszotta végig a találkozót egykori neveltjeink közül. |
Tovább » |
|
Góliátos játékos mutatkozott be a francia bajnokságban! [2007. szeptember 02. 11:11]
Szélesi Zoltán végig a pályán volt a Strasbourg együttesében, az újonc együttes hazai pályán játszott gólnélküli döntetlent a Lorient ellen. Szélesi bemutatkozása örömteli, ez is jelzi, hogy a franciák nem véletlenül vásárolták ki az egykori góliátos fiatalembert az Energie Cottbusnál futó élő szerződéséből.
Tekintse meg Szélesi Zoltán adatait a Strasbourg honlapján!
|
Tovább » |
|
Tanévnyitó képekben! [2007. szeptember 01. 07:29]
A pénteki szervezői értekezleten készült képeink megtekinthetőek Fotógalériánkban! |
| Tovább » |
|
Sikeres évnyitó! [2007. augusztus 31. 17:39]
A korábbi évek hagyományához hasonlóan országos szervezői értekezletet tartott ma délelőtt a Góliát-McDonald's FC a Puskás Ferenc Stadion Toronyépületében, az Iharos teremben.
Az értekezletet Dr. Baksa László elnök úr nyitotta meg, köszöntve a szervezők között megjelelnő Vadnai Ágnest (a McDonald's Magyarország Kft. kommunikációs menedzserét), valamint Bárdos Balázst (a Nike Magyarország képviselőjét) A találkozón a GMFC elnöke tájékoztatót tartott az egyesület aktuális helyzetéről, terveiről, különös tekintettel a támogató szponzorokkal összhangban megvalósítandó hagyományos feladatokra, valamint az előttünk álló 20. jubileumi év újdonságaira.
A McDonald's is jövőre ünnepli a magyarországi megalakulásának 20. évfordulóját, így a felek még hangsúlyozottabban kívánják összehangolni az előttük álló tanévben a munkát. Az összegyűltek bemutatót láthattak a NIKE Team Sport Programjáról is.
Az összejövetel végén a 2007/2008-as tanév feladatainak, szolgáltatásainak ismertetése következett Villám Károly, szakmai vezető közreműködésével, majd konzultációval zárult ez a sikeres nap.
|
| Tovább » |
|
Somodi Bence a Fradiban folytatja [2007. augusztus 30. 21:15]
Két új játékossal bővül a Ferencváros kerete: ma délután a klub szerződést kötött Somodi Bencével (képünkön) és Vasas Zoltánnal.
- Mindketten egyéves szerződést írtak alá a klubhoz - mondta Berki Krisztián, az FTC zRt. igazgatótanácsának elnöke a 100%Fradinak, aki hozzátette, amennyiben a szükséges játékengedélyek megérkeznek, a labdarúgók azonnal bevethetőek lesznek, akár már a hétvégén is.
Somodi a nyári felkészülés során a zöld-fehérekkel készült, a korábbi góliátos U19-es válogatott kapusa az elmúlt két évben az angol Blackburn játékosa volt. |
Tovább » |
|
Budapestiek figyelem! [2007. augusztus 28. 16:20]
Megváltozott a Sportorvosi vizsgálatok rendje és helyszíne! A Budapesti Sportorvosi Centrum sportorvosi rendelõje hétfõtõl péntekig 07:30 és 17 óra között várja a fõvárosi sportolókat.
Cím: Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) 1123 Budapest, Alkotás u. 48., "G" épület - I. emelet
Rendelési idő: hétfőtől péntekig: 07:30 - 17:00 óráig.
Előjegyzés a kötelező sportorvosi szűrővizsgálatokra hétfőtől péntekig 12:00 - 16:00 óra között a 488-6120-as illetve a 488-6130-as telefonszámokon kérhető.
Vizsgálatra jeletkezés a "G" épület földszinti Kartonozójában (Személyi Igazolvány, Lakcím- és TAJ kártyával ill. Diákigazolvánnyal) történik.
Figyelem! A IV., X., XIII., XVII. és XXI. kerületben lakók ezen a héten (tehát még augusztusban) elintézhetik a sportorvosi engedély beszerzését a saját kerületükben, ott, ahol eddig is voltak a vizsgálatok!
|
| Tovább » |
|
Pénteken országos szervezői értekezlet [2007. augusztus 27. 09:46]
A korábbi évek hagyományához hasonlóan országos szervezői értekezletet tart a Góliát-McDonald's FC, amelyre az előző tanévben velünk együtt dolgozó körzeti szervezőket tisztelettel és szeretettel várják!
Helyszín: Puskás Ferenc Stadion Toronyépület, Iharos terem Budapest XIV., Istvánmezei út 1-3.
Ideje: 2007. augusztus 31. /péntek/ 10:00 órakor (tervezett befejezés13:30 órakor)
Program:
1. Az értekezlet megnyitása (Dr. Baksa László). 2. Tájékoztató egyesületünk aktuális helyzetéről, terveiről. (Dr. Baksa László) 3. A 2007/2008-as tanév feladatainak, szolgáltatásainak ismertetése. (Villám Károly) 4. Tájékoztató a NIKE Team Sport Programjáról (Bresztyenszky László) 5. Konzultáció
|
| Tovább » |
|
Szélesi Zoltán a Strasbourghoz igazolt [2007. augusztus 26. 15:16]
Miután az orvosi vizsgálatokon is megfelelt Szélesi Zoltán, aláírta kettő plusz egy éves szerződését a francia első osztályban szereplő Racing Strasbourg csapatához. Az Energie Cottbustól távozó labdarúgó akár már a szerdai, Saint-Étienne elleni bajnokin pályára léphet új csapatában. A korábbi góliátos magyar válogatott védő az elmúlt Bundesliga-idényben stabil tagja volt a Cottbusnak, ám a franciák ragaszkodtak hozzá, és így inkább a klubváltás mellett döntött. |
Tovább » |
|
Nagy élmény külföldön [2007. augusztus 25. 08:25]
A Krúdy góliátos csapatának három játékosa részt vett a MAC Népstadion SE színeiben a 19. Hans Strutzenberger emléktornán az ausztriai Micheldorfban. Baross Tamás csapatkapitányként igazgatta védelmet, Baross Gábor és Újvári Bence pedig 3-3 góllal járult hozzá csapata eredményeihez. A srácok 4 győztes mérkőzés után (11-0-ás gólkülöbséggel), gólt sem kapva végeztek 0-0-ra az Admira Wacker Mödling gárdájával, és a büntetőpárbajban ők húzták a rövidebbet, vagyis nem jutottak be a legjobb nyolc közé. A kiváló körülmények között megrendezett tornán így is óriási közönségsikert aratott a gárda szellemes, gólratörő játékának köszönhetően. |
| Tovább » |
|
Szenzációs győzelem! [2007. augusztus 23. 10:42]
A világbajnok olasz labdarúgó válogatott legyőzésével sikerült újra az érdeklődés középpontjába kerülnie a magyar válogatottnak. A kezdősorában három góliátos focistát (Szélesi Zoltán, Vanczák Vilmos, Tőzsér Dániel) felvonultató nemzeti tizenegy 3-1-re győzött Buffonék ellen. |
Tovább » |
|
Egy újabb góliátos a válogatottság küszöbén [2007. augusztus 20. 11:32]
Várhidi Péter szövetségi kapitány változtatni kényszerült az augusztus 22-i, Olaszország elleni mérkőzésre készülő kereten. Balogh Béla a Colchester United védője combizom sérülést szenvedett, és bár hazatér és ott lesz az edzőtáborban, játékára biztosan nem kerülhet sor. Helyette a szövetségi kapitány Pintér Ádámot, az MTK Budapest fiatal védőjét hívta meg a keretbe, aki góliátos labdarúgóként kezdte el a sportágat űzni. |
Tovább » |
|
Tőzsér Dani újabb BL-meccse! [2007. augusztus 16. 06:25]
Második szezonját kezdte meg a nemzetközi porondon Tőzsér Dániel az AEK Athen gárdájával. A görögök a selejtező-sorozat 3. fordulójában a Sevilla vendégeként kapott ki 2-0-ra. |
Tovább » |
|
Berdó hazatért [2007. augusztus 14. 08:02]
Ciprusról igazolt haza a nagy terveket szövögető Bp. Honvéd gárdájához Berdó Balázs, egykori pécsi góliátos labdarúgó. A bajnoki listavezető Budapest Honvéd vezetői ma kötötték meg a 3 éves szerződést a 174 cm magas, 25 éves jobb oldali középpályással, aki legutóbb a Digenis csapatában szerepelt.
|
Tovább » |
|
Szalai Ádámot leigazolta a Real Madrid! [2007. augusztus 12. 12:35]
Az egykori góliátos labdarúgók közül többen játszanak neves csapatoknál (elég, ha Simon Andrást említjük a Liverpoolnál), ám Szalai Ádám átigazolása mindenképpen az élre kívánkozik. A XX. század legjobb csapatának megválasztott Real Madrid ugynis kivásárolta a VfB Stuttgartnál érvényben lévő szerződéséből a magyar fiút, aki mostantól a világhírű spanyol gárda "B" együttesében rúgja majd a labdát! |
Tovább » |
|
Szakály Péter tarthatatlan [2007. augusztus 05. 11:17]
A Góliát és a Kaposvár büszkesége, Szakály Péter (képünkön) ezúttal is elévülhetetlen érdemeket szerzett csapata 21-es Paks ellleni győzelmében, hiszen az első gólnál az ő fejesét ütötte ki a kapus Alves elé, míg a 86. percben őt buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőből pedig Zahorecz szerezte meg a győztes gólt. |
Tovább » |
|
Ivancsics belőtte [2007. augusztus 03. 07:12]
A rendkívül izgalmasan alakuló Bp. Honvéd - Nistru Otaci UEFA-Kupa visszavágó mérkőzésen 1-1 lett a végeredmény csakúgy, mint két héttel korábban Moldáviában. A hosszabbításban sem esett gól, végül a büntetőpárbaj döntött - a mieink javára. A magyar kapus Tóth Iván remeklése nagyon kellett, de dícsérhető Ivancsics Gellért is, aki magabiztosan értékesítette a 11-est. A kispestiek a következő körben a német Hamburg ellen játszanak. |
Tovább » |
|
Kőhalmi András bebiztosította a győzelmet [2007. július 31. 07:31]
A Rákospalotára visszatérő Kőhalmi András lőtte a REAC második gólját a Vasas elleni fővárosi derbin, ahol 2-0-ra győztek a hazaiak. Ezzel a győzelmével elmozdult az utolsó helyről a REAC, míg a kincses Péter vezényelte angyalföldi gárda nagyon megérezte a rutinos távozó, Kenesi Krisztián hiányát. |
Tovább » |
|
Szélesi ismét kezdő [2007. július 30. 07:30]
A Bundesliga rajtjára készülő Energie Cottbus gárdája 2-0-ra verte a negyedosztályú Chemnitz csapatát. A találkozón a kezdőcsapatban kapott helyet korábi játékosunk Szélesi Zoltán, és végül 59 percet töltött a pályán. |
Tovább » |
|
Zsidai is meglőtte... [2007. július 28. 22:07]
A magyar válogatottban is már debütált Zsidai László szombaton délután Pakson szerezte meg első NBI-es gólját. Az MTK Budapest gárdája 4-1-re győzött az atomvárosban, külön érdekesség, hogy a vendégek négy góljából hármat korábbi góliátosok szereztek. Zsidain kívül Pátkai Máté és Kanta József is betalált a hazaiak hálójába, hozzájárulva ahhoz, hogy a kék-fehérek vezessék két forduló után a tabellát. |
Tovább » |
|
Stieber Zoltán is elutazik az Egyesült Államokba az Aston Villával [2007. július 25. 13:59]
Korábbi játékosunk, Stieber Zoltán is elutazhat az Aston Villa csapatával az Egyesült Államokban tartandó edzőtáborozásra. A fiatal futballista az előző szezonban jól szerepelt az utánpótlás- és a tartalékcsapatban is, de vízumproblémák miatt majdnem meghiúsult az utazása. |
Tovább » |
|
Góliátos Itáliában [2007. július 23. 20:21]
Koman Vladimir és Filkor Attila után újabb magyar játékos szerződött az olasz élvonalba: Szatmári Lóránd a Reggina együttesében folytatja.
A Pécs U21-es válogatott játékosa egy évre kölcsönbe került a Massimo Ficcadenti által irányított gárdához. A 18 éves középpályás az élvonalban 23 mérkőzést játszott, szerződése 2009-ig köti a piros-feketékhez. |
Tovább » |
|
Pintér gólja sokat érhet [2007. július 20. 09:08]
A fiatal MTK csapatában a legtöbb játékos most játszotta az első nemzetközi mérkőzését. Közéjük tartozik Pintér Ádám (képünkön) is, aki az örmény MIKA ellen megszerezte a kék-fehéreknek a vezetést. A 2-1-es magyar győzelmet hozó mérkőzésen könnyen eshetett volna még egy góliátos gól, ám a 94. percben megítélt büntető elvégzésénél (Lambulics hagyta ki) az első számú ítéletvégrehajtó, Kanta József már nem volt a pályán. |
Tovább » |
|
Ezüstérmes lett a válogatott [2007. július 16. 22:20]
Ezüstérmet szerzett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott a Japánban rendezett nemzetközi tornán. Sisa Tibor szövetségi edző csapata a niigatai döntőben, hosszabbítás után 2-0-s vereséget szenvedett a perui gárdától. |
Tovább » |
|
Sisa siker a távolban [2007. július 14. 07:14]
A magyar U17-es válogatott szerdán Japánba utazott, ahol a niigatai nemzetközi tornán vesz részt. A képünkön látható Sisa Tibor által vezényelt csapatunk pénteken játszotta le első mérkőzését, s Litauszki Róbert góljával 1-0-ra győzött.
A válogatott Megyeri Balázs – Szokol Zsolt, Vattai Balázs, Simon Ádám, Sváb Dániel (Tóvizi Tamás a 68. percben) – Gosztonyi András, Litauszki Róbert, Takács Péter, Nagy Dávid (Merczel Zsolt a 84. percben) – Nikischer György (Molnár Marcell a 61. percben), Varga Bence (Hajdú Zsolt a 78. percben) összeállításban szerepelt. A végeredmény már a 25. percben kialakult: Litauszki Róbert egy szöglet utáni fejesből talált a kapuba. |
| Tovább » |
|
Góliátos fiú lőtte a szezon első gólját! [2007. július 12. 09:46]
Döntetlennel ért véget a Szuperkupa döntőjének első mérkőzése a Bp. Honvéd és a Debrecen között. A kupagyőztes kispestiek Ivancsics Gellért találatával szereztek vezetést, a végeredményt Dorge Kouemaha állította be, így lett 1-1. A visszavágót vasárnap vívják a csapatok Debrecenben. |
Tovább » |
|
Részletes eredménysor a Nemzeti Sportban [2007. július 10. 21:20]
A keddi Nemzeti Sport utánpótlás mellékletében ma jelent meg a XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Fesztivál öt korcsoportjának eredménysora. |
| Tovább » |
|
Lódi Tamás megint szárnyalt! [2007. július 09. 07:09]
Hat gólt lőtt a magyar futsal-válogatott kitűnősége, az egykori góliátos fiú, így hozzájárulva ahhoz, hogy Magyarország szerezze meg a bronzérmet. Vasárnap délben (42 fokos hőségben) a Horvátország elleni "visszavágóval" játszhatott a bronzéremért futsal-válogatottunk a III. Szabatéri Futsal Mundialitón. Minden úgy kezdődött, mint a csütörtöki csoportmeccsen: Lódi szerzett gyorsan vezetést (7. p.), a folytatás azonban sokkal jobb lett: Lódi rögtön ismételt, a 11. percben pedig Szente talált a hálóba (3-0). A folytatás aztán már Lódié volt: a Székelyudvarhely csatára sorrendben a 12., a 16. és a 17. percben is gólt lőtt, komoly "opciót" szerezve ezzel a gólkirályi címre is. A félidőben mindenesetre már 6-0-ra vezettünk, aztán a 24. percben Trencsényi folytatta a gólgyártást, ezt követően esett a horvátok első találata is, Mijatovic késztette kétszer is megadásra az ismét remekül védő Balázst (7-2). Aztán persze jött Lódi (25. p.), majd Bogdanovic lövését fújta be a bíró, noha a labda nem haladt át a gólvonalon (8-3). Végszó aztán megint a mienk lett, Tóth Szabolcs remek emeléssel pókhálózta ki a hosszú felső sarkot, beállítva a végeredményt (9-3), és megszerezve a torna bronzérmét. |
Tovább » |
|
Majoros sorsa még nem dőlt el [2007. július 08. 14:06]
Majoros Árpád, a Vasas játékosa a múlt héten Szlovéniában, a Maribor csapatánál töltött el néhány napot. A középpályás már újra Magyarországon van, együtt is készül a Vasassal, de még kérdéses hol folytatja pályafutását.
- Árpi még közöttünk gyakorol, és napokon belül eldől, mi lesz vele - mondta Mészöly Géza vezetőedző. - Attól is függ, hol folytatja majd, hogy tudunk-e újabb, megfelelő tudású játékosokat igazolni. Ha igen, akkor elképzelhető, hogy elengedjük őt Szlovéniába. |
Tovább » |
|
Nagy siker a Wolfsburg ellen! [2007. július 06. 12:36]
Egykori góliátos labdarúgók aktív közreműködésével győzött az MTK Budapest gárdája klagenfurtban a VfL Wolfsburg ellen. A kezdőcsapat tagjaként volt részese a sikernek Pintér Ádám, Bonifert Péter, Kanta József, Zsidai László. Pál András és Pátkai Máté, míg csereként szállt be Busai Attila és Simon Attila (képünkön). Az MTK egyenlítő gólját Simon Attila lőtte, a Liverpoolhoz szerződő András bátyjánaqk ez volt az első gólja felnőtt csapatnál. |
Tovább » |
|
Lódi két gólt lőtt [2007. július 05. 08:43]
Megtisztelő felkérésnek tesz eleget a Kozma Mihály szövetségi edző által dirigált magyar futsal válogatott. A csapat tagjai kedden Lisszabon és Faro érintésével Monte Gordóba utaztak, ahol egy rangos hatcsapatos nemzetközi tornán vesznek részt. A mieink először szerdán léptek pályára, ekkor az angolai 4+1-es válogatott volt az ellenfél. A mieink csapatában az egykori góliátos Lódi Tamás két gólt szerzett a 7-0-ra megnyert találkozón. A magyar gárda története során első ízben szerepelt afrikai csapat ellen.
A második csoportmeccsre másnap, ugyanebben az időpontban és helyszínen kerül sor az ellenfél Horvátország lesz. A pénteki szünnap után szombaton rendezik az elődöntőket, míg a döntőre és a bronzmeccsre vasárnap kerül sor. (A másik csoportban a házigazdák mellett a szlovák és a mozambiki válogatott szerepel.) |
Tovább » |
|
Nyári edzőtáborozások [2007. július 04. 15:31]
A nyári szünetben sok helyütt töltik a gyerekek focitáborban az idejüket, így vannak ezzel az óbudai Krúdysok is, akik két turnusban edzőtáboroznak Balatonkenesén. Az előző héten az 5-8. osztályosok, míg most az 1-4-esek ütöttek tanyát a kenesei Pilinszky János Általános Iskolában, amely ugyancsak góliátos intézmény. Az edzőmeccsek során is találkoztak a krúdysok más góliátos csapattal, így pl. a balatonalmádiakkal. |
| Tovább » |
|
Ködöböcz váltás előtt [2007. július 02. 14:37]
Ködöböcz Csaba alighanem távozik a Vasas együttesétől. A középpályás az elmúlt szezonban jobbára csak kiegészítő ember volt az angyalföldi gárdánál, ő azonban több játéklehetőségre vágyik, így nem hosszabbítja meg lejáró szerződését.
- Természetesen leültünk beszélgetni Ködöböcz Csabával, és sajnos igaza van abban, hogy nem kapott túl sok lehetőséget - ismerte el Mészöly Géza vezetőedző. - Úgy egyeztünk meg, hogy mindkét félnek az a legjobb, ha egy másik klubnál próbál szerencsét. Egy végtelenül szimpatikus játékost ismertem meg a személyében, ezért sok sikert kívánok neki. |
Tovább » |
|
Tévéműsor a Tanévzáróról! [2007. július 01. 08:30]
10 perces összefoglalót sugároz a Sport1 csatorna a ma 13:15-kor kezdődó NSA Junior utánpótlás-magazinbanban a Góliát-McDonald's FC XIX. Tanévzáró Fesztiválról, mely eseményeket az Aloha Produkció kísérte figyelemmel. |
| Tovább » |
|
Lipcsei Roland a Siófokhoz igazolt [2007. június 30. 12:33]
Lipcsei Roland (képünkön), az MTK 23 éves középpályása a sárga-kékeknél folytatja pályafutását. A Siófoknál az előző szezonban 10 fővárosi kék-fehér játékos játszott kölcsönben, így ez az igazolás is jelzi, hogy a két klub továbbra is szorosan együttműködik majd. |
Tovább » |
|
Két góliátos kölcsönszerződése [2007. június 29. 23:42]
Az Újpest FC és az FC Sopron ma írásban is megállapodott arról, hogy a lila-fehér klub két fiatal tehetséges játékosa, Hullám Attila és Freud Gábor (képünkön) a 2007/2008-as szezonban kölcsönjátékosként a soproni csapatban szerepel. |
Tovább » |
|
Újabb egyeztető megbeszélés a BLSZ-ben [2007. június 29. 07:35]
Török Károly úr a Budapesti Labdarúgó Szövetség nemrég megválasztott új elnöke hivatalba lépése kezdetén egyértelművé tette, hogy szoros együttműködést kíván kialakítani a Góliát-McDonald’s FC-vel (GMFC). Az első vezetői szintű egyeztetésen a közös teendők és lehetőségek számbavétele mellett egy rövid „múltidézésre” is sor került, melyből kiderült, hogy a két szervezet kapcsolatának erősítését több tényező is indokolja:
- a Góliát-McDonald’s FC 1988-ban a BLSZ és az MLSZ akkori vezetőinek (Kakó Gyula, ill., Dr. Szepesi György elnök urak és Török Péter főtitkár úr) támogatásával jött létre, első „otthona” a BLSZ egyik irodája volt;
- a jövőre 20 éves egyesület tevékenységével, az iskolai labdarúgás országos méretű szervezése terén szerzett tapasztalataival, a kiemelkedőbb képességű játékosok egyesületekbe irányításával nagymértékben hozzájárult Budapest labdarúgó utánpótlás bázisának szélesítéséhez.
Az első találkozót követően Török úr - elfogadva a meghívást - meglátogatta a GMFC 2007. június 15-17-e között megszervezett XIX. Tanévzáró Labdarúgó Fesztiváljának eseményeit. Alig egy héttel később, egyeztető megbeszélésre hívta Dr. Baksa Lászlót, a klub elnökét és Villám Károly szakmai vezetőt. Ennek a találkozónak a célja az volt, hogy a korábban meghatározott együttműködési lehetőségek számbavételét követően felek egyeztessék a szakmai kérdések és közös programok 2007. augusztus végéig tartó kidolgozásának konkrét ütemtervét. A megbeszélésen részt vett Maros Réka, a szövetség főtitkára és Kiss László, a fővárosi utánpótlásért felelős elnökségi tag is. Felek szeretnék elérni, hogy a 2007/2008-as új tanév beindításakor - egyeztetett tervek, feladatok és eseménynaptár alapján – közösen szóljanak azokhoz a testnevelő tanárokhoz / edzőkhöz, akik a fővárosi nevelési-oktatási intézményekben az iskolai labdarúgás szervezésével foglalkoznak. |
| Tovább » |
|
Elismerés a Góliátnak! [2007. június 28. 10:10]
Az ország legnagyobb diáksport egyesülete a Góliát-McDonald's FC 19 éves munkája elismeréseként újabb megtiszteltetésben részesült. Együttműködő társszervezetünk az alapításának 20. évfordulóját júniusban ünneplő Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Deák György, Miskolci jubileumi megemlékezésén adta át Majoros Attilának, egyesületünk szervezési vezetőjének a diáksport - szövetség Díszoklevelét. "A Magyar Diáksport Szövetség Elnöksége köszönetét és elismerését fejezi ki a Góliát-McDonald's FC-nek azért a magas szintű együttműködésért, melyet a Diáksport fejlesztése és támogatása érdekében végeztek." Természetesen ez a kitüntetés szól valamennyi Góliátos testnevelő, edző, intézményvezető, szervező, önkormányzati és állami sportvezető, elnökségi tag, elnök számára, akik - a közel két évtized alatt - sok ezren tekintették szívügyüknek a gyerekek egészségét, sportolását. Ezekben a felemelő pillanatokban sem feledkezhetünk meg nemeslelkű támogatóinkról, akik a kezdetektől önzetlenül segítik a gyermeklabdarúgást! Köszönjük!
|
| Tovább » |
|
Köszönet a támogatóknak, a fővédnököknek [2007. június 27. 14:37]
A Góliát-McDonald’s FC - névadó szponzorának, pártoló tagjának a McDonald’s Kft. jelentős és nagyvonalú támogatásának köszönhetően - 2007. június 15 -17-e között rendezte meg a XIX. Góliát-McDonald’s Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivált. A három nap eseményein 7 korcsoportban, az ország 87 körzetéből, 252 csapat, 590 mérkőzésen több, mint 3.200 (5-14 éves fiú-leány) gyermeklabdarúgója, közel 300 testnevelő tanár / edző, közel 4.000 szülő, hozzátartozó és érdeklődő vett részt.
A rendezvény főtámogatója volt:
McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.

Fővédnökök voltak:
Radek Janalík úr ügyvezető igazgató McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
ifj. Török Ottó úr főigazgató Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet
Támogatók voltak:
NIKE Magyarországi Fióktelepe

Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet
Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft.
A fesztivált többek között meglátogatta Simkó László úr, a McDonald’s Kft. marketing és kommunikációs igazgatója, Török Károly úr, a Budapesti Labdarúgó Szövetség elnöke, Bicskei Bertalan úr, az MLSZ Edzőképző vezetője, Farkas Tibor és Horváth Lajos Péter urak az ÖTM Sport Szakállamtitkárság vezető főtanácsosai, Vadnai Ágnes, a McDonald’s Kft. kommunikációs menedzsere, Bárdos Balázs úr, a NIKE Magyarországi Fióktelepének menedzsere, továbbá a játékos pályafutásukat a Góliátban kezdő, ma már ismert élvonalbeli játékosok is (Kincses Péter –Vasas FC, Szakály Péter – Kaposvár FC, Kanta József – MTK FC).
A Góliát-McDonald’s FC elnöksége, tagsága és 21.042 (5-14 éves) játékosa nevében Dr. Baksa László alapító elnök úr ezúton is köszönetét fejezi ki a szponzoroknak és a rendezvényen dolgozó kollégáinak mindazért a támogatásért és aktivitásért, amellyel hozzájárultak az elért sikerekhez.
|
| Tovább » |
|
Simon András elutazott Liverpoolba! [2007. június 26. 17:09]
Kedden kelt útra egyesületünk korábbi játékosa, Simon András Liverpoolba, hogy megkezdje a felkészülést a BL-döntős egyesület tartalékcsapatánál. Németh Krisztiánnal egyetemben 5 éves szerződést kötött az ifjú tehetség, akinek sok sikert kívánunk további pályafutása során. |
Tovább » |
|
Szántai a REAC-ban! [2007. június 25. 08:18]
Eldőlt, hogy az MTK kapusa, Szántai Levente egy évig Aczél Zoltán csapatát erősíti majd. Az utóbbi években folyamatosan kölcsönadott egykori góliátos (akire Végh Zoltán visszavonulása után számítanak a kék-fehérek) ezúttal Diósgyőrből tér vissza a fővárosba, a REAC gárdájához. |
Tovább » |
|
Döntés előtt a lábadozó játékos [2007. június 23. 08:44]
Már korábban, az utolsó bajnoki forduló előtt eldőlt, hogy Halgas Tibor nem hosszabbít szerződést a Diósgyőrrel. A középpályás az utolsó előtti fellépésen, - Kispesten - súlyos bokaszalag-sérülést szenvedett, amely után műtétre került sor.
"Jól sikerült az orvosi beavatkozás, és már a gyógytornákat végzem, és két hét múlva már teljes értékű munkát végezhetek. Így is akad érdeklődő az első osztályból: egy fővárosi és két vidéki csapat keresett meg. A jövő héten mindenképpen döntenem kell, hogy hol folytatom a pályafutásomat. Azok a csapatok, amelyekkel kapcsolatban vagyok, már megkezdték a felkészülést, és én is szeretnék bekapcsolódni a rendszeres munkába." |
| Tovább » |
|
Komplex kistérségi táborozási program [2007. június 22. 08:00]
A Nemzeti Sportstratégia generális célja a nemzet fizikai és mentális állapotromlásának megállítása, az életminőség javítása, a káros szenvedélyek elleni eredményes harc, az egészséges életmód attitűdrendszerének kialakítása, a felnövekvő generáció aktív, mozgásgazdag, sportos életvitelre nevelése. A komplex kistérségi táboroztatási programmal biztosítani kívánjuk azt, hogy a sport valamennyi – az egyén és a társadalom szempontjából – hasznos funkciója (egészségmegőrzés, rehabilitáció, nevelés, személyiségformálás, a mozgáskultúra fejlesztése, az identitástudat-, és a közösségi magatartásformák kialakítása, a társadalmi mobilitás segítése, a szabadidő kultúrált eltöltése) érvényesülhessen az ifjúság körében. A projekt további célja a „települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai” és a területükön működő civil szervezetek, intézmények kooperációjának erősítése, a lokális erőforrás-koncentráció megvalósítása, a fenntartható partnerségi modellek kidolgozása. A programba a Góliátos szervezetek – mint a táborozást megvalósító együttműködő partnerek – a Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulások munkaszervezeteinél jelentkezhetnek!
A regisztrációs adatlap és a mellékletek beküldésének határideje: 2007. július 2.
A felhívás innen és a regisztrációs lap pedig, innen tölthető le!
Bővebb információ a Kistérségi Sportinformációs Rendszer hivatalos honlapján található.
|
| Tovább » |
|
Tévéműsorok a Tanévzáróról! [2007. június 19. 07:18]
Az Aloha Produkció stábja készített felvételeket a hétvégi döntőkről, amelyeket különböző televíziók vesznek át. A leghosszabb verzió (26 perc) június 30-án 14:30 órakor lesz látható a Sport Klub csatornán. Másnap 13:15 órától sugároz egy 10 perces összefoglalót a Sport1 Junior Klub sportmagazinja, valamint a Hír TV sportmagazinjában lesz egy 5 perces összeállítás június 29-én. Ám leghamarabb ma este 20:00 órakor a Sport Klubon kezdődő Futsal-magazin vezetőanyagaként lehet találkozni a felejthetetlen napok történéseivel a képernyőn. |
| Tovább » |
|
Aki duplán ünnepelhetett [2007. június 18. 18:18]
Felejtehetetlen évadot zárt egykori góliátos labdarúgónk Kanta Szabolcs, aki ősszel a Nyíregyháza, tavasszal pedig a Siófok gárdájában szerepelt, így két bajnoki aranyérmet is szerzett az NB II-ben. |
Tovább » |
|
Harmadik adag fénykép [2007. június 18. 07:18]
A vasárnapi fényképek főszereplői az ovisok, a fotók megtekinthetőek Képgalériánkban! |
| Tovább » |
|
Mindenki ünnepelt! [2007. június 17. 22:48]
Vasárnap újabb három korcsoport küzdelmeivel zárult a Népligetben a XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál. A 3-4. osztályos fiúk 14 darab öt csapatos csoportban selejteztek, majd a 16 között már egyenes kieséses rendszerben játszottak tovább. Országos bajnok lett a Városi Általános Iskola és Óvoda csapata Szarvasról, miután a döntőben büntetőkkel legyőzte a Máriakálnoki Általános Iskola együttesét. A legkisebbek, vagyis az ovis korcsoport döntője is csak büntetőkkel dőlt el, méghozzá a szolnoki II. sz. Óvoda javára. Az 7-8. osztályos hölgyek öt csapatos körmérkőzéses versenyében a Miskocról érkező Móra Ferenc Általános Iskola gárdája győzött.
Immáron harmadik alkalommal szerepelt díjátadóként Kanta József, az MTK kiválósága, ám először válogatott játékosként. A rendkívüli népszerűségnek örvendő sportembert majd szétszedték a gyerekek, s ő ezt láthatóan rendkívül élvezte: „Tegnap a bátyám, Szabolcs volt a központban, hiszen egy napon két bajnoki aranyérmet is ünnepelhetett az NB II-ben (jelenleg Kanta Szabolcs a siófok játékosa, az első félévben azonban a Nyíregyháza gárdáját erősítette), ma pedig engem köszöntöttek sokan. Minden alkalommal megerősödik bennem az az érzés, amit már régóta tudok; jó a Góliát-családhoz tartozni.”
3-4. osztályos fiúk (II. korcsoport) Végeredmény: 1., Városi Általános Iskola és Óvoda, Szarvas 2., Általános Iskola, Máriakálnok 3., Felsővárosi Általános Iskola, Gyöngyös 4., Krúdy Gyula Általános Iskola, Budapest III. ker. Gólkirály: 13 góllal: Horváth Dániel Benczúr Általános Iskola, Nyíregyháza Tornádó díj (leggyorsabb találat): 14 mp Fabó Bence Városi Általános Iskola és Óvoda, Szarvas Legsportszerűbb csapat: Krúdy Gyula Általános Iskola, Budapest III. ker.
Óvodás fiúk (0. korcsoport) Végeredmény: 1., II. sz. Óvoda Jósika út, Szolnok 2., Szvetnik J. Óvoda, Mélykút 3., Radnóti Miklós Óvoda, Győr 4., Bem Óvoda, Kalocsa Gólkirály: 13 góllal: Stojka Albert Radnóti Miklós Óvoda, Győr
Legsportszerűbb csapat: Bem Óvoda, Kalocsa
7-8. osztályos lányok (IV. korcsoport) Végeredmény: 1., Móra Ferenc Általános Iskola, Miskolc 2., Általános Iskola, Kunmadaras 3., Általános Iskola, Háromfa 4., Általános Iskola, Szentkirályi 5., Chiovini Ferenc Általános Iskola, Besenyszög Gólkirály: 5 góllal: Varga Ramóna Általános Iskola, Háromfa
Legsportszerűbb csapat: Chiovini Ferenc Általános Iskola, Besenyszög
|
| Tovább » |
|
Második adag fénykép! [2007. június 17. 07:52]
Képgalériánkban már megtekinthető néhány fotó a Tanévzáró Fesztivál szombati napjáról. |
| Tovább » |
|
Nyíregyháza a bajnok! [2007. június 16. 22:29]
Az NB II-ben győztes labdarúgók mellett a legkisebbek is bajnoki címet ünnepelhettek szombaton, hiszen a XIX. Góliát-McDonald’s Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztiválon az I. korcsoportos (1998. január 1. után születettek), 80 csapatot felvonultató küzdelemsorozatában a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola csapata diadalmaskodott. A fináléban 1-0-ra nyertek a nyírségiek a nagyatádi Babay Általános Iskola együttese ellen. Szombaton a Népligetben még két bajnokot avattak, ugyanis a lányok két korcsoportban is megküzdöttek egymással. Az 5-6. osztályosok 15 csapatot felvonultató mezőnyében a Tolna ÁNK gárdája győzött 1-0-ra a döntőben a Bp. XVI. Ker. Bornemissza Péter Általános Iskola hölgykoszorúja ellen. Az első ízben kiírt IV. korcsoportos, 5 csapatos lánytornán a hajdúnánási II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola örülhetett, hiszen a körmérkőzések során ők lettek a legjobbak.
Az esemény megnyitóján megjelent Bicskei Bertalan mesteredző is az MLSZ képviseletében, ahol kifejtette: ˇAnnak idején elfogott a sárga irigység, amikor Zurbó Sándor ismertette velem az ötletét, hiszen amennyire egyszerű, annyira zseniális volt az iskolai képzés gondolata, és fájlaltam, hogy nem nekem jutott eszembe. A Góliát megvalósította a 80-as évek nagy ötletét, csupán az a probléma, hogy nem minden iskolában van ilyen jellegű foglalkozás!” A díjátadók között megjelent Szakály Péter, aki pályafutását a Góliát-McDonald's FC-ben kezdte és mára már 60 NB I-es találkozón pályára lépett, és az U 21-es válogatott tagja is. Az eredményhirdetés során ő akaszthatta édesapja és egyben korábbi nevelőedzője nyakába a nagyatádiaknak járó ezüstérmet (képünkön a pillanat). "A mai napig szeretettel gondolok vissza a kezdetekre és hálás vagyok apukámnak, aki az iskolánkban megszerettette velem ezt a csodálatos játékot. Ő azóta is trenírozza a gyerekeket, és ez a második hely mutatja, hogy nem is rosszul…" 1-2. osztályos fiúk (I. korcsoport) Végeredmény: 1., Kertvárosi Általános Iskola, Nyíregyháza 2., Babay József Általános Iskola, Nagyatád 3., Berzsenyi Dániel Általános Iskola, Kaposvár 4., Park u-i Általános Iskola, Mohács Gólkirály: 14 góllal: Ötvös Bence Kertvárosi Általános Iskola, Nyíregyháza Tornádó díj (leggyorsabb találat): 16 mp Harsányi Martin Nemesnádudvar Legsportszerűbb csapat: Park u-i Általános Iskola, Mohács 5-6. osztályos lányok (III. korcsoport) Végeredmény: 1., Tolna ÁNK 2., Bornemissza Péter Általános Iskola és Gimnázium, Budapest XVI. ker. 3., Móra Ferenc Általános Iskola, Rábatamási 4., Körzeti Általános Iskola, Heves Gólkirály: 7 góllal: Deák Ibolya Bornemissza Péter Általános Iskola és Gimnázium Legsportszerűbb csapat: Körzeti Általános Iskola, Heves
7-8. osztályos lányok (IV. korcsoport) Végeredmény: 1., II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hajdúnánás 2., Herman Ottó Általános Iskola, Miskolc 3., Séchenyi Ferenc Általános Iskola, Fertőszéplak 4., Árvay Általános Iskola, Sárospatak 5., Általános Iskola, Tiszaroff Gólkirály: 8 góllal: Kovács Anett II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Hajdúnánás Legsportszerűbb csapat: Általános Iskola, Tiszaroff
|
| Tovább » |
|
Első adag fénykép! [2007. június 16. 08:29]
Honlapunk Képgaléria részében már megtekinthető néhány fotó a pénteki nap eseményeiről! |
| Tovább » |
|
Kistérségi sikerek! [2007. június 15. 23:31]
A XIX. Góliát-McDonald’s Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál első napján a III. korcsoportban, azaz az 5-6. osztályosok fiúk, valamint a IV. korcsoportban, vagyis a 7-8. osztályos fiúk között avattak bajnokot.
A kisebbek 60 csapatos tornáján, félpályára keresztbe játszottak az együttesek, az első helyet a besenyszögiek szerezték meg, akik a döntőben a dombrádiakat győzték le a 2-0-ra. A bronzérmet a veszprémi csapat tagjai vehették át. A vándorkupát a győztes csapat kapitányának Kincses Péter adta át, aki maga is gólkirály volt az egyesület hasonló rendezvényén 16 évvel ezelőtt: „A legszebb emlékeim között tartom számon a góliátos tornákat, hiszen azok akkoriban és szerencsére manapság is a gyerekekről szóltak. Nagy örömmel jöttem el az idén is, mert a Góliát-McDonald’s FC szervezett rendszerében foglalkoztatott ifjú labdarúgók jelentik labdarúgásunk igazi tömegbázisát, így kíváncsi voltam a színvonalra is. Nem csalódtam, igazi örömfocit játszottak a srácok.”
Az idén újra versenyeztetett legidősebb korosztály 18 csapata kézilabda méretű pályán, 4+1-es formációban lépett pályára, ez a kezdeményezés a GMFC és az MLSZ Futsal Bizottságának közös döntése volt. A megnyitó ünnepségen megjelent Török Károly nemzetközi futsalbíró (a BLSZ elnöke) örült is a kezdeményezésnek: „Nagy szüksége van a futsal játéknak a népszerűsítésre, hiszen az nagy gond, hogy Magyarországon az 5+1-es játék a nagyon elterjedt. A Góliát kezdeményezése nagy lökést adhat a sportágnak, hiszen a gyerekek ráérezhetnek a futsal sajátosságaira.” A 7-8. osztályosok versenyét Atkár nyerte, miután a fináléban 4-1-re legyőzte Veszprémet, míg a bronzérmet a zagyvarékasiak szerezték meg..
Végeredmény III. korcsoport:
1., Chiovini Ferenc Általános Iskola, Besenyszög 2., Móra Ferenc Általános Iskola, Dombrád 3., Rózsa úti Általános Iskola, Veszprém 4., Mezőberény-Bélmegyer Kistérségi Általános Iskola,
Gólkirály 17 találattal: Novotnhy Soma (Rózsa úti Általános Iskola, Veszprém)
Tornádó díjas (a leggyorsabb gól szerzője): Szappanos Kristóf ( Benka Általános Iskola, Szarvas) 16 mp
Legsportszerűbb csapat: Mezőberény-Bélmegyer Kistérségi Általános Iskola
Végeredmény IV. korcsoport:
1., Petőfi Sándor Általános Iskola, Atkár 2., H. Botev Általános Iskola, Veszprém 3., Damjanich János Általános Iskola, Zagyvarékas 4., Zrínyi Ilona Általános Iskola, Tiszafüred
Gólkirály 15 találattal: Fülöp Viktor (Petőfi Sándor Általános Iskola, Atkár)
Legsportszerűbb csapat: Zrínyi Ilona Általános Iskola, Tiszafüred
|
| Tovább » |
|
Tizenkilendszedszer... [2007. június 15. 07:13]
Nagy napra virradtunk! Elkezdődik pénteken a Tanévzáró Fesztivál, amely immáron 19. alkalommal nyújt lehetőséget az ország legkülönbözőbb pontján lakó gyermekeknek arra, hogy felvillanthassák tudásukat.
Különösen fontos ez az esemény azoknak a kistelepüléseknek és kistérségeknek, ahonnan elképzelhető, hogy a későbbiekben is csak ritkán juthatnak el a tehetségek a fővárosig. Így a rendezvényen részt vesz többek között Regöly (Tolna), Karcsa (Borsod), Máriakálnok (Győr), Atkár (Heves), Pocsaj (Hajdu-Bihar), Mindszent (Csongrád) iskolájának csapata is.
Említést kell tenni néhány kiemelkedő és eredményes képzést biztosító iskoláról is, ahonnan 3 vagy 4 korcsoportban is lesznek résztvevők:
pl. Tokaj, II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézmény Heves, Körzeti Általános Iskola Kunmadaras, Általános Iskola Sopron, Lackner Kristóf Általános Iskola Polgárdi, Széchenyi István Általános és Zeneiskola Mezőberény-Bélmegyer, Kistérségi Általános Iskola
|
| Tovább » |
|
Versenykiírás most már tényleg letölthető módon! [2007. június 14. 09:18]
A XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Fesztivál versenykiírása és általános kiegészítő információi letölthetőek honlapunkról!
Versenykiírás 2007.
Általános kiegészítő információk |
| Tovább » |
|
Fontos tudnivalók a hétvégéről! [2007. június 13. 23:28]
A GMFC 19. alkalommal megrendezésre kerülő Tanévzáró Fesztiváljával kapcsolatban ismertetünk néhány információt:
Előzmények: 1988-ban alapítottuk az egyesületet, fő céljaink: - az egészséges életmódra nevelés; - a rendszeres testedzés és a sport megszerettetése, beépítése az életmódba - a labdarúgás megszerettetése és alapjainak szélesítése (az eltűnt grundok visszasírása helyett bevittük a focit az iskolába, ahol a gyerekek idejük nagy részét töltik) - eddig a 19 év alatt több mint 160.000 (5-14 éves) tanulót vontunk be a programba - a játékos-pályafutásukat egyesületünkben kezdők közül több mint százan már bemutatkoztak a külföldi és hazai I., II. osztályú csapatokban, a korosztályos és felnőtt válogatottban (lásd: www.goliatfc.hu) - a tanévzáró fesztiválra az éves programban résztvevő csapatok juthatnak el (ők heti 2-3 edzésen vesznek részt, téli és tavaszi tornáinkon indulnak, s ezen tornák legjobbjainak van lehetőségük részt venni a fesztiválon)
Adatok: - a végleges nevezés alapján 250 csapat 7 korcsoportban mérkőzik meg a 3 nap során - 3000 játékos, közel 500 edző, 4000 szülő, hozzátartozó, látogató - naponta 20-20 pályán folynak mérkőzések - kiemelendő, hogy 26 leány, 24 óvodai, 18 IV. korcsoportos csapat vesz részt a programban
Díjazás - I.-III. helyezett csapatok érem-, és serleg díjazásban részesülnek - I.-III. helyezett csapatok játékosai a McDonald’s ajándékaként 1-1 db labdát, pólót, vagy mezt kapnak - valamennyi résztvevő csapat okleveles díjazásban részesül - minden résztvevő játékos emléklapot kap - a testnevelők/edzők szakmai képzettségét segítve, Ferenczi Attila az általa írt labdarúgással foglalkozó szakkönyvet ajánlotta fel, így minden edző kap belőle egy példányt
A Coca-Cola támogatásával a 3 nap alatt 4000 liter üdítőt biztosítunk a csapatok részére. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet jelentős kedvezményt adva biztosítja a létesítményeket. A Nike támogatásaként a rendezvényt lebonyolító 50 fős szervezőgárda számára 1-1 egyenpólót biztosít, továbbá a mérkőzések lejátszását 40 db labdával segíti. A helyszínen kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít a résztvevők és kilátók részére.
Program: A program a 3 napon (június 15-17.) megegyezik: 09:00 csoportmérkőzések, selejtezők 13:00 megnyitó 14:00 további selejtezők, elődöntők 17:00 döntő 17:45 eredményhirdetés.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, különösen hívjuk és várjuk az utánpótlás labdarúgással foglalkozó szakembereket. Mindezt azért is fontosnak tartjuk, mert visszatekintve a korábbi évek jegyzőkönyveire, akik a legjobb mezőnyjátékosok, illetve gólkirályok lettek, szinte biztosan bemutatkoztak az élvonalban is. (Pl. Stieber Zoltán, Kanta József, Terjék Lajos, Somodi Bence, Kozmor Ákos, Kincses Péter, Balaskó Iván stb.)
Támogatók, fővédnökök: Az esemény fő támogatója, anyagi finanszírozója névadó szponzorunk, pártoló tagunk a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat. A rendezvény fővédnökei: Radek Janalík, a McDonald’s ügyvezető igazgatója, Török Ottó a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatója.
Támogatók: Nike Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Coca-Cola
Egyéb érdekességek: - Az utóbbi 9 évben a rendezvénynek a Budapesti Olimpiai Központ Népligetben található Sportcentruma (FTC Utánpótlás Centruma) adott otthont. Ez a sportlétesítmény egyike a legimpozánsabbaknak hazánkban, itt biztosított a rendezvény kultúrált lebonyolítása.
- Nevezési díj – mint ahogy a múltban sem volt soha, most sincs.
- A rendezvényt az előrejelzések szerint számos sportvezető és jó néhány volt góliátos játékos is meglátogatja, illetve vesz részt a díjátadó ünnepségen. Így pl. a Kaposvár játékosa Szakály Péter és tetvére Dénes, akiknek a Góliátban édesapjuk volt az edzőjük. Eljön Kanta József, Busai Attila, jelezte részvételét a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára, Szlatényi György úr, Török Károly a Budapesti Labdarúgó Szövetség elnöke, (örömhír, hogy előzetes tárgyalásaink szerint augusztusban együttműködési szerződést írunk alá), Török Ottó NUSI, díszelnökünk Détári Lajos.
- Pénteken Tokajból érkezik Kovács Péter volt góliátos játékos, aki barátjával a Freestyle szervezet tagjaként a megnyitón bemutatót tart.
Cím: Budapest Olimpiai Központ (Népliget FTC) X. Kismartoni út 4. Péntek: 09:00 – 18:00 Szombat: 10:00 – 18:00 Vasárnap: 09:00 – 18:00
|
| Tovább » |
|
Kedvezményes NIKE-vásár! [2007. június 13. 14:58]
A XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Fesztivál mindhárom napján kitelepül a Nike Magyarország a Népligetbe, így mindenkinek lehetősége lesz kedvezményesen hozzájutni a márkás sporteszközökhöz! |
| Tovább » |
|
Ügyességi feladatok! [2007. június 13. 07:59]
Pénteken és vasárnap a XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Fesztivál keretén belül labda.ügyességi feladatok végrehajtásával próbálhatják ki a vállalkozó kedvű gyerekek képességeiket! Lesz dekázás, fejjel emelgetés, kapufacélzó verseny, szlalomlabdavezetés és 1:1 elleni játék! A centerpálya és büfé közötti területen 10:00 és 15:00 óra között várják a gyerekeket a szervezők! |
| Tovább » |
|
Készülünk a Tanévzáró Fesztiválra! [2007. június 12. 00:12]
A napokban kapta meg az összes érintett a XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Fesztivál pontos menetrendjét, hogy fennakadások nélkül rendezhessük meg a gyermekfutball igazi nagy eseményét. Több száz ember dolgozik azon, hogy pénteken, szombaton és vasárnap minden klappoljon a népligeti helyszínen, ahol közel 3.000 gyermek rúgja majd a labdát. |
| Tovább » |
|
Az utolsó eredménysorok [2007. június 08. 07:11]
Lassan beérkezett szerkesztőségünkbe az utolsó adag eredménysor és fényképcsomag, amelyet az alábbi körzetekből küldtek: Tokaj (képünkön), Zomba, Szombathely, Ózd, Veszprém, Kőszeg, Jászberény, Hajós, Tiszakécske, Tatabánya és Buda. Táblázatunkban megtalálhatóak a különböző események, ahol a kupa jelre kattintva lehet elolvasni a részleteket! |
| Tovább » |
|
Szomorú valóság [2007. június 07. 07:21]
A három góliátos játékosunk sem tudott segíteni azon, hogy labdarúgó válogatottunk ne szenvedjen kiütéses vereséget Oslóban. A Szélesi Zoltánt, Vanczák Vilmost és Tőzsér Dánielt is a kezdőben tudó csapatunk 4-0-ra kapott ki Norvégiától. Képünkön Tőzsér Dániel küzd a labdáért Riise-vel. |
Tovább » |
|
Győzött az U21-es válogatott [2007. június 06. 20:23]
A szombati, fehéroroszországi 1-0-ás vereség után szerdán a Szusza Ferenc Stadionban Lettország együttesét fogadta U21-es válogatottunk. A csapat második Európa-bajnoki selejtezőjén Feczesin Róbert 21. percben szerezett góljával 1-0-ra győzött.
A sikernek négy korábbi góliátos labdarúgó is részese volt.
Magyarország: Bogdán Á. – Kiss Z., Kovács G., Guzmics, Fodor – Szakály P. (Simonfalvi, 72.), Korcsmár, Nyári (Demjén, 76.), Laczkó – Hrepka (Szatmári, 46.), Feczesin
|
Tovább » |
|
Meccsdömping [2007. június 06. 07:37]
A Versenyek, eredmények menüpontunk alatt számtalan újabb tornaredménye olvasható, míg Képgalériánkban sok-sok fotó várja a kedves olvasókat. Kaposfő, Heves, Nagyatád, Törökszentmiklós, Iregszemcse, Bonyhád, Nagyatád, Pécs, Berettyóújfalu, Karcag, Bp. XIII. ker, Budai körzet, Kuntszentmárton, Sükösd, Gyenesdiás, Tokaj, Győr, Bátaszék, Tiszafüred, Hajós, Nyúl, valamint Rácalmás (fotónkon az ovis verseny) ereményei tehát elérhetőek táblázatunkban. |
| Tovább » |
|
Szikrázóan kemény meccsek [2007. június 05. 07:04]
Az alábbi tudósítást Lendvay Ákos, Budapest XVI. kerület körzeti szervezője küldte el honlapunknak:
A 7 csapattal megrendezésre kerülő I. korcsoportos torna legnagyobb meglepetései már a csoportmérkőzések során megtörténtek. Egyrészt a Bornemisza Péter Gimnázium leánycsapata 2 győzelemmel, 1 döntetlennel veretlenül, első helyen jutott a 4 közé, míg a Bornemisza „B” csapata a Jókai Mór Általános Iskola és a Lemhényi Dezső Általános Iskola gárdájának legyőzésével szintén a kisdöntőbe jutott. A másik csoportban „papírforma” eredmény született: első helyen a Bornemisza „A”, másodikként a Herman Ottó Általános Iskola jutott tovább. A négy között aztán a Bornemisza „A” hosszabbítás után büntetőkkel jutott a döntőbe saját „B” csapata ellenében, míg a másik ágon a Herman Ottó Általános Iskola kemény küzdelemben 2:1-re győzte le a Bornemisza leány csapatát. A harmadik helyet szikrázó küzdelemben a Bornemisza „B” csapata szerezte meg, 1:0-ra győztek a leányok ellen, akik egyáltalán nem „leányfocit” játszottak! (…) A bajnoki cím a Bornemisza „A” csapatának jutott, mivel változatos, érdekes, szép mérkőzésen győztek a Herman Ottó Általános Iskola legénysége ellen. A leánycsapat dicséretére legyen elég annyi, hogy 2 vereségük ellenére 3 gólt rúgtak és csak 3 gólt kaptak az 5 mérkőzésen. A versenybíróság ezért úgy határozott, hogy az eredetileg „gólkirálynak” szánt serleget a rendkívül szépen, harcosan, eredményesen játszó leánycsapat kapja. (A fiúk nem brillíroztak: hárman is 3 gólt szereztek…)
A II. korcsoportban a pénteki versenynapon 8 csapat indult. Mind a két csoportból kiemelkedtek a Bornemisza Péter Gimnázium fiú csapatai, így azok első helyen jutottak a négyes kisdöntőbe, míg a második helyen a Jókai Mór Általános Iskola „A” és „B” csapata jutott tovább. Itt is meg kell említeni a Bornemisza Péter Gimnázium leány csapatát. Mindennél többet mond a tény: a 3 fiú csapattól összesen 4 gólt kaptak. A négy közé jutott csapatok aztán küzdelmes mérkőzéseket vívtak, hosszabbítások, büntetőpárbaj után a Bornemisza-csapatai legyőzték a Jókai legénységét, a harmadik helyért, illetve a bajnoki címért folyó „testvérharcban” – hosszabbítások után – az iskolák „A” csapatai győztek. A gólkirályi címet és az érte járó serleget 4 góllal a Bornemisza-csapatának tagja, Mudroch Mendel érdemelte ki. A győzteseknek és a helyezetteknek a Bornemisza Péter Gimnázium, Alapfokú Művészeti és Általános Iskola igazgatója Papp Zoltán úr adta át a megérdemelt érmeket és serlegeket. |
| Tovább » |
|
A GMFC elnöksége 5. rész [2007. június 04. 06:31]
Név: Polónyi László
Születési idő: 1972. február 3.
Családi állapot: nős, két gyermeke van
Iskolai végzettségek:
Bessenyei György Tanérképző Főiskola, testnevelés-matematika tanár Janus Pannonius Tudományegyetem UEFA „B” licenc
Munkahelyek:
Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Zagyvarékas testnevelés-matematika tanár, 2003-tól iskolaigazgató
Sportfunkciók:
Rékasi Diáksport Egyesület elnöke Községi Sportegyesület elnökségi tagja Zagyvarékasiak Baráti Köre alapítója, elnöke Rékasi Kisdiákokért Alapítvány elnöke 1999. óta GMFC csoportvezető, 1998-tól GMFC körzeti szervező 2002. óta Önkormányzati Képviselő 2002. óta a GMFC elnökségi ülések állandó meghívottja, résztvevője |
| Tovább » |
|
„Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Kerekasztal” [2007. június 03. 14:36]
Elbert Gábor Sport Szakállamtitkár úr egyeztető megbeszélésre hívta a labdarúgó utánpótlás-nevelésben érdekelt szervezet vezetőit és a szakterülettel foglalkozó munkatársakat. Az eseményen részt vett Kisteleki István úr, az MLSZ elnöke, dr. Szabó Tamás úr, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet főigazgatója, a Magyar Diáksport Szövetség képviselője, dr. Baksa László, a Góliát-McDonald’s FC elnöke, továbbá a sport szakállamtitkárság vezető munkatársai.
Elbert Gábor úr bevezetőjében elmondta, hogy a Nemzeti Sportstratégia minden eddiginél karakteresebben körvonalazza az utánpótlás-nevelés színterén jelentkező feladatokat. Érdemi előrelépés csak az erőforrások koncentrációjával, a feladat-ellátásban érdekelt állami-, önkormányzati-, sportszakmai szervezetek, civil szerveződések, valamint a gazdasági élet szereplőinek széleskörű együttműködésével valósítható meg. Fontosnak ítélte, hogy a hazai labdarúgó utánpótlás-nevelésben – eltérő szerepkörrel és feladatokkal – szerepet vállaló négy meghatározó szervezet vezetői és képviselői kifejezték készségüket az együttműködésre, melynek eredményeként a korábbiaknál jobban megvalósulhat a sportág utánpótlás-nevelési részelemeinek összekapcsolása, egymásra építése, rendszerbe szervezése. Természetesen minderre a Magyar Labdarúgó Szövetség irányításával, az általa elfogadott utánpótlás-nevelési program keretében kerülhet sor.
Jelenlévők megállapodtak, hogy a következő hetekben dr. Szabó Tamás úr irányításával szakértői szinten kidolgozzák az „összehangolás” szakmai, szervezeti és egyéb követelményeit, illetve elkészítik a megvalósítás ütemtervét.
A Góliát-McDonald’s FC örömmel vesz részt ebben a munkában, hisz egyesületünk 1988-ban az akkori MLSZ vezetés egyetértésével, támogatásával jött létre. Időről időre (a mindenkori MLSZ és állami sportvezetéssel együttműködve) közösen határoztuk meg a fejlesztés céljait, hosszú évekig összehangoltan, tervszerűen, támogatásukkal dolgoztunk együtt. Szeretnénk, ha ez így lenne a jövőben is.
|
| Tovább » |
|
Sima vereség Görögországban [2007. június 03. 08:50]
Válogatottunk szombaton 2-0-ás vereséget szenvedett a Görögország elleni Eb-selejtezőn Heraklionban. Győzelmükkel - mivel a törökök 3-2-es vereséget szenvedtek Boszniában - a görögök álltak a csoport élére, Magyarország továbbra is az ötödik. A mérkőzésen a korábbi góliátosok közül Bodor Boldizsár és Tőzsér Dániel kezdőként Vanczák Vilmos és Szélesi Zoltán pedig csereként játszott a nem túl szívderítő mérkőzésen. |
Tovább » |
|
A Pécsi Góliát nagy sikere [2007. június 02. 21:34]
Három korcsoportban indultak a pécsi gólitosok a székesfehérvári Csukovics László Emléktornán, ahol az 1887-es és 1998-as korosztály egyaránt a 7. helyen végzett. Az 1999-esek azonban megnyerték a tornát, sőt Tóth Marcell révén a gólkirályt is ők adták! |
| Tovább » |
|
A GMFC elnöksége 4. rész [2007. június 01. 09:09]
Név: Kis György
Születési idő: 1954. augusztus 4.
Családi állapot: nős, két gyermeke van
Iskolai végzettségek:
Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola villamosmérnök Külker Főiskola Marx Károly Közgazdasági Tudomány Egyetem
Munkahelyek:
Budapesti Híradástechnikai Vállalat műszerész, kereskedelmi főosztály vez. helyettes
COOP-HOTELS Idegenforgalmi Vállalat nemzetközi irodavezető
CAOLA Kozmetikai Háztartás-vegyipari Vállalat kereskedelmi vezérigazgató helyettes
Népstadion és Intézményei létesítményvezető, biztonsági vezető
Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Budapesti Olimpiai Központ vezető
Sportfunkciók: Magyar Labdarúgó Szövetség volt tagja, elnöke Magyar Labdarúgó Szövetség FAIR-PLAY Bizottság tagja
|
| Tovább » |
|
A GMFC elnöksége 3. rész [2007. május 31. 14:37]
Név: Horváth Lajos Péter
Születési idő: 1960. június 9.
Családi állapot: elvált, 3 gyermeke van.
Iskolai végzettségek:
Magyar Testnevelési Egyetem - középiskolai testnevelő tanár - atléta szakedző
Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem - közigazgatás-szervező
Munkahelyek:
Németh László Gimnázium (Budapest) testnevelő tanár
Eötvös József Általános Iskola (Csurgó) testnevelő tanár
Csurgói Önkormányzat sportreferens
Nagyatádi Önkormányzat sport főtanácsos
Önkormányzati Területfejlesztési Minisztérium Sportszakállamtitkárság Stratégiai Osztály vezető főtanácsos
Sportfunkciók:
Nagyatád Város Sport Közalapítvány volt titkára
Városi Szabadidősport és Utánpótlás-nevelő Egyesület volt elnöke
Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet volt Somogy megyei instruktora
Somogy megyei Kézilabda Szövetség volt alelnöke
Somogy megyei Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Bizottság volt titkára
Somogy megyei Diáksport Szövetség Körzeti Bizottságának volt titkára
Góliát-McDonald's FC: 2002. óta elnökségi tag |
| Tovább » |
|
Öten repülnek Görögországba [2007. május 31. 07:34]
Várhidi Péter szerda délután kijelölte azt az öt labdarúgót, aki most kimarad az utazókeretből. A szövetségi kapitány úgy döntött, hogy ezúttal Balajcza Szabolcs, Vaskó Tamás, Sándor György, Filkor Attila és Kanta József nem utazik a csapattal. Így tehát egy korábbi góliátos labdarúgó nem növelheti válogatottságainak számát, ő pedig Kanta József. A további öt labdarúgó elutazik Görögországba a csapattal
A válogatott csütörtök délelőtt utazik Budapestre, és délben repül Görögországba. A házigazdák elleni Európa-bajnoki selejtezőre szombaton, magyar idő szerint 20. 30-kor kerül sor Heraklionban, a Pankritio-stadionban.
A magyar válogatott kerete
Kapusok: Végh Zoltán, Fülöp Márton
Védők: Csizmadia Csaba, Szélesi Zoltán, Balogh Béla, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Bodor Boldizsár
Középpályások: Vadócz Krisztián, Buzsáky Ákos, Tóth Balázs, Vass Ádám, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs, Hajnal Tamás, Farkas Balázs
Támadók: Gera Zoltán, Priskin Tamás, Rajczi Péter, Tisza Tibor |
Tovább » |
|
Özönlenek az eredmények [2007. május 30. 10:12]
Képek, gólok, eredmények minden mennyiségben honlapunkon! Polgárdi, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Ajka, Törökszentmiklós, Solymár, Zalaegerszeg és a többi körzet adatait tartalmazza táblázatunk, amelyeket a Versenyek, eredmények menüpont alatt találhatnak a kedves olvasók. A gyönyörű fényképek pedig a Képgaléria gombra kattintva nézegethetők! |
| Tovább » |
|
Megint gratulálhatunk! [2007. május 29. 10:09]
A labdarúgó NB I. utolsó fordulójának zárómérkőzésén is történt két - góliátos szempontból - örvendetes esemény. Egyrészt bemutatkozott az élvonalban az egykori Gödöllői Góliátos Busai Attila, aki így ligabajnoki aranyérmet és felnőtt bajnoki ezüstérmet is átvehetett a szezon végén. Másrészt pedig Kanta József (képünkön) zárta - stílszerűen - góllal az idényt, így 16 góljával csapata legeredményesebbje lett, míg az összesített góllövőlistán holtversenyben a győri Bajzáttal második lett. |
Tovább » |
|
Nem lettek a keretszűkítés áldozatai [2007. május 28. 07:21]
Mind a hat korábbi góliátos labdarúgó (Szélesi Zoltán, Bodor Boldizsár, Vanczák Vilmos, Tőzsér Dániel, Kanta József és Farkas Balázs) tagja maradt a magyar labdarúgó válogatott 25 fős keretének, amely a görögök és a norvégok elleni idegenbeli EB-selejtezőkre készül. Mi több az ugyancsak tétmeccset játszó U21-es válogatottban (képünkön) is szép számmal találhatók egykori neveltjeink.
Az U21-es válogatott kerete:
Kapusok: Hegedűs Lajos (Bodajk FC Siófok), Bogdán Ádám (Vecsés)
Mezőnyjátékosok: Kovács Gábor (Vasas SC), Miskolczi László (Nyíregyháza Spartacus FC), Kovács Zoltán (Győri ETO FC), Simonfalvi Gábor (ZTE), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Debreceni András (Budapest Honvéd), Varga Róbert (Győri ETŐ FC), Szakály Péter (Kaposvár), Demjén Gábor (FC Sopron), Nyári Tibor (Győri ETO FC), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Feczesin Róbert (FC Sopron), Hrepka Ádám (MTK Budapest), Laczkó Zsolt (FTC), Szalai Ádám (VfB Stuttgart), Németh Krisztián (MTK Budapest)
Biztonsági tartalékok: Kemenes Szabolcs (FTC), Fodor Marcell (Felcsút SE), Ludánszki István (ZTE), Farkas Péter (VÁC VLSE), Ivancsics Gellért (Budapest Honvéd), Sipos Tamás (Nyíregyháza Spartacus FC), Ladóczki István (Bodajk FC Siófok), Kiss Zoltán (Újpest FC), Pátkai Máté (MTK Budapest), Kádár Tamás (ZTE), Szatmári Lóránd (Pécsi MFC)
|
Tovább » |
|
Simon András a Liverpoolé! [2007. május 27. 20:12]
Az Aston Villa, a Blackburn, a Dinamo Kijev, a Cottbus, az AEK Athén, a St. Truiden (és még sorolhatnánk a neves klubokat) után az FC Liverpool is leigazolt egy korábbi góliátos labdarúgót. A Salgótarjánból indult, 17 éves Simon András (képünkön jobbra, Németh Krisztián mellett) a BL-döntős alakulat tartalékcsapatához igazolt. Az öt éves szerződés mérföldkő lehet a két fiatal életében. |
Tovább » |
|
Elnöki látogatás [2007. május 27. 09:23]
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ebben az idényben is több alkalommal látogatják meg a Góliát-McDonald's FC központjában dolgozók a különböző körzeti versenyeket. A GMFC elnöke, Dr. Baksa László ezúttal a Budai körzet II. korcsoportos küzdelemsorozatát tekintette meg, ahol izgalmas mérkőzések mellett, magas színvonalú játékot is láthatott. A győzelmet végül a képen is látható, Pártos Péter által vezetett Krúdy Gyula Általános Iskola 1. csapata szerezte meg, miután a döntőben 3-1-re legyőzte a Don Bosco Katolikus Általános Iskola legjobbjait. A bronzmeccsen gólzáporos (5-3) sikert ért el a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola az Óbudai Nagy László Általános Iskola ellen. |
| Tovább » |
|
11 percig bentmaradást ért a gól... [2007. május 27. 00:39]
Horváth Péter (képünkön) gólja Vácott a 72. percben bentmaradást ért a pécsieknek a labdarúgó NB I. utolsó fordulójában, ám a 83. percben egyenlítettek a hazaiak, s a döntetlen már nem volt elég a baranyai együttesnek. Mivel a REAC 2-2-es döntetlent ért el Székesfehérvárott, a Győr pedig legyőzte a Diósgyőrt, a váci pontmentés azt jelentette, hogy a korábban már kiesett Vác magával ragadta a pécsieket is a másodosztályba! |
Tovább » |
|
Öt szerzett gól két meccsen [2007. május 26. 07:21]
A héten két mérkőzést is vívott egymással a magyar és az osztrák U18-as válogatott. A mieink itthon 3-0-ra győztek, a visszavágón pedig 2-2-es döntetlen született. A kilenc (!) korábbi góliátost foglalkoztató válogatottban Faggyas Milán (képünkön) gólt is szerzett, míg Lengyel Ádámot az első találkozón kiállította a játékvezető. |
Tovább » |
|
Halgas Tibor kidőlt a sorból [2007. május 25. 18:53]
Keresztszalag-szakadást szenvedett a Diósgyőri VTK középpályása, aki így hosszabb kihagyásra számíthat. A korábbi góliátos labdarúgónak mielőbbi felépülést kívánunk. |
Tovább » |
|
Remek fotók a galériában [2007. május 25. 13:12]
A rácalmási ovisok tornájáról, valamint a kaposvári rendezvényről is feltöltöttük a képeket honlapunkra, miközben a budai körzet versenykiírása is olvasható már ott (ők ma rendeznek két korcsoportnai is tornát). Ezen kívül már megtalálható az ajkai II., a kisvárdai I., II. és III., a soproni I., II., III. és IV. korcsoportosok eredménysora mellett a XIX. kerületiek III. korcsoportos és ovis végeredménye. Szóval, van böngésznivaló! |
| Tovább » |
|
Csak büntetők döntöttek [2007. május 25. 09:17]
A nyúli sporttelepen megrendezett III. korcsoportos tornán 7 csapat indult a díszes vándorserlegért, és a bakonyszentlászlóiak nagy csatában, csupán büntetőkkel kerekedtek a rivális, pannonhalmaiak fölé. A torna teljes eredménysora itt olvasható. |
| Tovább » |
|
Pátkai első gólja az élvonalban [2007. május 24. 07:21]
A keddi Győr - MTK (3-4) találkozón három korábbi góliátos fiú is gólt szerzett. Kanta Józseftől ezt már megszokhattuk, sőt Pál András - a győztes gól szerzője volt a 93. percben - is megtalálta tavasszal a góllövőcipőjét. Ám a mérkőzést végigjátszó, mi több az egyik legjobb teljesítményt nyújtó Pátkai Máté (képünkön) azzal dicsekedhet, hogy élete első NB I-es gólját szerezte Győrött. |
Tovább » |
|
Hat góliátos a keretben! [2007. május 23. 15:14]
Válogatottunk június 2-án Kréta szigetén, Heraklionban a görögök, 6-án Oslóban a norvégok ellen vívja következő Eb-selejtező mérkőzéseit. Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte bő keretét a két találkozóra, amelyben hat korábbi góliátos labdarúgó is található.
A magyar válogatott bő kerete
Kapusok: Végh Zoltán (MTK Budapest) Fülöp Márton (Sunderland AFC) Balajcza Szabolcs (Újpest FC) Balogh János (DVSC-TEVA)
Védők: Csizmadia Csaba (SV Mattersburg) Balogh Béla (MTK Budapest) Rodenbücher István (MTK Budapest) Juhász Roland (RSC Anderlecht) Vaskó Tamás (Újpest FC) Bodor Boldizsár (Roda JC) Szélesi Zoltán (FC Energie Cottbus) Vanczák Vilmos (K. Sint Truiden)
Középpályások: Tóth Balázs (Kayseri Erciyesspor) Sándor György (Újpest FC) Filkor Attila (FC Internazionale) Vass Ádám (Stoke City) Tőzsér Dániel (AEK Athén) Vadócz Krisztián (FC Motherwell) Dzsudzsák Balázs (DVSC-TEVA) Horváth András (FC Sopron)
Támadók: Huszti Szabolcs (SV Hannover ’96) Hajnal Tamás (1. FC Kaiserslautern) Kanta József (MTK Budapest) Gera Zoltán (West Bromwich Albion) Buzsáky Ákos (FC Plymouth Argyle) Farkas Balázs (Dinamo Kijev) Tisza Tibor (Újpest FC) Hrepka Ádám (MTK Budapest) Priskin Tamás (Watford FC) Németh Krisztián (MTK Budapest) Rajczi Péter (FC Barnsley)
|
Tovább » |
|
A GMFC elnöksége 2. rész [2007. május 23. 12:59]
Név: Kasnyik János
Születési idő: 1959. január 27.
Családi állapot: nős, 1 gyermeke van.
Iskolai végzettségek:
Közgazdaságtudományi Egyetem - okleveles könyvvizsgáló
Munkahelyek:
- Károlyi Mihály Közgazdasági Szakközépiskola középiskolai tanár
- Auras Autóalkatrészgyár üzemgazdasági osztályvezető
- Fővárosi Önkormányzat sportközgazdász
- Góliát-McDonald's FC gazdasági vezető
- Kasnyik & Társa Kft. könyvvizsgáló
Sportfunkciók:
- MLSZ Felügyelő Bizottságának volt tagja - 1998 óta a Góliát-McDonald's FC elnökségi tagja - Magyar Rögbi Szövetség Felügyelő Bizottságának elnöke - hazai, nemzetközi Maraton és félmaraton futóversenyek résztvevője
|
| Tovább » |
|
A GMFC elnöksége 1. rész [2007. május 22. 11:32]
Név: Dr. Baksa László
Születési idő: 1949. szeptember 29.
Családi állapot: nős, 2 gyermeke van.
Iskolai végzettségek:
Magyar Testnevelési Főiskola - középiskolai testnevelő tanár - labdarúgó szakedző - doktori fokozat
Munkahelyek (beosztás):
- OTSH Utánpótlás-nevelési önálló osztály, főosztályvezető helyettes
- Oktatási Minisztérium Testnevelési és Sport Önálló Osztály, főosztályvezető
- OSH Diák- és Szabadidősport Főosztály, főosztályvezető
- Saját tulajdonú B&B SPACEWALL Kft., ügyvezető igazgató
- Góliát-McDonald’s FC, elnök
Sportfunkciók:
- Az MLSZ elnökségének két időszakban volt tagja. - MLSZ UP Bizottságának tagja és vezetője volt - 1988 óta a Góliát-McDonald's FC elnöke
|
| Tovább » |
|
Bemutatjuk az elnökséget [2007. május 22. 07:45]
Új sorozat indul honlapunkon. Az elkövetkező napokban bemutatjuk a Góliát-McDonald's FC küldöttgyűlésén 2007. május 11-én 4 évre megválasztott elnökségünk tagjait (képünkön), akiknek ezúton is gratulálunk megválasztásukhoz, és bízunk benne, hogy sikeresen navigálják egyesületünket az előttünk álló időszakban. |
| Tovább » |
|
Kincses gólja későn jött [2007. május 21. 07:00]
Az NB I. utolsó előtti fordulójában eddig egy korábbi góliátos lőtt gólt, igaz a holnapi Győr - MTK mérkőzésen ez a szám még emelkedhet. A Vasas paksi vendégjátéka során nem sok babér termett a fővárosiaknak, akik ellen a hazaiak 4-2-es győzelmükkel bebiztosították élvonalbeli tagságukat. A mérkőzés utolsó gólját a képünkön látható Kincses Péter szerezte. |
Tovább » |
|
Kilenc körzet hírei [2007. május 20. 11:51]
Érdemes folyamatosan nézegetni Versenyek, eredmények menüpontunkat, mert folyamatosan töltődnek fel a különböző körzeti tornák információi. Ezúttal Miskolc, Tiszafüred, Salgótarján, Törökszentmiklós és Polgárdi körzetek versenykiírásai, valamint Nyúl II. korcsoportos, Ajka III. korcsoportos, Kecskemét I. körzet I. és II. korcsoportos, valmint Baja I., II. és III. korcsoportos tornáinak eredményei kerültek fel honlapunkra. Képünk a bajai eseményen készült, a további kapcsolódó képek megtekinthetők galériánkban! |
| Tovább » |
|
Harmadik helyen végeztünk [2007. május 20. 10:02]
U19-es válogatottunk utolsó, Írország elleni Eb-selejtezőjén két, a meccs finisében kapott góllal 2-0-ás vereséget szenvedett. A másik mérkőzésen Németország 2-0-ra győzött Bulgária ellen, így a csoport élén a németek végeztek. Képünkön Farkas Balázs küzd a labdáért.
Magyarország: Somodi - Nagy J., Pintér, Sipos (Debreceni), Vadnai - Gyömbér (Simon A.), Nagy S., Mészáros - Filkor - Farkas, Németh Krisztián. |
Tovább » |
|
Újváros, Újváros [2007. május 19. 06:50]
Az ózdi Újváros Téri Általános Iskola csapata két tucatot rúgva és egyetlen gólt sem kapva, 100 %-os teljesítményt nyújtva nyert az arlói, a borsodbótai, a hangonyi és az ózdi Hódoscsépányi ÁMK együtteseit megelőzve a körzet tavaszi góliátos tornáján. A lányoknál Borsodbóta csapata versenyen kívül – meghívottként – indult, mérkőzés lehetőséget biztosítva ezzel Zádorfalva csapatának. |
| Tovább » |
|
Vituska súlyos sérülése [2007. május 18. 07:43]
A Lombard-Pápa szerda délelőtti edzésén sérült meg - kulcscsonttörést szenvedett - az utánpótlás-válogatott játékosa, Vituska István. Az első diagnózis szerint elkerülhetetlen a műtéti beavatkozás az egykori góliátos fiúnál. A baloldali középpályás számára így befejeződött az NB II-es bajnokság, várhatóan mintegy 8 hétig tart a felépülése, és talán a nyári alapozási időszakban térhet csak vissza. |
Tovább » |
|
Maradt még remény [2007. május 17. 10:36]
U19-es válogatottunk második mérkőzésén is döntetlent játszott az írországi Eb-selejtező minitornán. Várhidi Péter együttese a Németország elleni, hétfői 0-0 után szerdán 1-1-et játszott Bulgária korosztályos csapatával. Gólunkat Németh Krisztián szerezte.
Válogatottunk két meccs után két pontot szerzett, ezzel a csoport harmadik helyén áll. A nap másik mérkőzésén a német válogatott 1-0-ra nyert Írország ellen. Ez azt jelenti, hogy a mieink továbbjuthatnak, amennyiben nyernek a szombati összecsapáson, a házigazdák ellen, és a német-bolgár találkozó is számunkra kedvezően alakul. |
Tovább » |
|
Még mindig előttünk a java! [2007. május 17. 06:49]
Budapest XIII. és XIX. kerület, Zagyvarékas, Kaposfő, Hajós és Pécsvárad körzetek versenykiírásai kerültek fel honlapunkra, míg Polgárból már eredménysort is kaptunk, aminek eredményeképpen a II. korcsoport győztese a Vásárhelyi Pál Általános Iskola lett Polgárból, a III. korcsoportban Tiszacsege győzött, míg a IV. korcsoport legjobbja a a hajdúnánsi Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata lett. |
| Tovább » |
|
Góliátos helyett góliátos a kezdőcsapatban! [2007. május 16. 13:55]
Valószínűleg szakadó esőben kerül sor az U19-es válogatott 15. 30-kor kezdődő, Bulgária elleni Eb-selejtezőjére. Várhidi Péter az ebéd előtti taktikai értekezleten kihirdette a kezdőcsapatot, s elmondta, nem hajt végre szerkezeti változtatást, a sérült - és két sárga lapos - Farkas Balázs helyét Lencse László (képünkön) veszi át.
- Lencse László velünk volt szinte minden meccsen, így nem okoz gondot a beilleszkedése – mondta Várhidi Péter. - Kellőképpen "csibészesnek" tartom ahhoz, hogy vagányul megoldja a rábízott feladatot, ami ugyanaz lesz, mint Farkasé volt. A csapatkapitányi karszalagot a mai meccsen Filkor Attila viseli majd.
Az U19-es válogatott kezdőcsapata: Somodi Bence - Nagy József, Pintér Ádám, Sipos Tamás, Vadnai Dániel - Filkor Attila, Vass Ádám, Mészáros Márk - Stieber Zoltán - Lencse László, Németh Krisztián
|
Tovább » |
|
Cikk rólunk a jubileumi számban [2007. május 16. 12:45]
Tiszakécske körzeti szervezője, Szutor Sándor 1989-ben alapította a szentkirályi helyi lapot, a Szentkirályi Hírmondót , amelynek ehavi számában megjelent egy iskolai melléklet a szentkirályi oktatás 150 éves jubileuma alkalmából. Ebben a mellékletben - többek között - található egy cikk a Szentkirályi Általános Iskola sportjának elmúlt 20 évéről. Az írásban meleg hangú megemlékezés olvasható arról, milyen segítséget jelent számukra a Góliát-McDonald's FC támogatása. |
| Tovább » |
|
Méltó ünnepi műsor a Góliát szellemiségéhez [2007. május 15. 21:57]
A Góliát-McDonald's FC 2003-ban, az egyesület alapításának 15. évfordulója alkalmából saját elismerési rendszert hozott létre, az egyesületünk tevékenységét kiemelkedően segítő személyek és szervezetek számára. Az elnökség döntése alapján az elismerések átadására évente, az egyesület alapításának évfordulója alkalmából kerül sor. Ezúttal a Küldöttgyűlést követően került sor az ünnepségre, amelyről a Tovább gomb megnyomásával részletes, fényképes összefoglalónkat olvashatják. |
| Tovább » |
|
Farkas Balázs megsérült [2007. május 15. 10:53]
Az U19-es magyar labdarúgó válogatott megkezdte selejtező mérkőzéseit a dublini Európa bajnokság elit körének 1. csoportjában. A favoritnak kikiáltott németek ellen 0-0-ás döntetlent ért el Várhidi Péter csapata, amelynek így megmaradt az esélye az egyetlen továbbjutó hely elcsípésére. A kezdőben négy ( Somodi Bence, Pintér Ádám, Stieber Zoltán, Farkas Balázs), csereként pedig két ( Simon Attila, Korcsmár Zsolt) korábbi góliátost foglalkoztató válogatott legközelebb Bulgária együttesével játszik szerdán délután fél négykor. A németek elleni mérkőzésen sajnálatos bokasérülést szenvedett a képünkön látható Farkas Balázs, aki két sárga lapja miatt amúgy sem játszhat a holnapi mérkőzésen.
|
| Tovább » |
|
Pintér Ádám első élvonalbeli gólja [2007. május 14. 11:38]
Az NB I. 28. fordulója elég hosszúra nyúlt, hiszen az MTK- DVTK mérkőzés múlt kedden volt, ma pedig a DVSC - REAC meccsel zárul (és akár bajnokavatással, ehhez a Debrecennek pontot kell szereznie a fővárosiak ellen). A forduló egyetlen góliátos gólját az MTK-s Pintér Ádám (képünkön) lőtte, akinek ez volt élete első élvonalbeli gólja. |
Tovább » |
|
Tavaszi tornák adatai [2007. május 14. 07:34]
Bonyhád, Hetvehely és Pécs körzet versenykiírásai is felkerültek táblázatunkba, ahol már megtalálható Pápa körzet négy korcsoportjának eredménysora is. Jól kitűnik, hogy alsó tagozaton egyeduralkodó a Weöres Sándor Általános Iskola Pápáról, ám a felsősök között Pápakovácsi és Nyárád csapatai diadalmaskodtak. |
| Tovább » |
|
Újabb négy évre Dr. Baksa László az elnök! [2007. május 13. 10:34]
A Góliát-McDonald’s FC Országos Diáksport Egyesület Alapszabályának 16.§-a alapján az Elnökség a pénteki napra összehívta az Egyesület évi rendes küldöttgyűlését. Miután megállapították, hogy a küldöttgyűlés határozatképes, a küldöttgyűlést Dr. Baksa László (képünkön) megnyitotta, majd a jelenlévők megszavazták, hogy az 1-3. napirendi pontoknál az elnök úr, míg a 4. napirendi pontnál Újvári gábor, kommunikációs vezető legyen a küldöttgyűlés levezető elnöke. A GMFC elnöksége az Alapszabály 19.§ (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva már korábban megállapította a küldöttgyűlés napirendjét, amelyet a küldöttek jóváhagytak, újabb napirendi pontot nem javasoltak. A küldöttgyűlést megtisztelte jelenlétével Szepesi György, a GMFC díszelnöke és Kovács Szilveszter, az MLSZ utánpótlás ügyeiért felelős vezetője.
Az 1. napirendi pont anyaga írásos előterjesztés formában korábban kiküldésre került. Az előterjesztő, dr. Baksa László ismertetője után konstruktív hozzászólások hangoztak el, majd a 2007/1. sz. határozatot meghozva, a küldöttgyűlés az elnökség legutóbbi – 2006. május 5-i küldöttgyűlés óta eltelt időszak tevékenységéről készült - beszámolót (a kiegészítésekkel együtt) elfogadta.
A 2. napirendi pontban szereplő adatok is írásos előterjesztés formájában kiküldésre kerülek, szóbeli előterjesztői Kasnyik János elnökhelyettes úr és Szabó Antal úr Felügyelő Bizottság elnöke voltak. A küldöttek sorrendben az alábbi döntéseket hozták: 2007/2. sz. határozat: A küldöttgyűlés az Egyesület 2006. évi pénzügyi tervének végrehajtásáról szóló beszámolót az előterjesztés szerint elfogadta. 2007/3. sz. határozat: A küldöttgyűlés az Egyesület 2006. évi közhasznúsági jelentését, annak részeként a számviteli törvény szerinti beszámolóját (mérlegét) az előterjesztés szerint elfogadta. A mérleg fő összegét 45 millió 539 e Ft-ban, az alaptevékenység eredményét mínusz 30 millió 572 e Ft-ban, a vállalkozói tevékenységből származó eredményt 26 millió 512 e -, Ft-ban állapította meg. 2007/4. sz. határozat: A küldöttgyűlés a Felügyelő Bizottság 2006. évi beszámolóját a szóbeli előterjesztés szerint elfogadta.
A 3. napirendi pont is a pénzügyekkel foglalkozott, így az előzetesen kiküldött írásos anyag készítője, Kasnyik János elnökhelyettes úr terjesztette elő azt szóban is a küldötteknek, akik a 2007/5. sz. határozatot meghozva, a Góliát-McDonald's FC 2007. évi pénzügyi tervét az előterjesztés szerint elfogadták.
A 4. napirendi pont megtárgyalása előtt Dr. Baksa László, az egyesület lejárt mandátumú elnöke megköszönte az elnökség, a Felügyelő Bizottság, az elnökhelyettes és a saját nevében az elmúlt négy év munkáját: ” Egyesületünk elnökségének és Felügyelő Bizottságának a megbízatása a mai nappal lejárt. Az elmúlt 4 évben rengeteg dolog történt velünk. Sok szép eseményt, rendezvényt szerveztünk meg, s ami a legfontosabb, alapvető céljainkat, pedagógiai-, nevelési- és szakmai elveinket megtartva, - veletek és az általatok képviselt kollégákkal, az elnökség tagjaival és munkatársaimmal együtt - több tízezer gyermeknek biztosítottuk az egészségesebb élet lehetőségét, a rendszeres sportolás - ezen belül a legcsodálatosabb játék - a foci megszerettetését. Közreműködésükkel több tonnányi érem, labda, sporteszköz, motivációs ajándék, sportfelszerelés jutott el az intézményekbe a gyermekekhez.” A GMFC elnökség a tisztségviselők megválasztásának előkészítése érdekében előzetesen Jelölő Bizottságot hívott életre, melynek vezetésével Villám Károlyt, a GMFC szakmai vezetőjét bízta meg. Az ő előterjesztésében hallgatták meg a küldöttek a jelöltek önéletrajzát, majd az alábbi határozatokat hozták. 2007/6. sz. határozat: A küldöttgyűlés négy év időtartamra a Góliát-McDonald's FC elnökévé Dr. Baksa Lászlót választotta. 2007/7. sz. határozat: A küldöttgyűlés négy év időtartamra a Góliát-McDonald's FC elnökhelyettesévé Kasnyik Jánost választotta. 2007/8. sz. határozat: A küldöttgyűlés négy év időtartamra a Góliát-McDonald's FC elnökségi tagjává választotta Horváth Lajos Péter, Kis György, Polónyi László, Tóth János és Vámosi József urakat. 2007/9. sz. határozat: A küldöttgyűlés négy év időtartamra a Góliát-McDonald's FC Felügyelő Bizottságának elnökévé Szabó Antal urat választotta. 2007/10. sz. határozat: A küldöttgyűlés négy év időtartamra a Góliát-McDonald's FC Felügyelő Bizottságának tagjává Eperjesiné Muts Évát és Czigány Józsefet választotta.
A küldöttgyűlés a kitűzött napirendeket megtárgyalta, így Újvári Gábor bezárta azt. Az esemény lezárásaként ünnepi műsort tekinthettek meg a küldöttek, majd sor került az egyesület által alapított díjak átadására. |
| Tovább » |
|
7 góliátos gól [2007. május 12. 07:44]
A jövő heti, írországi Európa-bajnoki selejtező minitornára készülő U19-es válogatott pénteken a Martonvásár ellen játszott felkészülési mérkőzést a tatai edzőtáborban. A Várhidi Péter által irányított együttes könnyedén, jól futballozva 10-0-ra győzött. Az NB III-ban szereplő Martonvásár ellen az első félidőben Somodi Bence - Nagy József, Pintér Ádám, Sipos Tamás, Vadnai Dániel - Filkor Attila, Vass Ádám, Mészáros Márk - Stieber Zoltán - Farkas Balázs, Németh Krisztián összeállításban játszott a válogatott. A szünetig négy gólt lőtt a csapat: Farkas Balázs és Németh Krisztián is duplázott. A második félidőben Várhidi Péter Esterházy Mátyás - Úr László, Nagy Tamás, Debreceni András, Kottán Krisztián - Korcsmár Zsolt, Nagy Sándor, Gyömbér Gábor - Szakály Dénes - Lencse László, Simon Attila felállásban küldte pályára a válogatottat. A csapat ebben a játékrészben még eredményesebben futballozott: Lencse László és Simon Attila is két-két gólt szerzett, s Kottán Krisztián, valamint Szakály Dénes is a kapuba talált, a csapat így 10-0-ra győzött. |
Tovább » |
|
Újabb öt körzet tornakiírása [2007. május 11. 21:56]
Tiszavasvári, Szentes, Nyírbátor, Szolnok és Zomba körzeti szervezői küldték el a tavaszi versenyek lebonyolításáról a tudnivalókat, amelyeket most megosztunk olvasóinkkal. |
| Tovább » |
|
Ma délelőtt Küldöttgyűlés! [2007. május 11. 06:26]
A Góliát-McDonald’s FC Országos Diáksport Egyesület Alapszabályának 16.§-a alapján az Elnökség a mai napra összehívta az Egyesület évi rendes küldöttgyűlését. Az elnökség az Alapszabály 19.§ (1) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva megállapította a küldöttgyűlés napirendjét. Ezek a következők:
1.) Beszámoló a Góliát-McDonald's FC legutóbbi - 2006. május 5-i - küldöttgyűlése óta eltelt időszak tevékenységéről.
2.) Beszámoló a Góliát-McDonald's FC 2006. évi gazdasági tevékenységéről. Ezen belül: - a 2006. évi pénzügyi beszámoló-, - a közhasznúsági jelentés- és - a mérleg elfogadása. - a Felügyelő Bizottsági jelentés elfogadása.
3.) A Góliát-McDonald's FC 2007. évi pénzügyi tervének elfogadása.
4.) Tisztségviselők választása.
|
| Tovább » |
|
Pocsaj remekelt [2007. május 10. 22:50]
A Hosszúpályi körzetében megrendezett tavaszi tornákon Pocsaj együttese két arany és egy ezüstérmet gyűjtött be. A hosszúpályiak minde színű éremből szereztek egyet-egyet, míg Létavértes egy ezüst- és egy bronzérmet, Álmosd pedig egy bronzérmet kapott. |
| Tovább » |
|
Ivancsics gólja a kupadöntőn [2007. május 10. 07:57]
A Bp. Honvéd az egykori góliátos ifjú támadója, Ivancsics Gellért góljával szerzett vezetést a Debrecen ellen a Magyar Kupa döntőjében, amelynek végeredménye 2-2 lett, a büntetőrúgások során pedig 3-1-re nyert a fővárosi gárda (Ivancsics ott is lőtt egy gólt...). A piros-feketék ezzel az ötödik kupagyőzelmüket szerezték meg. |
Tovább » |
|
Egy újonc különleges bemutatkozása [2007. május 09. 07:20]
A szombati Pécs - Paks mérkőzés 1. percében kiállította Szabó Zsolt játékvezető a hazaiak kapusát, Sólyom Csabát. Miután Helbert Roland ujjtörés miatt nem állhatott Keszei Ferenc rendelkezésére, ezért teljesen váratlanul kapott lehetőséget az a Csaba Gergő (képünkön), aki a Pécsi Góliátban kezdett el focizni Erdei Károlynál. A tehetséges hálóőr kapusedzői idősebb és ifjabb Bogyay Zoltán voltak. |
Tovább » |
|
Beszédes eredmények [2007. május 08. 13:30]
Május 5-én Pápai Lajos körzeti szervező vezérletével rendezték meg a II. korcsoportos tavaszi tornát Siófok körzetében, amelyen a városi Beszédes Általános Iskola csapatai vitték a prímet, hiszen övék lett az arany-, és az ezüstérem is. A dobogón végzett még Balatonföldvár gárdája, majd Ádánd és Tab együttesei következtek. Az egyéni dijazás során a leggyorsabb gólért járó jutalmat, vagyis a Tornádó különdijat Körmendi Kevin (Beszédes "A" csapata) kapta, míg csapattársa Gyánó József lett a legjobb kapus. Gólkirályként Pete Krisztián (Balatonföldvár csapata) zárt, mindhármójuknak gratulálunk a teljesítményükhöz!
|
| Tovább » |
|
Zajlik az élet országszerte [2007. május 08. 09:39]
Endrefalva, Nyíregyháza, Heves és Tiszakécske körzetek versenykiírásai is megtalálhatóak honlapunkon a Versenyek, eredmények menüpont alatt. A májusi hónapban felpörögnek majd az események, hiszen most kvalifikálják magukat a csapaptok a júniusi Tanévzáró Fesztiválra. |
| Tovább » |
|
Nyári tábor a futsal kedvelőinek [2007. május 07. 07:05]
Márkus Ákos, a Cső-Montage Budapest Futsal Club utánpótlásedzője az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:
Kedves Barátaim - Ismerőseim - Szülők - Gyerekek! A három éve nagy sikernek örvendő nyári napközis jellegű futsal táborunkat az idén is megrendezzük, ahová nagyon nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt! Szeretnénk elérni, hogy évről évre nőjön azoknak a száma, akik kiemelkedően magas szintű körülmények között kedvelhetik meg, a labdarúgásnak ezen ágát! A jelentkezéseket folyamatosan fogadjuk a lenti elérhetőségeken, egészen addig, amíg be nem telik egy-egy tábori hét. Amennyiben további információkat szeretnél olvasni a táborról, a klubunkról és az utánpótlás nevelésünkről, illetve az előző évek programjainak képeit szeretnéd megnézni klikk a következő Web címre: A Cső-Montage hivatalos honlapja! Mihamarabbi személyes találkozásunk reményében,
Üdvözlettel: Márkus Ákos Balázs markus.akos@chello.hu +36 30 9 514 017 Cső-Montage Budapest Futsal Club
|
| Tovább » |
|
Kié lesz a vándorserleg? [2007. május 06. 10:27]
Nyúl körzetében május 16. és 23. között rendezik a körzeti tornákat! A Góliát-McDonald’s FC központja által biztosított érmek és oklevelek mellett a díszes vándorserlegek is gazdára várnak. Az eddigi nyertesek listája, vagyis a 2006-ban alapított vándorserlegek eddigi őrzőinek névsora megtekinthető itt! |
| Tovább » |
|
20 csapat önfeledt focija Mohácson [2007. május 06. 06:44]
Négy korcsoportban zajlott le a tavaszi góliátos körzeti torna Mohácson, ahol a két kisebb korosztályban (I. és II. korcsoport) a Park Utcai Általános Iskola csapatai győztek, de jutott neki ezüst- és bronzérem is az idősebbek között. Az összesen 20 csapatot felvonultató sportnapon az érmeket Megyeri Károly, a PMSC volt labdarúgója, Horváth Egon, a Mohácsi Torna Egylet utánpótlás edzője, Kovács László, a város oktatási és sportbizottságának elnöke, valamint Reisz Ferencné, a Park Utcai Általános Iskola igazgatója adta át. A csapat-, és egyéni díjakat a Park Utcai Általános Iskola ajánlotta fel, fennállásának 45. évfordulója alkalmából.
|
| Tovább » |
|
Szuper étterem nyílt Óbudán [2007. május 05. 13:47]
Budapesten, a III. kerületben adták át a McDonald’s Magyarország Kft. egyik felújított éttermét. A Vörösvári úton található gyorsétterem volt az első annak idején (1991-ben), amely autósokat is kiszolgált, és most megint úttörőszerepet vállal, hiszen Közép-Európában ez lesz az első McDonald’s, amelyben ún. sportszoba is működik. Ebben a helyiségben lehet biciklizni, táncolni, kosarazni, futóversenyt rendezni, vagyis mozgásra ösztökéli a gyerekeket. Nem véletlen, hogy megnyitón részt vett Dr. Baksa László, a GMFC elnöke, Újvári Gábor a GMFC kommunikációs vezetője és három góliátos labdarúgó is a Krúdy Gyula Általános iskolából (képünkön ők öten), mert a McDonald’s immáron 15 éve támogatja az egészséges életmódot a zászlajára tűző egyesületünket. Radek Janalik, a McDonald’s Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója megnyitójában külön is említette egyesületünket a megjelent újságírók és meghívottak előtt. |
| Tovább » |
|
Harmadik hely a csoportban [2007. május 05. 08:13]
Szlovákiában vett részt egy nemzetközi tornán a magyar U18-as válogatott, Both József vezérletével, és ott a harmadik helyen végzett a csoportban.
Az ukránok elleni utolsó mérkőzésen, amelyet 4-1-re elbuktunk a Balikó Milán - Szekeres Adrián, Lengyel Dániel, Présinger Ádám - Gál András, Busai Attila (Simon Ádám, a 70. percben) -Nagy Olivér, Nagy Tamás (Kis Róbert, a szünetben),Szabó László - Molnár Marcell (Faggyas Milán, a szünetben),Simon András összeállításban szereplő gárda szerepelt 10 egykori Góliátossal a fedélzeten. A mieink egyetlen találatát Simon András szerezte a mérkőzés 72. percében. Miután a nap másik mérkőzésén a cseh válogatott 2-1-re nyert Oroszország ellen, Csehország végzett a csoport élén, a második helyen pedig - jobb egymás elleni eredmény okán - az ukránok zártak. |
Tovább » |
|
Újabb versenykiírások érkeztek [2007. május 04. 13:46]
Iregszemcse, Zalaegerszeg, Kaposvár és Szekszárd körzetek tavaszi tornáiról olvashatók információk táblázatunkban. Iregszemcsén négy korcsoport 16 csapata, Kaposváron két körzetben hat korcsoport 31 gárdája, Zalaegerszegen négy korcsoport, végül Szekszárdon három korcsoport 13 együttese mérkőzik. |
| Tovább » |
|
Meggyőző fölénnyel nyert Kenderes [2007. május 04. 09:07]
2007. április 29-én, vasárnap rendezték meg Mezőtúron az összes korcsoport tavaszi fordulóját. Négy pályán közel 300 gyermek részvételével zajlottak a küzdelmek. Az ovisoknál az 1. helyet a 3. sz. Óvoda (Nagyné csapata) szerezte meg, az I. korcsoportban a Kenderesi Általános Iskola csapata diadalmaskodott csakúgy, mint a II. korcsoport küzdelmei során. A III. korcsoportban is a kenderesiek győztek, így teljesen elégedetten zárhatták a tavaszi tornát. A legnagyobbaknál, vagyis a IV. korcsoportban az Újvárosi Általános Iskola Mezőtúrról szerezte meg az aranyérmet. Kiss Attila, körzeti szervező elmondta, hogy összegezve a téli és a tavaszi labdarúgó tornát megállapíthatjuk, hogy a Góliát- McDonald’s- NIKE által rendezett sporteseményekre nagyon nagy igény van ebben a régióban.
|
| Tovább » |
|
Központi vélemény 2. rész [2007. május 03. 12:39]
Újabb meleg hangú méltatás következik, megérdemelten...
Fociünnep Kalocsán 2007. április 28-án Faragó László, kalocsai körzeti szervezőnk jóvoltából a "Kalocsai Méhecskék" sporttelepén került megrendezésre az ovisok és az I. II. III. korcsoportos Góliátos gyermekek tavaszi szabadtéri tornája. László szervező munkája eredményeként 2001-től csatlakozott Kalocsa önálló körzetként a Góliátos nagy családba, hiszen kalocsai iskolák és a környező települések némelyike már előzőleg is bekapcsolódott a Góliátos rendszerbe. Ezen a gyönyörű verőfényes szombaton, melyen 130 kis Góliátos kergette a bőrt a szülők, a hozzátartozók nagy örömére, szívet melengető volt látni, hogy pl. a kalocsai Speciális Általános Iskolába járó - az élet más területén kevés sikerélményt átélő, sérült - gyermekek is milyen önfeledten szórakoztak. Ráadásul még focizni is tudnak... Az ide utazó akasztói és dunapataji csapatokban is sok ügyes gyermeket láthatott a mintegy 100 néző. Külön öröm, hogy itt is szerepeltek lányok a fiúk között. Jól jelzi, hogy Kalocsának (a Méhecskéknek és Faragó Lászlónak) fontos az utánpótlás, mert a Kalocsai városi Televízió, amely Kalocsa és környékén mintegy 60.000 emberhez juttatja el adását, hosszabb képes beszámolót készített a nap eseményeiről. Ennek részeként lehetőségem volt néhány gondolatot elmondani a 19. éve működő Góliát-McDonald's FC-ről, az iskolai gyermeklabdarúgás aktuális helyzetéről. Faragó László a bács-kiskun megyei és a kalocsai utánpótlás-nevelés helyzetéről nyilatkozott. A szép környezetben megrendezett Góliátos torna a korosztályok eredményhirdetésével zárult. Majoros Attila szervezési vezető |
| Tovább » |
|
Központi vélemény 1. rész [2007. május 03. 09:58]
Ritkán olvashatunk arról, hogy miképpen éli meg egy-egy körzeti torna megrendezését a Góliát központjában dolgozó szakemberek valamelyike. Most két részletben közöljük Majoros Attila gondolatait (képünkön balra Majoros Attila, mellette Faragó Gyula):
Csodálatos gyermekfutball Lajosmizsén
Karakas Ferenc, Bács-Kiskun megyei koordinátor szervezésében régi Góliátos szervező és sportcsoportvezető kollegánk, Faragó Gyula jóvoltából, 180 (I. II. III. és ovis korcsoportos) Kecskemét II. körzetéhez tartozó kisfiú és kislány lehetett részese egy csodálatos Góliátos tornának. Gyuszi egy évtizeddel ezelőtt fogott bele, hogy élete álmát megvalósítsa, s a semmiből pezsgő gyermekfoci életet hozzon létre Lajosmizsén. Energiát, időt nem sajnálva a helyi önkormányzat, vállalkozók, szülők és a családja támogatását maga mögött tudva évek szisztematikus munkájával hozta létre és működteti az önkormányzat segítségével ezt a gyönyörű sportcentrumot, edzi - neveli a helyi gyerekeket. Évek óta, minden tanévben 130-150 kisfiúnak és kislánynak ad lehetőséget, hogy focizzanak, fejlődhessenek (Jól jellemzi nevelő munkájának eredményességét, hogy az elmúlt évben került egyik tanítványa Újpestre). A Góliáton belül is már hírnevet vívtak ki maguknak a lajosmizseiek, de évről-évre többször külföldön is öregbítik a Góliátos nevet. A 2007. április 23-án lebonyolított Góliátos szabadtéri rendezvényen jól érezte magát gyermek-testnevelő/edző felkészítő kolléga és a mintegy 150(!) szülő és hozzátartozó egyaránt. A játék színvonala, a rendezés körülményei és az ünnepélyes eredményhirdetés is méltó volt a Góliátos szellemiséghez. Minden korosztályban kiemelésre, megünneplésre kerültek a nap kiemelkedően teljesítő kisfocistái. Örömmel láttam, hogy minden csapatban sok lány is játszott! Jó volt látni a gyerekek örömét a pályán és utána is... Köszönet Karakas Ferencnek és Faragó Gyulának, valamint a Góliátos csoportvezetőknek áldozatos munkájukért, ha csak egy napra is, jó volt köztük lenni. Majoros Attila szervezési vezető |
| Tovább » |
|
Újabb szép fotók [2007. május 02. 07:45]
Faragó Gyula jóvoltából a kecskeméti tornáról újabb fényképeket kaptunk, amelyeket közzéteszünk honlapunkon. Érdemes nézni a fotókat, a rajta szereplő gyerekeket, a játék és a gól örömét! |
| Tovább » |
|
Három góliátos az NB II rangadóján [2007. május 01. 11:53]
Szabó Kálmán, Csepregi Richárd (képünkön) és Brettschneider László is kezdőként lépett pályára a Ferencváros - Nyíregyháza találkozón, amely 1-1-es döntetlennel zárult. A Keleti csoport rangadóján a Fradi közelebb állt a győzelemhez, de a pontosztozkodás is igazságosnak mondható. |
Tovább » |
|
Hiába lőtt szépségdíjas gólt Kanta [2007. április 30. 08:44]
A tavasszal katasztrofálisan szereplő Fehérvár és MTK csatája nyolc gólt hozott, és most már nem is meglepetésre, a székesfehérvári alakulat győzött 5-3-ra. A vendégek csapatában a legjobban teljesítő játékos Kanta József volt, aki gólja mellett két gólpasszt is adott. |
Tovább » |
|
Kincses vezéregyéniség volt [2007. április 29. 08:08]
Némi meglepetésre - bár a mi futballunkban mi is számít annak (?) - a Vasas gárdája fölényesen győzte le a Zalaegerszeg csapatát az NB I. 26. fordulójában. A 4-0-ás győzelemből oroszlánrészt vállalt Kincses Péter (képünkön), aki gólja mellett a mezőnybeli játékával is kitűnt. |
Tovább » |
|
Versenykiírások [2007. április 28. 11:15]
Bács-Kiskun megye, óvodás korcsoport bajnokságára Kecskeméten kerül sor 2007. április 29-én 09:00 órakor a Műkertvárosi műfüves pályán 8 csapat részvételével. Megérkezett a győri versenykiírás is, ahol öt korcsoport 16 együttese méri össze erejét a Dózsa Sporttelepen május 10-én 09:00 órától. |
| Tovább » |
|
Kecskeméti eredmények [2007. április 27. 07:32]
Sorba érkeznek a Góliát Kommunikációs Irodájába a tavaszi körzeti tornákkal kapcsolatos információk, amelyek közül a Kecskemét körzeti torna képeire (Fotóalbumunkban) és eredményeire (Versenyek, eredmények) hívjuk fel a figyekmet. Képünkön Karakas Ferenc, megyei koordinátor és Majoros Attila, GMFC szervezési vezető adja át az érmeket. |
| Tovább » |
|
Vágner László is nyilatkozott [2007. április 26. 21:32]
Sípmester játékunk lezárásául meghallgatható az MLSZ Játékvezetői Bizottsága elnökének nyilatkozata. Vágner László interjúja (amely a Klub Rádióban hangzott el) ide kattintva hallgatható meg! |
| Tovább » |
|
Élmény a gyerekeknek [2007. április 25. 16:41]
A hétfői Magyarország - Szlovákia U19 válogatott mérkőzésen személyesen voltak jelen a nyúli góliátosok. Kozicz László erről is összefoglalta a lényeget:
Óriási élményben volt része azoknak a gyerekeknek, akik kijöttek az Integrál DAC stadionba. Mi Nyúlról huszonöt kis góliátos 7-11 éves palántát vittünk be és szülőkkel együtt fél szektort elfoglaltunk a lelátón. A Magyarország - Szlovákia U19-es mérkőzésen az itthon és külföldön játszó válogatottjaink is nagyon szimpatikusan fogadták az ifjú rajongókat. A mérkőzés után a pályát ellepték a gyerekek. Autogrammot kértek és kaptak, közös fényképeket készíthettek velük. A legkapósabbak természetesen Németh Krisztián, Farkas Balázs és Filkor Attila voltak. Két nyúli kisgyerek megkapta a kapus Somodi Bence kesztyűit. Íme egy miniinterjú, ami általános derültséget keltett: "Maga tényleg a Figo-val játszik?" Az ilyen "közönségtalálkozó", közös kép igazi motiváció a gyerekek számára.
|
| Tovább » |
|
A honlapunkon lehet nevezni [2007. április 25. 07:42]
Mostantól megtalálható weblapunkon a Góliát-McDonald's Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál (2007. június 15-16-17.) összes korcsoportjának nevezési lapja.
Név szerinti nevezési határidő: 2007. június 1-jéig A név szerinti nevezési lista módosítási lehetősége: 2007. június 14-ig.
Adatlapok, nevezés |
| Tovább » |
|
Zajlik az élet Nyúlon! [2007. április 24. 08:47]
Kozicz László, körzeti szervező beszámolója következik az elmúlt napok - nem akármilyen - történéseiről:
2007. április 10-én a '97-esek ill. a 95-ösök számára meghívás érkezett a szlovákiai Ekecsről (Okoc). Csapatként így az idén nem szerepelnek a gyerekeink, mert a '94-es és '96-os korosztálynak vannak meccsei. Jó tapasztalatszerzés volt viszont a tanévben kevesebbet lehetőséghez jutó gyerekek és nekünk edzők számára. A jól szervezett tornán a házigazdákon kívül a '95-ösöknél az Inter Bratislava, a Dunaszerdahelyi AC és az Integrál DAC (köztük három nyúli góliátos), a '97-esek kupáján pedig az Inter Br., a Dunaszerdahelyi SzK., és a Nyúl csapatai játszottak. Győzelmet nem szereztünk, és az nagyon tanulságos volt, hogy az ellenfeleink milyen jók az 1:1 elleni párharcban, jó értelemben vett agresszivitásban. (Ez kiütközött a 23-i U19-es válogatott meccsen is).
Április 19-én Nyúlon Mezőörs és Koroncó csapatai előtt 22 (!) gólt lőve szereték meg a nyúli '96-osok az 1. helyet a Diákolimpia II.korcsoportos Győr Várokörnyéki döntőjén. Így készülhetünk a 9 csapatos megyei döntőre. Tavaly házigazdaként a megyei 5. helyet szereztük meg. Idén is jó reményeink vannak hasonló szereplésre. |
| Tovább » |
|
Öten is a csapatban [2007. április 24. 07:23]
A Várhidi Péter által irányított Európa-bajnoki kvalifikációs tornára készülő U19-es magyar labdarúgó-válogatott Vadnai Dániel és Farkas Balázs (képünkön) góljaival Győrben 2-1-re győzött a szlovák nemzeti csapat ellen. A barátságos mérkőzés pikantériáját az adja, hogy a szlovákok is részvevői az elitkörnek. A tegnap pályára lépett labdarúgók közül öten annak idején a Góliátban kezdték, sőt a lelátón is voltak jelenlegi tagjaink, hiszen pl. a nyúliak szervezett keretek között utaztak el és drukkoltak a mieinknek.
Győr, DAC-pálya, 600 néző MAGYARORSZÁG: Somodi - Úr (Nagy J., 46.), Pintér Á., Sipos, Vadnai - Gyömbér (Dlusztus, 79.), Vass Á., Filkor (Nagy S., 85.) - Stieber (Szatmári, 53.) - Farkas B., Németh K
Gólszerző: Vadnai (42.), Farkas B. (77.), ill. Marosi (8.)
|
Tovább » |
|
Köszönet [2007. április 23. 09:57]
Örömmel tapasztalhattuk, hogy Sípmester játékunk elérte a célját, hiszen óriási élményt jelentett a győzteseknek és hasznos perceket a benne résztvevőknek. Megerősítésül álljon itt egy újabb levél:
Kedves Góliátosok !
Szeretnék köszönetet mondani Bence fiam nevében a Góliát-McDonald's FC-nek, hogy ilyen fantasztikus élményben lehetett része. Vele együtt személyesen én is átélhettem edző-apaként ezt a jétékvezetői, majd mérkőzés hangulatot. A Góliátos játékostársai különbusszal érkeztek a mérkőzésre, akiknek szintén nagy élményt nyújott ez a péntek esti diósgyőri hangulat. Szeretnénk megköszönni Szabó Sándor, Szalai Zoltán, Butkai Zsolt, Hegedűs Attila játékvezetők és aszisztensek önzetlen baráti segítségét. Kisfiamnak egy életre szóló élményt szereztek azzal, hogy köztük lehetett, és hogy ő indíthatta el a játékot sípszavával. A mérkőzés végén a játékvezetőtől megkapta a mérkőzés jegyzőkönyvét, amely mostmár az érmei mellett foglal helyet. Köszönjük a Góliátnak ezt a kezdeményezést, és kívánjuk, hogy még több gyermeknek szerezzenek hasonló élményeket.
Baráti üdvözlettel: Rábai Attila
Azon leszünk...
|
| Tovább » |
|
Egy góliátos gól a fordulóban [2007. április 22. 09:38]
Ebben a fordulóban az MTK játékosa, Pál András talált be aktuális ellenfele hálójába. Érdekesség, hogy az utóbbi idően, amikor kezdőként kap lehetőséget, akkor rögtön a meccsek elején gólt lő. Ezúttal a Tatabányának gurított egy gólt a 3. percben, megadva ezzel az alaphangot a magabiztos (4-0) győzelemhez. |
Tovább » |
|
Jó meccset fogtak ki a Sípmesterek! [2007. április 21. 12:42]
A 25. forduló nyitómérkőzésén is közreműködött két góliátos kisfiú, miután a sorsolás szeszélye folytán az ő nevüket húzta ki Vágner László, az MLSZ JB elnöke, mint a Sípmester játékünk győzteseiét. Bögös Gábor (ÁMK Általános Iskola, Tiszaigar) és Rábai Bence (Bolyai János Általános Iskola, Szerencs) a Diósgyőr - Debrecen (1-5) mérkőzésen kísérte a játékvezető Szabó Sándort és asszisztenseit, Szalai Zoltánt és Butkai Zsoltot.
|
| Tovább » |
|
Egy döntés margójára [2007. április 20. 07:21]
A Góliát-McDonald's FC nagyon sajnálja, hogy nem mi rendezzük a 2012-es EB-t. A Góliát-McDonald's FC nagyon fontosnak tartja a labdarúgás sportág utánpótlás-nevelés kérdésének megoldását. Nem a mostani döntés miatt. Hanem 19 éve, tettekkel, szavakkal és sok munkával...
Fordítsuk arra a pénzt, energiát és az erőket, amire kell, amire érdemes! Gyermekeinkre! És akkor alanyi jogon leszünk majd tagjai a VB- és EB-döntőknek. |
| Tovább » |
|
Népszerű a Sípmester játék! [2007. április 19. 13:14]
A Pont FM rádió hét elején több alkalommal is riportokat készített a góliátos gyerekekkel és edzőikkel a hétvégi esemény kapcsán. Így megszólalt Enyedi Tamás és szülő-edzője Enyedi Attila, Rozmis Gabriella és edzője, Gyóllai László, valamint Halasi Patrik. Az interjúk meghallgathatók honlapunkon a Médiatár menüpont alatt. Jancsik Valter (képünkön) a Kaposvár - Győr találkozón szerepelt és edzője, Szakály Gyula elküldte a bekísérés fotóit. A kapcsolódó képek megtekinthetők galériánkban!
|
| Tovább » |
|
Alakul a tavaszi program [2007. április 19. 08:34]
Szépen telik a Góliát-McDonald's FC tavaszi körzeti torniát egyesítő táblázatunk, hiszen már Kiskunhalas, Tatabánya és Tapolca versenykiírásai is felkerültek oda. Lassan majd az eredmények is érkeznek, először a siófoki torna képei jöttek meg, amelyek már megtekinthetőek galériánkban. |
| Tovább » |
|
Szabó Viktor is betalált [2007. április 18. 07:59]
A Róth Antal vezette U20-as magyar válogatott május 9-én a horvátok elleni mérkőzés megnyerésével megnyerheti az Alpok-Adria-Kupát, így aztán Róth Antal a hét elejére összetartást vezényelt labdarúgóinak. A csapat szerdán délután a másodosztályú BKV ellen gyakorolhatta a dunavarsányi edzőtáborban gyakoroltakat. Az első félidőben az "erősebb" csapat játszott, és ekkor három szép találattal el is dőlt a mérkőzés a válogatott javára. A második félidőre Róth Antal "sort" cserélt, és ugyan ez a csapat is mutatott szép megoldásokat, de a játékrész döntetlenre végződött, mindkét csapat egyszer volt eredményes.
Magyarország U20-BKV 4-1 (3-0) U20: I. félidő: Kemenes - Kiss Zs., Sütő, Guzmics, Varga R. - Szatmári, Nyári, Farkas, Laczkó - Feczesin, Hrepka II. félidő: Hegedűs - Vadász, Kovács Z., Korcsmár, Fodor - Simonfalvi, Ludánszki, Fekete, Völgyi - Szabó V., Szakály P. G.: Hrepka, Feczesin, Laczkó, Szabó V. |
Tovább » |
|
Bemutatkoztunk a Lánchíd Rádióban! [2007. április 17. 07:36]
Március 15. óta sugároz a Lánchíd Rádió, amelynek Taccsvonal című műsorában szerepelt Dr. Baksa László, a Góliát-McDonald's FC elnöke, valamint Vágner László, az MLSZ JB elnöke. A témát a Sípmester című játékunk szolgáltatta, fél órán keresztül taglalták a GMFC kezdeményezését az élő műsorban. |
| Tovább » |
|
Élmények testközelből! [2007. április 16. 06:47]
Az alábbi levelet Enyedi Attila körzeti szervezőnk írta a Sípmester játék fődíjával kapcsolatban. Kisfia (képünkön Góliátos mezben) a Paks – REAC találkozón működött közre, ahol a mérkőzés játékvezetője Berger József volt, asszisztensként pedig Heibl József és Forgács Attila tevékenykedett:
Kedves Góliátosok! Nagyon köszönöm Tamás fiam nevében is a GÓLIÁTnak, hogy valóban nagy élményben lehetett része. Sajnos személyesen nem lehettem ott, de a képeket látva teljesen átéreztem a hangulatot. Kisfiam hazaérve a nyakamba ugorva először azt mondta: „Apa tök jó volt, életem egyik legjobb napja.” Egész este csak mesélt, mindig eszébe jutott valami a meccsről, a játékvezetőkről. A játékvezetők hozzáállása is példaértékű volt, szeretném kifejezni köszönetemet NEKIK. Nagy pedagógiai érzékenységről tettek tanúbizonyságot. Kár, hogy nem tudom az e-mail címüket! A GÓLIÁT és ŐK ismét nagyon boldog napot szereztek egy óvodás kora óta GÓLIÁTOS kisgyereknek, családjának, s egyben edző-édesapjának is. Néhány gondolatot idéznék kisfiamtól: " Apa nagyon jó volt, de azért nem leszek játékvezető, mert olyanokat mondtak a bíróknak - pedig nem is volt igaz és jogos, mert jól vezették a meccset." Ezt mások is mondták! " Király vagy Kicsi, hogy becseréltél!” - mondta Varga Laci a Paksiak veterán csatára. A játékvezetőktől kapott és általuk aláírt zászló, kulcstartó, kitűző, a mérkőzés kivonatos jegyzőkönyve örök emlék marad és odakerül az eddig gyűjtött Góliátos ereklyék közé. Köszönet érte. Ezért is érdemes dolgozni! Még egyszer mindent megköszönve, baráti üdvözlettel: Enyedi Attila |
| Tovább » |
|
Balaskó első gólja a Paks színeiben [2007. április 15. 07:24]
Balaskó Iván számára felemás élményeket hozott a Paks - REAC találkozó (amelyen Sípmester játékunk egyik nyertese Enyedi Tamás is részt vett), hiszen gólja hozzájárult a REAC elleni pontszerzéshez, ám találata után kiállította őt a játékvezető. Volt már egy sárgája, majd a gól után levette a mezét, ami a második sárga laphoz vezetett.
|
Tovább » |
|
Eljött a nagy nap! [2007. április 14. 08:21]
Halasi Patrik (Ványai Ambrus Általános Iskola, Dévaványa) és Rozmis Gabriella (Petőfi Sándor ÁMK, Cserkeszőlő) a Debrecen - MTK meccsen, Enyedi Tamás (5. sz. Általános Iskola, Szekszárd) a Paks - REAC találkozón, míg Jancsik Valter (Árpád Fejedelem Általános Iskola, Nagyatád) a Kaposvár-Győr mérkőzésen kísérheti be a játékvezetőket. Ők mindannyian a Sípmester játékunk nyertesei, akik remélhetően egy életre szóló élménnyel gazdagodnak ma délután.
|
| Tovább » |
|
Jönnek a tavaszi versenykiírások [2007. április 13. 11:35]
Mohács, Fertőd, Hosszúpályi, Körmend, Polgár, Mezőtúr és a többi helyszínről is sorban érkeznek a versenykiírások, amelyek megtekinthetők táblázatunkban. |
| Tovább » |
|
Állami szinten is megbecsülik szponzorunkat! [2007. április 12. 11:47]
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkára, Elbert Gábor úr hivatalában fogadta James Woodbridge urat, a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. marketing és kommunikációs igazgatóját, Vadnai Ágnest, a cég kommunikációs menedzserét, továbbá dr. Baksa Lászlót, a Góliát-McDonald’s FC elnökét. A látogatás célja az volt, hogy államtitkár úr és a szakterületek jelenlévő munkatársai megismerjék azokat a tapasztalatokat és eredményeket, amelyeket a McDonald’s és a Góliát 16 éve tartó együttműködése, közös munkája hozott. |
| Tovább » |
|
Téli torna műfüvön [2007. április 11. 07:53]
A bajai körzetben a téli fordulót a tavasz elején játszották le. A viszonylag kellemes időjárás miatt szabadtéren, műfüvön rendezték meg a tornát, amely így kétnaposra sikeredett. Mindegyik korcsoport győztese minden mérkőzését megnyerve százszázalékosan végzett az élen. Részletek itt!
|
| Tovább » |
|
Hevesi fölény [2007. április 10. 09:36]
Ugyan már elkezdődött a tavaszi idény egyesületünk versenykiírása szerint is, ám még mindig érkezik néhány eredmény a téli teremtornákról is. Íme csatolva a Hevesi körzet végeredménye itt! |
| Tovább » |
|
Kellemes Húsvéti Ünnepeket! [2007. április 09. 08:43]
A GMFC nevében kívánunk minden kedves olvasónknak kellemes húsvéti ünnepeket! |
| Tovább » |
|
Egykori tanítványaink a gólszerzők [2007. április 08. 19:27]
Már a 16. másodpercben megadta az MTK - Vác NB I-es labdarúgó mérkőzés alaphangját a képünkön góljának örülő Pál András, hiszen remek egyéni teljesítmény után talált be a vendégek hálójába. Szünet után az ugyancsak korábbi góliátos Kanta József kétszer is beköszönt, így 13 góljával harmadik helyen áll a góllövőlistán. |
Tovább » |
|
Ivancsics újra gólt rúgott [2007. április 08. 07:20]
A Bp. Honvéd ifjú támadója - az egykori Góliátos - Ivancsics Gellért ezen a héten már másodszor volt eredményes első osztályú bajnoki mérkőzésen. A Tatabánya ellen szerzett gólja is elég lett volna a győzelemhez, ám csapattársa, Bogdanovics a 92. percben beállította a 2-0-ás végeredményt. |
Tovább » |
|
Elnöki interjú a Sípmesterről [2007. április 07. 13:23]
Kedden készített interjút a Pont FM Rádió, Mi a pálya című magazinjában Szentgyörgyi Ákos a Góliát-McDonald's FC elnökével, Dr. Baksa Lászlóval. A téma egyesületünk sikeres kezdeményezése volt, vagyis a labdarúgás játékszabályaival kapcsolatos versenyünk. Ugyanezzel a játékkal kapcsolatban nyilatkozott szerdán a Klub Rádióban Vágner László az MLSZ JB elnöke is, aki a sorsolást végezte.
Az elnökkel készült interjú meghallgatható Médiatárunkban, vagy itt. |
| Tovább » |
|
Szabó Kálmán debütált a Ferencvárosban [2007. április 06. 10:00]
Először védett tétmeccsen a Ferencvárosban Szabó Kálmán (képünkön), a kapus a Vasas elleni 3-2-re megnyert Magyar Kupa meccsen állhatott a kapu előtt. A Ferencváros kapusa a két kapott gól ellenére remekül helytállt. A játékos fájdalma, hogy a zöld-fehérek a 3-2-es siker ellenére is kiestek a Magyar Kupából. |
Tovább » |
|
Rég hallottunk Takács Ákosról [2007. április 05. 07:25]
A Vejle vezetősége menesztette Kim Poulsen vezetőedzőt. A Takács Ákost foglalkoztató dán együttes roppant nehéz helyzetből vágott neki a tavaszi idénynek, és az elmúlt három fordulóban mindössze egy döntetlent szerzett, azaz egyre kilátástalanabb a helyzete a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Az 5-szörös dán bajnok a végső elsőségre is esélyes Midtjylland otthonában elért döntetlennel kezdte az esztendőt, majd odahaza alulmaradt a Silkeborggal szemben. A szakmai stáb az Eb-selejtezők miatti kéthetes szünetben sem tudta felrázni a csapatot, és Takácsék a Bröndby otthonában egy 4-0-s zakóba futottak bele, a bennmaradást jelentő 10. hely így 9 pontos távolságra került a gárdától. Az exfradista középpályás mindhárom tavaszi találkozón kezdőként kapott szerepet, egy alkalommal, a Silkeborg ellen 77 percet töltött a pályán. A 12 csapatos dán bajnokság utolsó helyét elfoglaló Vejle vezetői Ove Christensent nevezték ki a csapat élére. Az 57 éves szakember legutóbb a Viborgnál tevékenykedett. |
Tovább » |
|
Sok ilyen mérkőzésre van szükség [2007. április 04. 11:48]
U19-es válogatottunk kedden Makón Románia korosztályos együttesével mérkőzött meg. A Várhidi Péter által irányított csapat gólnélküli döntetlent ért el annak ellenére, hogy idegenlégiósai - Gyömbér Gábor, Vass Ádám, Filkor Attila, Stieber Zoltán és Farkas Balázs hiányoztak.
A magyar együttes Somodi Bence - Nagy József (Vass Norbert a 40. percben), Pintér Ádám, Sipos Tamás, Vadnai Dániel - Dudás Ádám, Nagy Sándor, Kottán Krisztián (Mészáros Márk a 65. percben) - Szakály Dénes (Gulyás Máté az 50. percben) - Lencse László (Simon Attila a 70. percben), Németh Krisztián összeállításban szerepelt. A találkozót a román csapat kezdte jobban, a mieink a félidő második felében magukhoz ragadták az irányítást, de gólt nem tudtak szerezni. A második játékrész elején is a románok voltak határozottabbak, de aztán megint a magyar gárda került fölénybe. A vendégek kapuját azonban most sem sikerült bevenni - bár Dudás Ádám lőtt egy kapufát. A 75. percben a vendégek közül Bicfalvi Eric megkapta második sárga lapját, s ez után a mieink sorra dolgozták ki a helyzeteket - de eredménytelenül. Képünkön Lencse László látható. |
Tovább » |
|
Szakmai publikáció [2007. április 04. 07:24]
A Magyar Edző 2007/1-es számában megjelent egy írás "Londoni szakmai út egy utánpótlás-edző szemszögéből" címmel, amely a 2006. december 6-8-i GMFC szakmai tanulmányút tanulságairól számol be, Bóka Ferenc a Szegedi Tudomány Egyetem tanára és Majoros Attila (képünkön) egyesületünk szervezési vezetőjének közös írásaként.
|
| Tovább » |
|
Képgaléria a sorsolásról [2007. április 03. 13:00]
Hétfőn a Góliát-McDonald's FC központi irodájában Vagner László az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnöke kihúzta annak a hat gyermeknek a nevét, akik honlapunk Sípmester játékának győztesei lettek. Képünkön a korábban a franciaországi világbajnokságon is tevékenykedő játékvezető szentesíti a sorsolás jegyzőkönyvét.
A kapcsolódó képek megtekinthetők galériánkban! |
| Tovább » |
|
Két góliátos gól a fordulóban [2007. április 03. 07:33]
Halgas Tibor szombati találata mellett (Vasas - Diósgyőr 2-2), a forduló zárómérkőzésén is betalált egy korábban Góliátban focizó fiatalember, hiszen Zalaegerszegen a képen látható Ivancsics Gellért szerezte a Bp. Honvéd első gólját. Ez a találat is kevés volt azonban a pontszerzéshez, mert a hazaiak 3-2-re legyőzték a kispesti gárdát. |
Tovább » |
|
Megvannak a nyertesek! [2007. április 02. 13:25]
Az MLSZ Játékvezetői Bizottság elnökének gáláns felajánlása eredményeképpen nem három, hanem hat Góliátos gyermek részesül egy életre szóló élményben. Vágner László sorsolta ki azokat a focistákat, akik az NB I különböző mérkőzésein a játékvezetői négyest kísérik.
A szerencse a következőknek kedvezett:
1. Halasi Patrik (Ványai Ambrus Általános Iskola, Dévaványa) 2. Rozmis Gabriella (Petőfi Sándor ÁMK, Cserkeszőlő) Debrecen - MTK 2007. április 14. 15.00
3. Kovács Attila (5. sz. Általános Iskola, Szekszárd) Paks - REAC 2007. április 14. 17.00
4. Bögös Gábor (ÁMK Általános Iskola, Tiszaigar) 5. Rábai Bence (Bolyai János Általános Iskola, Szerencs) Diósgyőr - Debrecen 2007. április 20. 19.00
6. Jancsik Valter (Árpád Fejedelem Általános Iskola, Nagyatád) Kaposvár-Győr 2007. április 14. 17.00
|
| Tovább » |
|
Marton Renátáé a játék utolsó aranyérme [2007. április 02. 06:25]
A Sípmester játékunk utolsó heti játékában Marton Renáta (iskolája neve: Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági SZKI Nagykanizsa, edzője neve: Kovácsics Réka) nyerte meg aranyérmünket, amelyet postai úton juttatunk el az iskolájába. A 26 hét alatt 732 megfejtés érkezett, ebből 460 volt helyes. Többen játszoittak olyanok is, akik nem a Góliát-McDonald's FC-ben fociznak, így ők - a versenykiírásunk értelmében - nem vehetnek részt a fődíj-sorsoláson. Ám egyesületünk örül annak, hogy ők is elküldték megfejtéseiket. |
| Tovább » |
|
Véget ért a nagy játék! [2007. április 01. 17:20]
Még ma éjfélig küldhető be a megfejtés a Sípmester című játékunkban, amely 26 héten keresztül jelentekezett a játékvezetéssel kapcsolatos kérdésekkel itt a honlapunkon. A 26 heti győztes (ők egy-egy aranyérmet kaptak postán) mellett holnap délelőtt az is kiderül, hogy ki az a három gyermek, aki elnyeri a fődíjat. Vágner László az MLSZ Játékvezetői Testületének elnöke sorsolja ki azokat, akik 2006. április 1. és május 31. között három különböző helyen (mindenki a lakhelyéhez legközelebb eső NB I-es mérkőzésen) a négy kijelölt játékvezető kísérőjeként részt vehetnek egy első osztályú labdarúgó mérkőzésen. (1 órával a mérkőzés előtt találkozás a játékvezetőkkel, pályabejárás, átöltözés az ajándék játékvezetői ruhába, bemelegítés, kivonulás, a mérkőzés alatt a negyedik játékvezető mellett ülés stb.) |
| Tovább » |
|
Simon András duplázott az EB-n [2007. április 01. 08:14]
A magyar U17-es válogatott Franciaországban szerepelt ezen a héten, ahol előbb Finnországot győzte le 3-2-re, majd 1-0-ra kikapott norvégiától, végül szombaton 0-0-ás döntetlent ért el a házigazdák ellen. A korábbi góliátos labdarúgó Simon András a válogatott három góljából kettőt is rúgott. ám továbbjutáshoz ő sem tudta hozzásegíteni csapatát. |
Tovább » |
|
Nem lehet elég korán elkezdeni... [2007. március 31. 14:56]
Faragó Gyula Lajosmizsei csoportvezetőnk kisfia, Faragó Ádám 10 hónapos és mint a kép mutatja, a Góliát elkötelezett híve.
|
| Tovább » |
|
Nyuszi Kupa Óbudán [2007. március 31. 08:09]
Három góliátos csapat részvételével rendezték meg a Nyuszi Kupát az óbudai Szérűskert utcában. Közülük a legjobban a Krúdy Gyula Általános Iskola gárdája szerepelt, amelyik a bronzmeccsen legyőzte a Dr. Szentgyörgyi Albert Általános Iskola gárdáját, a Don Bosco pedig az ötödik helyen végzett. |
| Tovább » |
|
Lezárult egy szakasz [2007. március 30. 07:57]
Az ország 19 megyéjében plusz a fővárosban 87 góliátos körzetben befejeződtek egyesületünk a Góliát-McDonald's FC szakmai programjában szereplő hagyományos téli tornatermi körzeti tornák. A szeptembertől heti két foglalkozáson résztvevő 21038 góliátos kisfocista (fiú-lány) alig várta a tornákon való megjelenést, hogy többségében önfeledten játszhasson, szórakozzon, míg az ügyesebbek büszkén mutathassák meg képességeiket, tehetségüket a nagyközönség előtt.
A honlapon napról-napra, hétről-hétre nyomon követhetőek voltak ezek a rendezvények. A decembertől-márciusig terjedő időszakban 89 óvodás 336 (1-2. osztályos), 443 (3-4. osztályos), 410 (5-6. osztályos), 115 (7-8. osztályos), összesen 1393 góliátos csapat lépett pályára (parkettre).
|
| Tovább » |
|
Sokan bíznak a válogatottban [2007. március 29. 14:50]
Honlapunk szavazásán 46.9 %-nyi voksoló szerint kellemes meglepetést fog okozni a megfiatalított magyar csapat. 14,1 %-nyi voks szerint sok döntetlent fogunk elérni, 10,7% szerint pedig - korábbi évek sajnálatos gyakorlatát folytatva - nem lesz kiugró győzelmünk. A legpesszimistábbak közül 18,6 % úgy véli, hogy csúnyán elbukja a tétmérkőzéseiket a válogatott, 9,6 % pedig azt gondolja, hogy nem is érdeklődnek az emberek a nemzeti tizenegy iránt. A tegnapi meccs fényében mindenki helyezze el a csapatunkat oda, ahová szeretné... |
| Tovább » |
|
Győzött a válogatott [2007. március 29. 10:11]
Szerdán válogatottunk Eb-selejtezőn Moldova együttesét fogadta. A Szusza Ferenc Stadionban Magyarország Priskin Tamás és Gera Zoltán góljával 2-0-ás győzelmet aratott, és ezzel egy hellyel előrébb lépett a csoportban. A találkozót végigjátszotta Bodor Boldizsár és Tőzsér Dániel is. |
Tovább » |
|
Mezőtúron taroltak a kenderesi focisták! [2007. március 28. 17:45]
Március 25-én került sor a Góliát- McDonald’s NIKE teremlabdarúgó tornára Mezőtúron. Míg múlt hét végén az ovisok és az I. korcsoportosok küzdöttek, addig vasárnap a II.-III.- IV. korcsoportba benevezettek játszottak. Képünkön a III. korcsoportos Kenderesi Általános Iskola csapata látható.
|
| Tovább » |
|
Kalocsán itt a tavasz! [2007. március 28. 12:45]
Dunapatajon és Akasztón két fordulós bajnokságot rendeznek Kalocsa körzetben a tavaszi torna keretében. Négy korcsoportban zajlanak majd a küzdelmek március 30-én és április 28-án. |
| Tovább » |
|
Fontos mérkőzések előtt [2007. március 28. 09:50]
A mai napon mind a felnőtt, mind az U20-as válogatottunk pályára lép, egykori góliátos játékosaink főszereplésével.
Várhidi Péter úgy határozott, hogy együttesünk a szerdai, Moldova elleni Eb-selejtezőn Végh Zoltán - Csizmadia Csaba, Balogh Béla, Juhász Roland, Bodor Boldizsár - Vadócz Krisztián, Tóth Balázs, Tőzsér Dániel - Hajnal Tamás - Gera Zoltán (Farkas Balázs), Priskin Tamás összeállításban szerepel majd.
Ha megveri a magyar U20-as válogatott az olaszokat délután a Bozsik-stadionban (a 14 órakor kezdődő meccsre ingyenes lesz a velépés), akkor megnyeri az ide Alpok-Adria-kupát. A mieink esélyeit növelheti, hogy az FTC két játékosa, Kemenes Szabolcs és Laczkó Zsolt csatlakozott a kerethez. Ők eddig azért nem voltak a többiekkel, mert a Ferencvárosnak vasárnap bajnokija volt.
A várható összeállításunk: Kemenes - Kiss, Debreceni, Kovács, Varga - Szatmári, Pintér, Korcsmár, Laczkó - Hrepka, Feczesin |
Tovább » |
|
37 sportcsoport küzdelmei [2007. március 27. 13:13]
Tiszafüred I. és II. körzet téli teremtornáin 37 sportcsoport szerepelt (IV. kcs. leány: 2 csapat, III. kcs. leány: 3 csapat, IV. kcs. fiú: 6 csapat, III. kcs. fiú: 7 csapat, II. kcs. fiú: 10 csapat, I. kcs. fiú: 7 csapat, 0. kcs. fiú: 4 csapat). Összefoglaló táblázatunkban korcsoportonkénti bontásban lehet nyomon követni az eredményeket. A tornák fotósorozatai már régóta szerepelnek Képgalériánkban. |
| Tovább » |
|
5-ös - Kodály 2-2 [2007. március 27. 07:16]
A hatvani téli körzeti tornákon a négy korosztályban két-két aranyérmet szereztek, a kisebbeknél a Kodály Zoltán Általános Iskola, az idősebbeknél pedig a Hatvani 5-ös számú Általános Iskola vitte el a pálmát. A sok-sok mérkőzés eredménysora kiböngészhető táblázatunkból.
|
| Tovább » |
|
Jobb későn, mint soha! [2007. március 26. 15:16]
Korábban már részletesen beszámoltunk az ajkai téli körzeti tornákról. Akkoriban lemaradtak az ovisok képei, most ezt a hiányosságot pótoljuk.
|
| Tovább » |
|
Sárospataki győzelem [2007. március 26. 09:56]
Tokaj körzetben a III. korcsoportosok küzdelmével véget ért a Góliátosok téli versenysorozata. Kilenc település, 26 fiú és 5 lány csoport 448 sportolója készült rendszeresen a versenyekre a 14 sportcsoportvezető irányításával. Az 5-6. osztályosok kupája Tokajban, a Tokaji Ferenc Gimnázium Sportcsarnokában került megrendezésre, ahol két csoportban zajlottak a selejtezők. |
| Tovább » |
|
Itt az utolsó heti játék! [2007. március 25. 23:59]
A Sípmester játékunk 26. heti – utolsó - feladványának megfejtését kell e hét vasárnap éjfélig beküldeni hozzánk a játékűrlap kitöltésével.
Íme a kérdés: Mit kell tenni a játékvezetőnek, ha egy játékos hamis igazolvánnyal kíván játszani?
1. Figyelmezteti, hogy ilyet legközelebb ne tegyen. 2. Figyelmeztetéssel sárga lapot ad neki, de engedi játszani. x. A játékos természetesen nem játszhat.
|
| Tovább » |
|
A komplett középpályás sor Góliátos volt! [2007. március 25. 19:27]
U20-as válogatottunk szombaton Siófokon Alpok-Adria-kupa mérkőzésen fogadta Szlovénia együttesét. Róth Antal gárdája 1-0-s félidő után 2-0-ra győzött, s ezzel továbbra is az első helyen áll a sorozatban. A mérkőzés 5. percében Hrepka Ádám lépett ki a védők közül, 7 méterről lőtt, a kifutó kapus azonban fejjel blokkolta a labdát. A 32. percben Szatmári Lóránd 14 méterről végzett el szabadrúgást, a bal oldali szögletzászlótól kapura tekerte a labdát, ami a keresztlécen csattant. A félidő vége előtt aztán megszerezte a vezetést a magyar válogatott. A 45. percben Feczesin passzolt az üresen álló Szakály Péterhez (képünkön), aki egy átvételt követően 18 méterről gyönyörűen tekerte a labdát a kapu bal felső sarkába (1-0). A második magyar találat a 62. percben született: Szatmári szép szóló után önzetlenül passzolt Hrepkához, aki 13 méterről jobbal eltekerte a labdát a kifutó kapus mellett (2-0). Magyarország: Hegedűs Lajos - Kiss Zoltán, Kovács Zoltán, Sütő László, Fodor Marcell - Szakály Péter, Korcsmár Zsolt, Pintér Ádám, Szatmári Lóránd - Hrepka Ádám, Feczesin Róbert
Csere: Hegedűs helyett Bogdán Ádám (a szünetben), Korcsmár helyett Nyári Tibor (a szünetben), Feczesin helyett Szabó Viktor az 56., Szakály P. helyett Simonfalvi Gábor a 67., Kiss Z. helyett Kiss Zsolt a 77. percben. |
Tovább » |
|
Ma még jöhet a megfejtés! [2007. március 25. 13:15]
Sípmester című játékunk 25. heti feladványára ma 24:00 óráig lehet beküldeni a megoldásokat! A heti nyertest holnap sorsoljuk ki, ő egy "A Góliát-McDonald's FC Sípmester játékának heti győztese" feliratú aranyérmet kap majd! |
| Tovább » |
|
Kecskeméti eredmények [2007. március 25. 11:00]
A Móricz Zsigmond Általános Iskola két aranyéremmel és egy ezüsttel zárta Kecskemét I. körzetében a téli teremtornák három korosztályában a küzdelemsorozatot. Kerekegyháza egy arannyal és egy bronzzal zárt, míg Jakabszállás „termése” egy ezüst és két bronzérem.
|
| Tovább » |
|
Nyárlőrinc a nyarat idézte [2007. március 25. 07:42]
Tiszkécske körzet 5-6. osztályosainak versenyében nem akadt komoly ellenfele a nyárlőrincieknek, akik mindkét vetélytársukat 9-9 góllal intézték el. A tornáról készült tíz képes fotósorozatunk megtalálható képgalériánkban.
|
| Tovább » |
|
Vereséget szenvedett a válogatott [2007. március 24. 20:20]
A Bodor Boldizsárral és Tőzsér Dániellel kezdő a 85. percben pedig Farkas Balázst is bevető magyar válogatott 2-1-es vereséget szenvedett a történelme első hivatalos válogatott mérkőzését vívó Montenegro együttesétől. A mieink gólját Priskin Tamás szerezte a találkozó 1. percében, a házigazdák két büntetőnek köszönhetően fordították meg a mérkőzést. |
Tovább » |
|
Mezőtúron Kenderes kapott gól nélkül nyert! [2007. március 24. 14:27]
Mintegy 300 néző előtt (szülők, nagyszülők) rendezték meg Mezőtúron az ovis és az I. korcsoportos téli teremtornákat. Az ovisoknál az 1.helyet a Süni csoport (Lázárné Tor Ildikó), a másodikat pedig a Cirmi Macska csoport (Kontér Béláné) szerezte meg. Az iskolásoknál a Kenderesi Általános Iskola együttese megelőzte a Kétpói Általános Iskola és a Kenderesi Általános Iskola II. csapatait. |
| Tovább » |
|
Nagy érdeklődés Tatabányán [2007. március 24. 10:43]
Csicsai Károly, Tatabánya körzeti szervezője is beszámolt honlapunknak a versenysorozatról: Március elején került sor a Góliát MFC labdarúgó tornájára – Tatabányán a Kőrösi iskola tornatermében. A három korcsoportban 14 csapat vett részt - 142 tanulóval. Összesen 26 mérkőzés zajlott le, amelyen 168 gól esett. A II. és III. korcsoportban a Herman iskola nyert, az I. korcsoportban a Kőrösi iskola lett az első. Örömteli volt, hogy sok néző kísérte figyelemmel a nagyon sportszerű és küzdelmes mérkőzéseket. Az eredményhirdetésekor nagy örömmel vették át a gyerekek az érmeket és a várva várt karkötőket, amelyeket büszkén mutogatták másnap a társaiknak.
|
| Tovább » |
|
Hatvanban már a tavaszra készülnek [2007. március 24. 07:21]
Monori Géza, a Hatvani Góliát DSE elnöke elküdte számunkra a tavaszi versenykiírást, az alábbi sorok kíséretében: Itt a tavasz, jönnek a Góliátos tavaszi versenyek. Ismét a 3. korcsoportosokkal kezdünk, hiszen május elseje lesz, tele a Népkert gyerekfocit imádó felnőttekkel, és reményeink szerint pesti góliátos vendégekkel is! Mind a négy korosztályban:az első helyezett kupát, az 1–3. helyezett érem, az 1-7. helyezett oklevél díjazásban részesül. Ezen felül értékeljük a legjobb kapust, a gólkirályt, és a csapatok legügyesebb játékosait! |
| Tovább » |
|
Hibátlan teljesítménnyel nyert a Sárvár [2007. március 23. 17:19]
Mind a négy mérkőzését megnyerte a Celldömölk körzet II. korcsoportosainak küzdelemsorozatában a Sárvár első számú csapata, megelőzve a celldömölkieket és Rábapaty gárdáját. Az arany és az ezüstérmes iskolák második sorai végeztek a negyedik, illetve az ötödik helyen. |
| Tovább » |
|
Rangos vendégek Nyúlon [2007. március 23. 14:24]
A nyúli körzet tornasorozatának zárófelvonására március 12-én került sor, amikor a II. korcsoport döntőjét rendezték meg Nyúlon, illusztris vendégek társaságában. Megtisztelte a rendezvényt jelenlétével Dr. Baksa László, a Góliát-McDonald’s FC elnöke, Palotai Károly, olimpiai bajnok, korábbi FIFA játékvezető, Fazakas József, a Gyirmót SE utánpótlásvezetője, Radics Zsolt, a Gyirmót SE labdarúgója, Schmidt Henrik, Nyúl község polgármestere, Győriné Csendes Gyöngyi és Kriston Pál, a Nyúli Pilinszki János Általános Iskola igazgatója és helyettese, valamint Németh László, a Nyúli SC elnökhelyettese. Valamennyi vendég részt vett az eredményhirdetésen, ők maguk adták át az érmeket, okleveleket a gyerekeknek.
|
| Tovább » |
|
Készülnek a válogatottak [2007. március 23. 07:50]
Gőzerővel készül az összes korosztályos válogatott az aktuális világversenyének selejtezőjére, vagy éppen döntőjére. Óriási örömünkre ezeknek a kereteknek jó néhány korábbi góliátos labdarúgó a tagja, akik tevékeny szerepet vállalnak a mérkőzéseken. Így volt ez szerdán is, amikor U18-as együttesünk a Vasas ifjúsági együttesével mérkőzött meg. Both József gárdája 2-1-es félidő után 4-2-es győzelmet aratott az angyalföldiek ellen, és két gólt is egykor Góliátban edződött fiatalember szerzett.
Az U18-as válogatott Balikó Milán (Gremsperger Gábor az 52. percben) - Kiss Márton (Markos János az 50. percben), Oláh Gergő, Szolnoki Péter - Kovács Ádám (Nagy Dániel az 59. percben), Pintér Tibor, Borsos Csaba (Tóth Bence az 54. percben), Benedek Nándor (Szűcs László az 56. percben) - Kiss Attila, Birtalan Botond, Bohner Roland (Wilson Elektro az 58. percben) összeállításban szerepelt. Az együttes góljait Bohner Roland (25. perc), Szolnoki Péter a (35. perc), Szűcs László (65. perc) és Birtalan Botond (80. perc) szerezte.
Képünkön Balikó Milán látható. |
Tovább » |
|
Két ezüst a Hajós Alfréd Általános Iskolának [2007. március 22. 16:40]
Tavaly még tarolt az első olimpiai bajnokról elnevezett suli a körzeti bajnokságok különböző korcsoportjaiban, ám az idén már csak az ezüstéremig jutottak. Az I. korcsoportban a XXIII. kerületi Páneurópai Általános Iskola gárdája, míg a II. korcsoportban a XX. Kerületi Stromfeld Aurél Általános Iskola csapata diadalmaskodott. |
| Tovább » |
|
Tartalmas elnökségi ülés [2007. március 22. 12:34]
A Góliát-McDonald's FC elnöksége 2007. március 21-én tartotta meg soros ülését Dr. Baksa László elnök vezetésével. Az összejövetelen az előzetesen megadott napirend szerint haladtak a résztvevők, és az alábbi határozatokat hozták: |
| Tovább » |
|
7 góliátos a közvetlen utánpótlás keretben [2007. március 22. 08:07]
A Róth Antal szövetségi edző által vezetett U20-as válogatott tagjai Szlovénia és Olaszország válogatottjával találkoznak az Alpok-Adria-kupa újabb találkozóin. A tét nagy, hiszen a korosztályos válogatott jelenleg az első helyen áll a rangos közép-európai kupában, és sikeres szereplése esetén meg is nyerheti a trófeát. A nagy siker kapujában nem kevesebb, mint hét korábbi játékosunk áll! |
Tovább » |
|
Egy értékes sportársat veszítettünk el! [2007. március 21. 20:21]
Megrázó halálesetről kaptunk híradást. 51 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt Kadnár Lajos igazgató úr. Nagyon régi, „ős-góliátosként” Veszprém megye bekapcsolódásának kezdete óta, azaz az 1990-es évektől szívvel-lélekkel dolgozott munkája mellett a Góliátért, a Góliátban. A Veszprémi Báthory István Általános Iskola igazgatójaként maximálisan támogatta és ösztönözte, hogy intézménye diákjai részt vegyenek a Góliát-McDonald’s FC életében. Lelkesedésére mi sem jellemzőbb, mint hogy saját maga is évekig Góliátos csoportvezetőként foglalkozott iskolája tanulóival. Rendszeres résztvevője volt a tanévzáró fesztiválnak, mert vagy saját csapatával, vagy az országos döntőbe jutott „Báthorys csapat” vezetőjeként, lelkes szurkolójaként, támogatóként kísérte el szeretett tanítványait Budapestre.
2003-ban egyesületünk vezetése is elismerte ezt a több, mint egy évtizedes kiemelkedő teljesítményt, amit a tanulóifjúság egészséges-életmódra neveléséért intézménye élén végzett. A Báthory István Általános Iskola a Góliát saját alapítású elismerését, az intézmények részére adható „Díszoklevelet” kapta, amelyet Kadnár Lajos igazgató úr vett át Budapesten a Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal dísztermében, a Góliát-McDonald's FC alapításának 15 évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen.
Nehéz szavakba önteni a fájdalmat…
|
| Tovább » |
|
Az egriek először a dobogón [2007. március 21. 10:37]
Az I. korcsoportos teremtornával zárult a bélapátfalvai Góliátos téli teremtornák sora. A pétervásárai ovisok még nem tudták megszorítani a többi iskolás csapatot, viszont a péterkei iskolások nem találtak legyőzőre ! A bélapátfalvaiak a másik 3 korcsoport tornáinak megnyerése után, most csak a bronzéremnek örülhettek, míg a tarnalelesziek először szorultak le a dobogóról, míg az egriek először léphettek fel, mindjárt a második fokára ! A 4 korosztályban 24 csapatban, mintegy 350 gyermeknek okozott felhőtlen kikapcsolódást, és boldog versengést ez a csodálatos játék, melyet a Góliát a McDonald's és a NIKE segítségével szervezett és rendezett a számukra - értük!
|
| Tovább » |
|
Ezúttal öt góliátos a keretben! [2007. március 21. 07:07]
A tervezettnél egy nappal később, kedd délután szűkítette válogatott keretét Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető a sok sérült miatt nevezte meg a mai napon jelöltjeit, sőt, az eredeti kerethez képest még egy új embert is behívott, a korábbi góliátos Szélesi Zoltán személyében. |
Tovább » |
|
Szerdán elnökségi ülés [2007. március 20. 11:45]
A Góliát-McDonald's FC elnöksége 2007. március 21-én, tartja ülését az egyesület székhelyén (1146 Budapest, Cházár A. u. 13. I/15.) A kezdés időpontja: 10.00 órakor lesz az alábbi napirendi pontokkal:
1. A Góliát-McDonald’s FC 2006. február7-i elnökségi üléséről készült emlékeztető elfogadása. /Írásos előterjesztés/ Előterjesztő: Dr. Baksa László
2. Beszámoló az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak tevékenységéről. /Írásos előterjesztés/ Előterjesztő: Dr. Baksa László
3. Tájékoztató a küldöttgyűlés előkészítéséről. A küldöttgyűlés elé kerülő elnökségi beszámoló, a 2006. évi gazdasági beszámoló és mérleg, valamint a 2007. évi költségvetés megvitatása, elfogadása. /Írásos előterjesztés/ Előterjesztő: Dr. Baksa László Konzultáció a tisztségviselők választásával kapcsolatos kérdésekről.
4. Javaslat a GMFC elismeréseinek odaítélésére. /Írásos előterjesztés/ Előterjesztő: Dr. Baksa László
5. Tájékoztató a Góliát-McDonald's Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál előkészítéséről, programjáról. /Szóbeli előterjesztés/
6. Egyebek
|
| Tovább » |
|
Két góliátos gól a zárófordulóban [2007. március 20. 09:25]
Az NB I. 21. fordulójának zárómérkőzésén Kanta József és Kovács Gábor (képünkön) is betalált, hozzájárulva ezzel a 2-2-es döntetlenhez. A listavezető ezen a mérkőzésen elszórakozta a három pontot, míg a Vasas egy helyzetéből két gólt szerzett a találkozón. |
Tovább » |
|
Egy igazi úriember [2007. március 19. 08:48]
A szombati, Vác elleni hazai vereség után Sisa Tibor, a Tatabánya vezetőedzője bejelentette lemondását. A tréner döntése annyira váratlanul érte a klubvezetőket, hogy hirtelenjében reagálni sem tudtak a történtekre. Vasárnap délután azonban asztalhoz ültek a felek, amelytől úgy álltak fel: közös megegyezéssel szerződést bont a szakember és a klub. A Ludányhalásziban jelenleg is góliátos edzőként tevékenykedő Sisa Tibor azt mondta távozásával kapcsolatban, hogy sikerült korrekt módon elválniuk, barátilag meg tudtak egyezni. A tréner, bár szerződése 2008 júniusági szólt, semmilyen olyan járandóságra nem tart igényt, amelyért nem dolgozott meg. „Nem akartam pereskedni, kekeckedni – mondta ezzel kapcsolatban az érintett edző -, úgy voltam vele, amire nem szolgáltam rá, arra nem is tarthatok igényt. Szerintem ez így normális.”
Sisa 2004 júniusában érkezett Tatabányára, ahol egy év után bajnokcsapat edzőjének mondhatta magát. A REAC előtt toronymagasan nyerték a másodosztályú labdarúgó-bajnokságot és jutottak fel az élvonalba. Sisa és az első osztály egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó klubja szinte csodát művelt: több nagycsapatot, például a Ferencvárost is megelőzve az ötödik helyen végeztek. Az ősszel azonban hullámvölgybe került a Sisa-csapat, majd a tavasszal hiába kezdtek egy idegenbeli győzelemmel Pakson, hazai pályán előbb a Vasastól, legutóbb pedig Váctól kaptak ki, míg a kettő között Kaposváron is jobbnak bizonyult náluk az ellenfél. |
| Tovább » |
|
25. heti játék [2007. március 18. 23:59]
A Sípmester játékunk utolsó előtti, vagyis 25. heti feladványának megfejtését kell e hét vasárnap éjfélig beküldeni hozzánk a játékűrlap kitöltésével.
Íme a kérdés: Szögletrúgás alkalmával a leállított labdát a rúgó játékos ügyetlenül egyből az alapvonalon kívülre íveli. Hogyan folytatódik tovább a játék?
1. Az ellenfél szabadrúgást végez kifelé a sarokpontból. 2. Megismételhető a szögletrúgás. x. Kapukirúgás következik.
|
| Tovább » |
|
Újabb Góliátos újonc! [2007. március 18. 17:30]
A Pécsi Góliát egykori növendékei közül (az egykor az Anikó u. Általános Iskolába járó) Wittrédi Dávid mutatkozott be az élvonalban. Vér Margit és Erdei Károly tanítványa a Győr - Pécs találkozó (0-0) 58. percében lépett pályára és két veszélyes lövéssel igazolta edzője döntésének jogosságát. |
Tovább » |
|
Ma még jöhet a megfejtés! [2007. március 18. 12:20]
Sípmester című játékunk 24. heti feladványára ma 24:00 óráig lehet beküldeni a megoldásokat! A heti nyertest holnap sorsoljuk ki, ő egy "A Góliát-McDonald's FC Sípmester játékának heti győztese" feliratú aranyérmet kap majd! |
| Tovább » |
|
Újra tiszafüredi képek [2007. március 18. 07:31]
Ígéretünkhöz híven ezúttal a Tiszafüred I. és II. körzet I. korcsoportosainak tornájáról készült képeket mutatjuk meg honlapunkon. A fotókon látható a Góliát-McDonald’s FC szervezési vezetője, Majoros Attila, aki részt vett az abádszalóki döntőn. |
| Tovább » |
|
Takács Marcell első NB I-es gólja [2007. március 17. 17:52]
Ismét örömteli eseményt hozott a labdarúgó NB I. aktuális fordulója, hiszen élete első élvonalbeli gólját szerezte Takács Marcell. A tatabányai támadó a mérkőzés 92. percében talált be, az ugyancsak egykori góliátos Hullám Attila passzából, ám ez a találat már csak a szépítésre volt elég a sereghajtó Vác elleni mérkőzésen. |
Tovább » |
|
Mohácson sincs vész [2007. március 17. 14:24]
Öt korcsoport 21 csapata küzdött Mohács körzetben a téli bajnokság legjobb helyezéseiért, és a három kicsi korosztályban a mindig nagyon erős Park utcai Általános Iskola diadalmaskodott. Egy-egy aranyérmet szerzett a Széchenyi ÁMK (III. kcs) és a Szederkény (IV. kcs) gárdája is. |
| Tovább » |
|
Ovis torna Martfűn [2007. március 17. 08:08]
Kunszentmárton körzetben Martfűn rendezték meg az óvodás korcsoport téli teremlabdarúgó tornáját. Martfű a 15 fős csoportját kettéosztotta és így kettő csapattal versenyezett. Mivel a cserkeszőlői óvodásokat mindkét csapatuk legyőzte, így a torna végeredménye: 1. Martfű I. 6 ponttal, 2. Martfű II. 3 ponttal, 3. Cserkeszlő pont nélkül. A tornát segítő Tiszazugi Diáksport Bizottság érem, serleg és gólkirály, legjobb kapus, legjobb mezőnyjátékos különdíjjal jutalmazta a győzteseket és helyezetteket.
|
| Tovább » |
|
Személyes meggyőződés [2007. március 16. 14:49]
A Góliát-McDonald's FC közzpontjában dolgozó munkatársak - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - az alábbi körzeti tornákon vettek részt a téli versenysorozatban:
Február 14., Kaposvár (Somogy megye) - Dr. Baksa László Február 16., Csongrád (Csongrád megye) - Villám Károly Február 28., Tiszafüred (Abádszalók) (Jász-N-Szolnok megye) - Majoros Attila Március 4., Pécs (Baranya megye) - Majoros Attila Március 8., Budapest (Budapest XVII. ker.) - Villám Károly Március 12., Hosszúpályi (Hajdú-Bihar megye) - Villám Károly Március 12., Nyúl (Győr-Moson-Sopron megye) - Dr. Baksa László
|
| Tovább » |
|
Nyúlon maradt az aranyérem [2007. március 16. 11:23]
A Nyúl körzet I. korcsoportos tornáján teljes hazai sikert könyvelhetett el Kozicz László csoportvezető, hiszen a 98-as születésű csapat (képünkön) az első, míg a 99-esek a második helyen végeztek, megelőzve Gyarmat, Győrság és Écs gárdáit.
A versenyről készült képriport itt, míg az összes eredményt tartalmazó táblázat ide kattintva olvasható. |
| Tovább » |
|
Újabb fotók [2007. március 15. 15:15]
Az ünnepi hangulathoz talán jól illik újabb önfeledt gyermekarcok megtekintése, ezért most ajánljuk mindenki szíves figyelmébe a pécsi körzet II. korcsoportosairól készült felvételeket!
A kapcsolódó képek megtekinthetők galériánkban! |
| Tovább » |
|
Képgaléria Tiszafüredről [2007. március 15. 10:12]
Ez is ritka... előbb érkeztek meg a képek, mint maga az eredmény Tiszafüred I. és II. körzetből. Előbb a II. korcsoportosok küzdelmeiről készült fotókat ajánljuk, majd nemsokára az 1-2. osztályosok meccseinek felvételei is láthatóak lesznek honlapunkon.
A kapcsolódó képek megtekinthetők galériánkban! |
| Tovább » |
|
Kanta mesés gólt lőtt [2007. március 14. 14:57]
A Magyar Kupa negyeddöntőjének első találkozóján 2-2-es döntetlen született a hungária körúton az MTK - Bp. Honvéd összecsapáson, amelynek tevőleges részese volt több korábbi góliátos labdarúgó is. A vendégeknél Ivancsics Gellért és Zana Norbert, a hazaiaknál pedig Pintér Ádám, Zsidai László, Pál András és a mérkőzés első gólját szerző Kanta József (a képen pont őt ünneplik társai) is pályára lépett. |
| Tovább » |
|
Rézmányi Norvégiában [2007. március 14. 11:51]
Utoljára még akkor hallottunk Rézmányi Györgyről, amikor az NB II-es Budakalász gárdájában kergette a labdát. Aztán olyan hírek keringtek a korábbi korosztályos válogatott góliátos fiúról, hogy szögre akasztotta a focicsukáját, ám most -szerencsére - újból egyenesbe került az óbudai srác. Jelenleg a másodosztályú norvég Steinkjer FK gárdájában futballozik, ahonnan a mellékelt képet is kaptuk testvérétől. |
Tovább » |
|
Felkerestük a sportszertámogatónkat is [2007. március 13. 16:30]
Dr. Baksa László, a GMFC elnöke találkozott az egyesület hivatalos és kizárólagos sportszerszállítója- és támogatója, a NIKE Magyarországi Fióktelepe vezetőjével, Széles József úrral. A NIKE és a GMFC 2006. őszén kezdte meg együttműködését. A mostani találkozó célja a közös munka, a megállapodásban rögzítettek vezetői szintű áttekintése volt. Elnökünk a Góliátban sportolók és dolgozók nevében köszönetét fejezte ki Széles úrnak, a NIKE által ígért és határidőre biztosított 1.200 futball-labdáért (ezeket már megkapták az intézmények), illetve a testnevelők, körzeti szervezők „egységes felszerelését” jelentő pólókért és széldzsekikért. (Utóbbiak kollégáink részére történő átadás/átvétele folyamatban van.) |
| Tovább » |
|
Látogatás a névadó szponzornál [2007. március 13. 11:15]
Egyesületünk jövője nem képzelhető el a gyermekeket szerető, tevékenységünket elismerő, erkölcsileg és anyagilag támogató partnereink nélkül. Az elmúlt napokban egyesületünk elnöke, Dr. Baksa László találkozott névadó támogatónk, pártoló tagunk, a McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft. képviselőjével, Vadnai Ágnessel. Az egyesületünket idén 15. éve támogató McDonald’s részére elnökünk átadta az elmúlt évben a Góliátról a sajtóban és az interneten megjelenő cikkek, írások egybefűzött gyűjteményét, a kiemelkedő eseményekről, rendezvényekről, szakmai tanulmányutakról készített filmeket (dvd), a GMFC fejlesztési terveit tartalmazó dokumentumokat, továbbá azokat a mintadarabokat, a most folyó tanévben az iskolák, a gyermekek illetve a testnevelő tanárok/edzők, körzeti szervezők részére már eljuttattunk (plakát, piros-sárga színű szilikon csuklópánt, póló, anorák, stb.). |
| Tovább » |
|
Állami közvetítés [2007. március 13. 06:20]
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkára, Elbert Gábor úr (és az utánpótlás szakterülettel foglalkozó munkatársai) hivatalában fogadta egyesületünk elnökét és alelnökét, dr. Baksa Lászlót és Kasnyik Jánost. A találkozó fő célja az volt, hogy közösen megoldást találjanak arra, hogy az egyesület egészséges életmódra nevelő és labdarúgó sportszakmai programja már a következő tanévtől a korábbi évek hagyományainak megfelelően, az állami sportvezetés és az MLSZ által is támogatottan, egy egységes rendszer részeként működjön. Elbert Gábor úr szavaival élve „nyitott kapukat döngettünk”, mivel államtitkár úr és az MLSZ vezetői már korábban megállapodtak, hogy koordinálásukkal a közeljövőben valamennyi érintett szervezet képviselője egy asztal köré ül. A tárgyalás fő célja az általunk is kért együttműködés ésszerű és szakszerű kialakítása lesz. Ezt az elhatározást mindenképpen örömtelinek, megnyugtatónak, a jövőt illetően biztatónak tartjuk. |
| Tovább » |
|
Egy aztalnál az MLSZ-szel [2007. március 12. 18:18]
A Góliát-McDonald's FC elnöke, dr. Baksa László és vezető munkatársai, Villám Károly, Majoros Attila központjukban fogadták az MLSZ utánpótlással foglalkozó munkatársait, Őze Tibort és Kovács Szilvesztert, ahol a magyar utánpótlás labdarúgás különböző területein tevékenykedő szervezetek egységes rendszeren belüli tevékenységi lehetőségeiről tárgyaltak. A találkozó nem titkolt célja az volt, hogy a korábbi hagyományoknak megfelelően a Góliát-McDonald’s FC és az MLSZ közötti együttműködést újra a lehető legjobbá, gyümölcsözőbbé, a tevékenységet összehangolttá tegyük. Az előző hetekben a honlapunk olvasói számára feltett kérdések között a szavazók 17,7 %-a tartotta fontosnak, hogy e területen egyesületünk érdemi változást érjen el. |
| Tovább » |
|
Létfontosságú tárgyalások [2007. március 12. 11:26]
Az elmúlt héten a Góliát-McDonald’s FC (GMFC) vezetői az egyesület együttműködő partnereivel való kapcsolat fejlesztése, a 2007/2008-as tanév működési feltételeinek biztosítása érdekében találkozókat, konzultációkat szerveztek. Ezeknek a keretében találkozó jött létre külön-külön az MLSZ, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkársága, a McDonald's és a Nike képviselőivel. |
| Tovább » |
|
24. heti játék [2007. március 11. 23:59]
A Sípmester játékunk 24. heti feladványának megfejtését kell e hét vasárnap éjfélig beküldeni hozzánk a játékűrlap kitöltésével.
Íme a kérdés: Ki bírálhatja el a labda alkalmasságát a mérkőzés előtt és alatt?
1. A két csapat edzője. 2. A játékvezető. x. A partjelzők.
|
| Tovább » |
|
Ma még jöhet a megfejtés! [2007. március 11. 16:10]
Sípmester című játékunk 23. heti feladványára ma 24:00 óráig lehet beküldeni a megoldásokat! A heti nyertest holnap sorsoljuk ki, ő egy "A Góliát-McDonald's FC Sípmester játékának heti győztese" feliratú aranyérmet kap majd! |
| Tovább » |
|
A hazai pálya előnye [2007. március 11. 12:12]
Szentpéterszegen az I., Körösszakálon a II. és III. korcsoportnak bonyolították le a berettyóújfalui körzet téli tornáit. És valamit számított is a hazai pálya, hiszen a házigazdák nyertek a két kisebb korcsoportban, míg a legnagyobbaknál csak büntetőkkel győzte le Esztár Körösszakál együttesét. |
| Tovább » |
|
Közönségsikert arattak a nyárlőrinciek [2007. március 11. 07:02]
Tiszakécske körzetui szervezője, Szutor Sándor az alábbi összefoglalót küldte az I., illetve a II. korcsoportos tornáról:
A szentkirályi sportcsarnokban március 6-án megrendeztük ezévi első góliátos tornánkat. Az első korcsoportosok mérték össze tudásukat a mai napon, illetve egy bemutató mérkőzést játszottak a lakiteleki és a nyárlőrinci óvodások is. Az iskolás csapatok közül ezen a kupán messze kiemelkedett a mezőnyből a nyárlőrinci csapat, akik tudatos, a korukhoz képest érett játékkal nagy közönségsikert arattak. Szinte valamennyi mérkőzésüket könnyen megnyerték. A többi csapat találkozói kiegyensúlyozott küzdelmet hoztak, amelyeken sokszor csak a szerencse döntött egyik, vagy másik iskola javára. De a legfontosabb, hogy kiskörzetünk legfiatalabb focistapalántái megismerkedhettek egymással, és megízlelhették, milyen is egy FOCIKUPA!
|
| Tovább » |
|
Meglepő sikerek Nagyatádon [2007. március 10. 15:20]
Március 2-án került megrendezésre Nagyatádon a legidősebbek, vagyis a IV. korcsoport téli tornája. A 4 leány és 5 fiú csapat körmérkőzéssel döntötte el a végső helyezéseket. Érdekesség, hogy a teremlabdarúgó diákolimpia városkörnyéki döntőjében győztes segesdi fiú csapat most csak az 5. helyen végzett.
|
| Tovább » |
|
Kaposfői fölény [2007. március 10. 14:10]
Három korcsoportban is Kaposfő csapata vehette át az aranyérmet a kaposfői körzeti téli teremtornán. Táblázatainkból is kiderül, hogy nem érdemtelenül. Érdemes kikeresni a részletes eredménysorokat a Versenyek, eredmények menüpontunk alatti táblázatunkból. |
| Tovább » |
|
21 kép Sopronból [2007. március 10. 06:30]
Sopron körzetében az I. és a II. korcsoportban is ebben a sorrendben állhattak a dobogóra a csapatok: 1. Lackner Kristóf Általános Iskola, 2. Hunyadi János Ev. Ált. Isk., 3. Petőfi Sándor Ált. Isk.. Hab a tortán – legalábbis a Lackner suliban és környékén-, hogy ők nyertek a III. és a IV. korcsoportban is.
|
| Tovább » |
|
142 gól [2007. március 09. 13:43]
Négy korcsoportban összesen 142 gól eset Szombathely körzet téli tornái során. S hogy milyen megoszlásban? Kiderül a Versenyek, eredmények menüpontunk alatti táblázatunkból! |
| Tovább » |
|
Minden kezdet nehéz [2007. március 09. 11:34]
A címben szereplő szólást emlegetheti Bélapátfalva II. korcsoportos gárdája is, amely a szilvásváradi körzeti döntőben 0-0-s eredménnyel mutatkozott be Egerszólát csapata ellen (nekik ez volt az egyetlen pontjuk), majd a további négy mérkőzésen 13-2-es gólkülönbséget produkálva vertek el mindenkit, beleértve a Tamalelesz elleni 3-0-ra megnyert finálét is. |
| Tovább » |
|
Rövid hír, hosszú eltiltás [2007. március 09. 09:40]
Három meccsre tiltotta el a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Győr labdarúgóját, Tokody Tibort. A korábbi góliátos labdarúgót a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen állította ki a játékvezető. |
Tovább » |
|
A törökszentmiklósi körzet képekben [2007. március 09. 07:58]
A Törökszentmiklós körzet korcsoportos tornáiról már korábban beszámoltunk honalapunkon, a különböző rendezvények eredményei megtekinthetők táblázatunkban, a résztvevő csapatok fotói pedig megtekinthetők galériánkban! |
| Tovább » |
|
Nincs bokatörés [2007. március 08. 11:00]
A Bp. Honvéd elleni mérkőzés első félidejének utolsó perceiben sérült meg Dudás Máté, a Vác fiatal védője, akit hordágyon kellett levinni a pályáról. Dudás honlapunknak elmondta, először bokatörésre gyanakodott a sérülését illetően.
"Kiugrott oldalra a bokám, eleinte azt hittem, hogy el is tört. Azóta szerencsére - a vizsgálatoknak köszönhetően - kiderült, hogy ez nem így van. A jelek szerint a szalagszakadást is megúsztam, de ezt pontosan majd csak a további vizsgálatok derítik ki. Annyi biztos, legalább négy hetet pihennem kell, aminek jelen helyzetünkben nem igazán tudok örülni."
|
Tovább » |
|
Szerencs, de nem szerencsével [2007. március 08. 09:00]
Tokaj körzet II. korcsoportos góliátosai március 3-án Tokajban a gimnázium sportcsarnokában találkoztak, hogy eldöntsék a téli bajnoki cím sorsát. Nyolc település 90 góliátosa rúgta a labdát. A csapatok két csoportban selejtezőket játszottak, majd a helyosztók és a döntők következtek. Az első helyért a két "szomszédvár" - Tokaj és Szerencs - gyerekei küzdöttek, ahol a szerencsiek 1:0 arányú győzelmet arattak. Így a körzet téli bajnoki címét a szerencsi góliátosok szerezték meg. A bronzérem a Tarcal csapatához került.
|
| Tovább » |
|
Boldog Nőnapot! [2007. március 08. 07:08]
Kedves Anyukák! Kedves lányfocisták! Kedves Mónika és Emese!
Tudjátok... |
| Tovább » |
|
Három góliátos gólszerző [2007. március 07. 15:59]
Dunavarsányban edzőtáborozó U20-as válogatottunk kedden edzőmérkőzést játszott az Újpest FC ellen. A Róth Antal által irányított korosztályos együttes 0-0-ás félidő után 3-1-es győzelmet aratott. A válogatott mindhárom gólját korábbi labdarúgónk szerezte!
A vezetést az NB I-es csapat szerezte meg Kovács Zoltán révén a 25. percben, és egészen a mérkőzés hajrájáig úgy tűnt, hogy a nemzeti csapat tagjainak nem sikerül gólt szerezniük. A 81. percben aztán megtört a jég: Szatmári Lóránt egyenlített: a támadó 14 méterről lőtt a kapuba. Hat perccel később Ivancsics Gellért 18 méteres, szabarúgásból leadott lövése révén a vezetést is megszerezte Róth Antal együttese. A mindent eldöntő harmadik gólt Szabó Viktor lőtte, a csatát a találkozó utolsó percében 15 méterről talált a hálóba. |
Tovább » |
|
Táp is elvitte a vándorserleget [2007. március 07. 12:12]
Újabb nyúli beszámoló érkezett Kozicz László körzeti szervezőtől: Roppant izgalmas körülmények között lezajlott a III.kcs döntő Pannonhalmán. Az eredeti időpontnál (III.5.) korábban március 2-án rendezett versenyen ezúttal a Táp diadalmaskodott. A vándorserleget jobb gólkülönbséggel nyerték, a második helyet a Bakonyszentlászló szerezte meg egymás elleni jobb eredménnyel, Pannonhalma pedig bronzérmet kapott. A tápi csoportot megnyerő Écs ezúttal három minimális vereséggel 4. helyen végzett. A 2006. februárjában útjára indult hatalmas vándorserlegeknek (hét kupa során) Táp immár a hatodik gazdája! A 12 jutalmazott gyerek külön örült a A www.fanshop.atw.hu tulajdonosa által felajánlott (rendes áron összesen mintegy 100 ezer Ft értékű!) naptáraknak. A folytatásra is készülünk. A diákolimpiai versenyek miatt a II. kcs versenyét (III.7. helyett) március 12-én, hétfőn rendezzük Nyúlon. Nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy a tervek szerint dr. Baksa László a Góliát-McDonald's FC ODSE elnöke részt vesz az eseményen. A gyerekeknek a díjátadásra további meglepetésekkel is készülünk. Az I. kcs döntőjét az eredeti menetrend szerint pénteken március 9-én Nyúlon rendezzük."
|
| Tovább » |
|
Rontó Csaba teremben is [2007. március 07. 07:07]
Egyre több egykori góliátos fiú bukkan fel a futsal NB I-ben, két hete a tatabányai Takács Marcell, ezen a hétfőn pedig a Budaörsben is futballozó egykori szolnoki srác, Rontó Csaba mutatkozott be a teremfoci világában. Előbbi a Kanárik csapatában, míg a képünkön látható Rontó a Szentes együttesében debütált egyaránt győzelemmel. |
Tovább » |
|
Hetvehely lecsúszott a dobogóról [2007. március 06. 22:52]
Hetvehely körzet téli tornáján a II. korcsoportban Szabadszentkirály csapata szerezte meg az aranyérmet, megelőzve Kétújfalu és Nagydobsza gárdáit. A hat csapatot felvonultató tornán a helyieken kívül indult még Magyarmecske és Csányoszró együttese is. |
| Tovább » |
|
Nyolc góliátossal a fedélzeten [2007. március 06. 12:16]
Az U18-as válogatott, vagyis Both József együttese felkészülési mérkőzésen az Újpest FC U19-es csapatával mérte össze tudását. A korosztályos gárda 0-1-es első félidőt követően 2-1-re győzött.
A felkészülési találkozó első félideje 50 percig tartott, s ebben az időszakban csak a hazai pályán szereplő Újpest játékosai voltak eredményesek. A szünet után azonban a válogatott Hegedűs Ádám révén előbb egyenlített, majd a győzelmet is megszerezte. A kecskeméti támadó először egy szép akció végén, másodszor pedig tizenegyesből volt eredményes.
Újpest FC - U18-as válogatott 1-2 (1-0) U18-as válogatott, első félidő: Gróf Dávid – Rása Gergő, Lengyel Dániel, Szekeres Adrián, Présinger Ádám – Gál András, Nikházi Márk, Busai Attila – Birtalan Botond, Faggyas Milán – Szabó László
Második félidő: Balikó Milán – Kiss Márton, Markos János, Hacker Bence, Szolnoki Péter – Pintér Tibor, Kiss Róbert, Kovács Ádám, Hegedűs Ádám – Bohner Roland, Benedek Nándor |
Tovább » |
|
Batyusbál Siófokon [2007. március 06. 07:07]
Siófokon, március 2-án jótékonysági bált tartott a helyi Góliát Diáksport Egyesület. Az eseményről Pápai Lajos, körzeti szervező küldött beszámolót: ˇ"A rövid hír ennyi. Viszont a mögötte lévő tenniakarás az edzők, Grúber György és a szülők vezényletével hegyeket mozgatott meg. Pénteken ebéd után az összetartó gárda pillanatok alatt az asztalok és székek elrendezésével és a feldíszít
| |